Az ön neve kapcsán a kisgazda vezetésű FVM korrupciógyanús ügyei jutnak az emberek eszébe. Ön ez ellen tiltakozni szokott.

Álljunk meg egy pillanatra! Nem az embereknek, hanem néhány embernek, így példáu önnek. Hogy a tájékozatlanság vagy a tendenciózusság az oka, ne firtassuk. Az ugyanis, amit velem igyekeztek a hatóságok kapcsolatba hozni, az nem korrupció. Az ügyészség ugyan sok mindent állított, de olyat nem, hogy bármiféle korrupciós cselekménnyel engem összefüggésbe lehetne hozni.

Ez attól is függ, mit tartunk korrupciónak.

Ebben nincsen választási lehetőség. A korrupciót csak úgy lehet értelmezni, ahogy ezt a jog teszi. A korrupció vesztegetés és befolyással való üzérkedés.



Hivatali visszaélésért ítélték el.

Csúsztatni akar, ami nem helyes. A hivatali visszaélés – ez volt ugyanazon cselekményekre már a harmadik féle minősítés, a változtatást az ítélethirdetés napján hajtották végre – nem korrupció. Első fokon valóban elítéltek, bár felmentésemet akkori védőm biztosra vette. Az elmúlt hét év egy rémregény, olyanokat kellett megtapasztalnom a XXI. század Magyarországán, amiről évtizedek óta azt hittük, már nem fordulhat elő. Aki valamennyire tájékozódott az ügyemről interjúimból, honlapomról, könyveimből, az tudja, hogy az egyébként szüntelenül változó vádak hat-hét évvel ezelőtti és azóta is „formálódó” feltételezésekre és rágalmakra épülnek. A Bilincs és póráz – A Gyorskocsi utca című könyvem egyik kritikusa találóan fogalmazott: soha senki nem tagadta, hogy a Ferencvárosi Torna Club élén Torgyán József és Szabadi Béla áll. Ahogy azt sem tagadta soha, senki, hogy a Fradi költségvetését reklámszerződésekkel lehetett rendbe hozni. De ez nem lenne hír, ezért találgattak. Hadd tegyem hozzá, azért is, amit Mátyás Győző publicista fogalmazott meg. Nem hagyhatjuk – írta –, hogy ez a pojáca (itt Torgyánra gondolt) azzal dicsekedhessen: ő mentette meg a Ferencvárost. És eközben tönkretették egy csomó ember életét. A sajtó felelősségéről beszélek. A köz érdekében dolgoztam és jelentős eredményeket értem el. Nem helyes párhuzamba állítani a Ferencváros és az FVM-es cégek szerződéseit mondjuk Zuschlag János feltételezetten fiktív szerződéseivel, mert a mieink kétségkívül teljesültek. 2001 márciusában, három héttel távozásunk után Orbán Viktorék kirendelték az Üllői útra az APEH-et, a munkatársak komoly ellenőrzést hajtottak végre. Megállapították, hogy rendben mentek a dolgok, a szerződések árarányosak és teljesültek, az egyesület és a labdarúgó kft. nyereséges, amire azóta sem volt példa. Ennek ellenére boszorkányüldözésbe kezdtek, mert ez az volt. Boros Imre névtelen feljelentésekre buzdította a minisztérium vezetését, behívta magához a számomra ismeretlen Deésy Gézát és volt gépkocsivezetőmet, aki tréningruhában, Deésy Mercedesében érkezett meg, hogy segítsenek valamit kideríteni rólam. A volt alkalmazott beköltözött a minisztériumba és onnan fenyegette a munkatársakat: ha nem beszélnek a benti vizsgálatnak, majd elmondják az ügyészségen. Mocskolódó feljegyzést írt arról, ami szerinte történt.
