Az atombombák elkészülte után a nukleáris energia más irányú felhasználása került előtérbe. Elkészültek az első atomerőművek, majd az atomreaktorokat tengeralattjárókon és jégtörőhajókon alkalmazták, amelyek így hosszú időn át üzemanyag-felvétel nélkül működjenek.
Az 1957-ben elkészült Lenin hossza 134 méter, legnagyobb szélessége 27,6 méter, merülése 9,2 méter, hajtóműveinek teljesítménye 44 ezer lóerő volt, s menet közben két méter vastagságú jeget tudott áttörni. Minden jégtörők atyja három, egyenként 90 MW termikus teljesítményű nyomottvizes reaktorral rendelkezett, az 5 százalékos dúsítású urán-oxid "üzemanyagot" kétévente kellett cserélni. A teljesítmény szabályozását minden reaktorban 24, bórkarbidból készült szabályozó és biztonságvédelmi rúd látta el. A jégpáncélt törve a hajó 18 csomós, "normál" körülmények között 40 csomós sebességgel tudott haladni.
Az első atomjégtörő megjelenése, majd a technológia terjedése jelentősen megkönnyítette az északi országok kereskedelmét, lerövidültek az útvonalak, a sarki jég nem jelentett többé akadályt. Az első útjára 1959-ben indult Lenin fedélzetén 1965-ben és 1967-ben is történt atombaleset, de ezek részletei csak a hajó 1989-es nyugdíjazása és a Szovjetunió összeomlása után kerültek nyilvánosságra.
A napjainkban Murmanszkban kiállított Lenin első kisöccse, az Arktyika 1975-ben készült el, majd következett a Szibir (1977), a Rosszija (1985), a Tajmir (1989), a Szovjetszkij Szojuz (1990), a Vajgah (1990), és végül a Jamal (1993). Az Arktyika 1977 augusztusában felszíni hajók közül elsőként jutott el a Föld legészakibb pontjára.
Az idők változásával az egykor félelmetes hírnévnek örvendő jégtörőknek is haladniuk kellett a korral. Napjainkban a Jamal például közkedvelt turistahajó, a jégtörő nyaranta mintegy 21 ezer dollárért (megközelítőleg 3,8 millió forintért) szállít vastag pénztárcájú utasokat a vastag jegéről ismert Északi-sarkra.
A jégtörők (legalábbis orosz részről) legutóbb az Északi-sark körüli politikai vitában kaptak szerepet: Oroszország a jégtörő flotta kutatásainak eredményeire alapozva jelentette be területi igényeit az Északi pólusra.