Úgyis a világnapok világát éljük; miért ne lehetne a sztrájknak is olyan. Már ha még nincs neki, természetesen. Az emberek határtalan fantáziáját ismerve, ami késik, nem múlik. De amíg nincs, hagyatkozzunk a képzeletünkre, és utazzunk egyet a jövőbe.

Hideg téli napra ébredünk, kibotorkálunk a konyhába, és bekapcsoljuk a rádiót, hogy a kávé mellé egy kis muzsikát hallgassunk, és megtudjuk, mi zajlik épp a nagyvilágban. Azonban hiába tekergetjük ide-oda az állomáskereső gombot, mindenhol süket csend fogad. Hát persze, sztrájkolnak a rádiósok, jut eszünkbe - sebaj, majd útközben, munkába menet veszünk egy újságot.

Még mindig álmosan bemegyünk a gyerekszobába, hogy felébresszük a lurkót, aki közli, hogy ma nem megy oviba - persze, a sztrájk, megint elfelejtettük; de hogy már a gyerek is, az mégis csak hallatlan. Aztán rájövünk, hogy minek is menne oviba, amikor az óvónők sem dolgoznak. Miután jóízűen megreggeliztünk - szerencsére a kenyérpirító és a kávéfőző még nem sztrájkol, bár ki tudja, lehet, hogy holnapra kedvet kapnak ők is -, elindulunk a munkába. Vagyis indulnánk, de mivel a BKV, a Volán, a MÁV, a Malév, a MAHART és a NASA is sztrájkol, kénytelenek vagyunk autóba ülni, majd kiszállni belőle, miután ráeszméltünk, hogy kifogyott a benzin, a kút meg zárva.



Elindulunk gyalog. Igaz, hogy a munkahely tíz kilométerre van, de biztosan meg fogják érteni, hogy nem tehettünk másképp. Odaérünk az újságárushoz, és örülünk, hogy végre kielégíthetjük híréhségünk, aztán persze észrevesszük, hogy az sincs nyitva; miért is lenne. A sokadik sikertelenség után kissé dühösen fordulunk sarkon, megcsúszunk a jégen, és hanyatt esünk. Nem szórták fel a járdát sóval. Feltápászkodunk, és a közért felé vesszük az irányt, hogy beszerezzük a tízórait - úgyis legalább tíz óra lesz, mire beérünk dolgozni. A bolt persze zárva, most már igazán megszokhatnánk, hogy sztrájk van, minek is próbálkozunk.

Folytatjuk a gyaloglást, le az aluljáróba, ott legalább nem esik a hó. A zsebünkbe nyúlunk némi apróért, megpillantva egy koldust, de az felháborodva utasítja vissza a pénzt: ma ő sem dolgozik. Újra kint az utcán, elhaladunk egy bank előtt, amelyet épp kirabol egy tízéves forma fiú. Mellette áll két rendőr, csevegnek, esznek - vajon hol vették? -, ügyet sem vetve a bűncselekményre. Vajon ha itt most elkezdenénk gyilkolászni, akkor sem tennének semmit? - fordul meg a fejünkben, de aztán elvetjük az ötletet; nem vagyunk mi pszichopaták. Aki pedig hivatásos bérgyilkos, ma úgysem ölne semmi pénzért, így belenyugszunk, hogy ingyenkrimit nem fogunk látni.

Ekkor egy sereg rabruhás férfit pillantunk meg; kisétáltak a börtönből, hiszen az őrök…, épp felgyújtanak egy trafikot, és mivel a tűzoltók meg a rendőrök is…; szóval, elég nagy fejetlenség uralkodik. A verekedő, gyújtogató, gyilkolászó tömegben észrevesszük egy békés embertársunkat, aki szemetet szed. Már épp csodálkozni kezdenénk: hogy lehet, hogy ő nem sztrájkol; mikor eszünkbe ötlik, hogy biztosan munkanélküli, és ennél fogva ő ma a nemdolgozást függesztette fel.



A hó még mindig esik, és a gyaloglás is igen fárasztó, így behúzódunk egy kapu alá. Mellettünk áll valaki, biztosan ő is hasonlóan fáradt volt, azért tart pihenőt. Nehéz az élet, igaz? - sóhajtunk fel, és várjuk a reakciót. Semmi. Aztán leesik. Nem óhajt a létezés nehézségeiről csevegni - sztrájkoló filozófus. Unottan megyünk tovább, egyre kevésbé tűnik viccesnek ez a sztrájk. Nyolc óra gyaloglás után beérünk a munkahelyre, és két dologra leszünk figyelmesek: lejárt a munkaidőnk, mielőtt elkezdtük volna; és minek is mentünk be, mert az épület nincs nyitva, a portás sem dolgozik. Újabb nyolc óra haza, közben azon morfondírozunk, hogy már annyira utáljuk a sztrájkot - a másét -, hogy legközelebb fel sem kelünk, mi is munkabeszüntetünk, hiszen az csak együtt az igazi.

Ennyi a mese; és még mielőtt bárki megsértődne, hogy a sztrájk igenis fontos, és nemes célok érdekében végrehajtott cselekedet - nem arról van szó, hogy nem lenne az. Egyszerűen arról, hogy ha nem lehet közlekedni, az bosszantó. Másrészt pedig; ha állandóan sztrájkolunk, előbb-utóbb nem vesznek majd komolyan - ahogyan ez a farkast kiáltó fiúval vagy (ha aktuálisabbat akarunk) a tüntetőkkel is történt.