Ennek – életszerűtlensége és stílusa ellenére – hitelt adtak, mondván: ő nyilván tudja, hiszen a közelemben dolgozott. Végzettsége, nyolc elemi és szakmunkásképző, hol elégséges volt, hol elégtelen. Ha bonyolult kérdéseket kellett megítélni, például reklámszakmai kérdéseket, felkészültségét nem tartották hiányosnak sem. Ha viszont alacsony képzettségét kellett ellenem fordítani, hogyan lehetett a közelemben, akkor persze hitetlenkedtek a képzettségén. A mocskolódó feljegyzést, ami eljutott a politikai hatalomhoz, publikálni kellett. Deésy Géza bevitte a kazettaügyben őt időnként kihallgató tisztjének, B. őrnagynak az ORFK-ra. Ez még Boros Imre feljelentése előtt volt. A rágalmazó anyag a rendőrségen kézről kézre járt és gyorsan kikerült a sajtóhoz is. Ha hetekkel később bárkit behívtak tanúskodni, a rendőrök olyan vigyorral ültek ott, mint akik mindent tudnak, és a rágalmakat akarták visszahallani (igazolni) a tanúvallomásokban. Az ügyészség tudatában volt annak, hogy azokban a cselekményekben a gyanúk – szándékosan nem beszélek bűncselekményekről –, amiben kikérték a mentelmi jogomat, nem állnak meg. Döbbenten észleltem 2006-ban, még az első fokú ítélet kihirdetése előtt a bíróság irattárában, hogy akár a Ferencvárosnak átutalt 169 millió forintra, akár egy 200 milliós tőkeleszállításra vonatkozólag, de a reklámszerződésekre és a repülőjegyekre vonatkozólag is pontosan tudták, hogy semmiféle büntetőjogi felelősség nem terhel, mert nem történt bűncselekmény. Ennek ellenére előzetes letartóztatásba vettek. Azon a napon, mikor kikérték a mentelmi jogomat, készítettek egy feljegyzést. Ebben önmaguknak rögzítették, hogy a rendőrség telefonos közlése alapján – országgyűlési képviselőként velem nem a rendőrség, hanem az ügyészség foglalkozott – van még néhány ügy, amiben szerintük az én büntetőjogi felelősségem felmerülhet. A parlament kiadta a mentelmi jogomat, az ezt követő második napon behívtak az ügyvédemen keresztül. Tizenkilenc oldalas vallomás után őrizetbe vettek, másnap előzetes letartóztatásba helyeztek. Annak ellenére, hogy úgy tűnt, meggyőztem a bírót, hogy szembe akarok nézni az eljárással, mert azt a mocskot, amit rám szórtak, azoknak kell lemosni, akik azt elkövették. Két útlevelem volt, egy diplomata és egy normál, de nem hagytam el az országot. Budapestet is csak egyszer, az elmúlt hónapokban. A minisztériumba nem jártam be, nem jutottam hozzá semmilyen dokumentumhoz. Az ügyészség nem adta fel: kérte a bíróságot, ne helyezzenek szabadlábra. Olyan ügyekre hivatkozott, amelyeket meg sem neveztek, azokban értelemszerűen nem is kérték ki a mentelmi jogomat. Megtaláltam a bírósági irattárban a Legfőbb Ügyészség és a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal vezetőjének a leveleit, amiben kérik: ne engedjenek ki, mert veszélyeztetném az ismeretlen ügyekben az eljárás sikerét. A mentelmi jogomat nem is tudom, hányszor sértették meg. Annak ellenére, hogy az APEH mindent rendben talált, a bíróság hosszas bizonyításba kezdett: kitették-e a reklámokat, árarányosan voltak-e a szerződések. Hiába döntötték meg a gyanúkat a bőségesen rendelkezésre álló elsődleges bizonyítékok, iratok, nem autentikus és elfogult tanúkra igyekeztek építeni. Őket kérdezgettek arról is, hogy kikerültek-e ezek a reklámok. Évek teltek el ezzel. Végül egy olyan tanút kérdeztek meg véletlenül a Ferencvárostól, aki egy érintőleges kérdésre elmondhatta, hogy évekre visszamenőleg, dátumjelzős fényképekkel dokumentálva vannak a kikerült reklámok.