A pesszimizmus neurotikus vonás, a jövőt csak borúlátóan értékelő, a fejlődés iránt bizalmatlan, a szerencsés kimenetelekben nem bízó, az események alakulásában mindig a kedvezőtlen tényezőket észlelő emberek tulajdonsága. E neurotikus szemlélet a hibás alkalmazkodásban, a nem megfelelő viselkedési formákban, a szűnni nem akaró panaszkodásban érhető tetten, ám néplélektani momentumokkal is okolják a kutatók.
Szerte a világon reneszánszát éli a néplélektan. A laikus is tapasztalja, hogy egy-egy ország lakóival ismerkedve mennyire eltérő magatartással találkozik. Az üzletembereket nem lepi meg, hogy másképpen kell tárgyalniok az arab partnerrel, mint a némettel, másként kereskedik a japán, mint az amerikai. Mind alaposabb tudományos kutatások folynak a népek és népcsoportok lelki sajátosságainak feltárása érdekében.
Az emberi pszichikum nem egyszerűen az elődöktől örökölt tulajdonságokból áll, hanem azokra épülve társadalmi, környezeti és nevelő hatások révén alakul ki és formálódik. Egy népnek - amelynek tagjait évszázadokon keresztül a közös sors, azonos történelmi hatások, tapasztalatok fűzték össze - az egyedei is bizonyos meghatározó lelki tulajdonságokkal, szokásokkal, hagyományokkal jellemezhetők.
A magyarság - földrajzi helyzetéből is adódóan - történelme során sok más nemzetnél zaklatottabb évszázadokat élt át. Erről emlékezik meg nemzeti himnuszunk is, amelyről a kutatók számtalanszor megjegyezték, hogy sajátos magyar látásmódot tükröz, állandó balsorsunkat és megpróbáltatásainkat, nemzeti bűntudatunkat hangsúlyozva. A történelmi fordulatok, a nemzeti sorstragédiák, s a hektikus változások nem maradtak nyom nélkül, noha kétségtelen, hogy a megpróbáltatások jó tulajdonságokat is kialakítottak a nemzeti karakterben. A magyar ember életrevalósága, leleményessége, újrakezdési és alkalmazkodó képessége csak erősödött a teher alatt. Ám a viharos múlt jócskán szolgált olyan hatásokkal, amelyek kedvezőtlen vonásokat hívtak életre. Többek között a neurózisra való hajlamot, a pesszimizmust tükröző tulajdonságokat. A neurózis lényege: zavar keletkezik az egyén és a környezet között, konfliktusok támadnak, defekttusok keletkeznek. Ez megmutatkozik az érzelmi életben, a gondolkodásban, a cselekedetekben.
Neurotikus jegy az úgynevezett kudarcorientáltság, mely a hibáknak, a bajoknak, a sikertelenségeknek felnagyított látásmódja. Ebből adódik az örökös kesergés, panaszkodás, meg nem értettség, mellőzöttség érzete. Megjegyezzük, a szerencsétlenségérzet valóban vonzza a szerencsétlenséget, amiben szerepe van annak, hogy inkább arra figyelnek, hogy ne hibázzanak, és nem arra, hogy sikeresek legyenek.
A neurózisra utaló jegyek egyike az önértékelési zavar. Mi, magyarok egyfelől hajlamosak vagyunk elhinni: a világ szeme rajtunk van, még a nagyhatalmak is elismerik a magyarok különleges képességeit, népünk tehetségét, a lelkünk mélyén viszont jól tudjuk, hogy a nagyvilág figyelmének csak ritkán kerülünk a középpontjába. Ehhez társul a kisebbségi érzés, önmagunk leértékelése. Ilyenkor szertefoszlik híres nemzeti büszkeségünk. Ahogyan hányatott nemzeti sorsunk sem újkeletű, úgy az említett néplélektani vonásaink sem.
A csökkentértékűség gyötrő tudata olykor az önfenntartási ösztönt is elnyomja, s kiteljesedve öngyilkossághoz vezet. Ez is egyik magyarázata annak, hogy "dobogós" helyet foglalunk el az öngyilkosság világranglistáján. Neurotikus vonásunk a múltba fordulás is. Betegesen gyötörjük magunkat a múltbéli sérelmek és hibák miatt, közben vesztegetjük a drága időt, energiát, nem figyelve eléggé a jelenre és a holnapra.
Vannak gazdag és büszke népek, amelyek a dicsőség és vagyon hatalmas épületét vérrel és bűnnel alapozták meg, de ők nem kotorásznak holt elődeik hagyatékában. Egészében merik vállalni a múltjukat, úgy ahogy volt, nem akarnak utólag korrigálni, szépíteni. Csak arra akarnak emlékezni, ami erőt ad életvitelükhöz, megoldandó feladataikhoz.
Mi szeretünk a sikertelenségekre, a hibákra emlékezni, és nem tudunk elfelejteni semmit, ami rossz volt, miközben sikereinkre nem is gondolunk. Ez a beállítódás állandó szorongás, feszültség forrása. Aki nem felejt és nem bocsát meg, az bűnbakot keres és bosszút forral, ami természetszerűleg újabb tragédiák forrása. A kínos és negatív élmények, a szorongás feloldására sokan a feledést kínáló alkoholhoz folyamodnak. Sajnos ennek nemcsak a mában, hanem a régmúltban is föllelhetők a gyökerei. A "sírva vigad a magyar" ősi és tragikus felfogása változatlanul él.
Itt lenne az idő, hogy a jövőt már ne terheljék a múlt árnyai, hogy kigyógyuljunk e lelki betegségeinkből, s ne örökítsük tovább e nyavalyánkat. Az előttünk álló kihívásoknak csak testileg és lelkileg egészséges nemzet felelhet meg. A népek felfokozott versengésében csak így kerülhetünk a nyertesek közé.
