A Berzsenyi Dániel Főiskola 2003-ban hozta létre a Színházművészeti Tanszékét Gór Nagy Mária vezetésével, akitől 2004-ben Zsurzs Katalin színművésznő vette át a tanszék irányítását. Az alapítás évében prof. dr. Gadányi Károly, az intézmény rektora és dr. Ipkovich György, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere az ország vezető színművészeihez és színházi szakembereihez fordult azzal a kéréssel, hogy támogassák Szombathely színházalapítással kapcsolatos törekvéseit.

2006 februárjában a BDF oktatási célra bérbe vette a városi önkormányzat tulajdonába került egykori Helyőrségi Művelődési Otthont (HEMO). Szintén 2006-ban a BDF-hez kötődő magánszemélyek megalapították a Berzsenyi Színházat, amelynek elsődleges feladata, hogy a Színész II. OKJ-s képzés szabályozásában előírt gyakorlatot a hallgatók Szombathelyen, az előírásoknak megfelelően repertoáron futó előadásokban teljesíthessék. Az Önkormányzat támogatásáról biztosította a kezdeményezést.

A Berzsenyi Színház eddigi eredményeit egyetlen fillér állami támogatás és a nagyvonalú ígéretek ellenére ugyancsak egyetlen fillér önkormányzati támogatás nélkül érte el, ami a közreműködő munkatársak elhivatottsága, továbbá a szponzorok támogatása nélkül elképzelhetetlen lett volna.

A csapat egy újabb nagy dobásra készül: december 12-én bemutatják Ray Cooney világhírű vígjátékát, a Páratlan párost. Legalábbis eddig így tervezték, ám a tegnapi fenyegető azt követelte, hogy azonnal álljanak le a munkával.

A színház igazgatóját, Regős Róbertet kérdeztem a miértekről, és arról, hogy hogyan tovább.

Mi történt pontosan tegnap este?

A irodámba kaptam egy telefont, a próba előtt. A telefonáló közölte, hogy amennyiben megtartom a próbákat és meglesz az előadás, úgy a testi épségem fogja bánni ezt az egészet. Azt is mondta, hogy most még nincs késő leállítani. Megkérdeztem, hogy ez valami vicc-e, de a telefonáló közölte, hogy nem, és vegyem komolyan.

Ma főpróbánk van, holnap mutatjuk be Ray Cooney fergeteges komédiáját, a Páratlan párost. Ezzel búcsúzik a Berzsenyi Színház a HEMO épületétől, amit hamarosan fel fognak újítani. Nehezen jutottunk el odáig, hogy újabb bemutatót tudunk létrehozni. Repertoár-színházként működünk, közpénzek nélkül tartjuk fent magunkat. Pusztán szponzorációkból, támogatókból, alapítványon keresztül próbálunk életben maradni. Nagyon nehezen jutottunk el idáig, a helyi önkormányzattal vívtunk nagy csatákat. Végre úgy nézett ki a dolog, hogy minden rendben lesz, erre tegnap jött ez a fenyegetés.

Kinek állhat érdekében megakadályozni az előadást és az önök munkáját?

Ezt kérdeztem én is a fenyegetőtől. A válasz az volt, hogy nekik semmi bajuk nincs velem, de az az érdekük, hogy ez az előadás ne jöjjön létre. Tizenkét ember két hónapnyi őrületes munkája van benne. A fél város azon dolgozott, hogy ezt az előadást színpadra vigyük. Teltházunk van, mind a két előadást pótszékezni kell, és itt, Szombathelyen ez nagyon kiemelkedő dolog. Nem tudom, hogy kinek állhat érdekében ezt megakadályozni, hiszen a kultúrát szolgálni eddig nem volt bűn. Értetlenül állunk a dolgok előtt.

Jól tudom, hogy a fenyegetés mellé, az autóját meg is rongálták?

Igen. Éjfélkor szólt az egyik kollegám, hogy nézzem meg az autómat, láttam, hogy kromofággal vagy sósavval az egész autó körbe volt locsolva. Nem csak löttyintve itt-ott, hanem a teteje, a lámpák, a rendszám, minden. A dramaturgunk, a rendezőnk, az igazgatóhelyettes asszony is mondta, hogy nem már autóval jönni a színházhoz. Mindez este fél nyolc és éjfél között történt. Az autó a lámpa alatt volt leparkolva, a színháztól 50 méterre, ahol folyamatosan portás van.

Ő nem látott semmit?

Sajnos nem. Pedig ez nem egy fél perces művelet volt.

A színészek mit szóltak a történtekhez?

Rettentően megviselte őket. Hajnal kettőig állt mindenki az utcán, amíg a rendőrségi helyszínelők itt voltak. Mindenki biztosított arról, hogy száz százalékos erőbedobással fognak játszani. Ha az volt a céljuk, hogy megzavarják a munkánkat, akkor ez sikerült. Sajnálom nagyon, nem számítottunk ilyen fajta brutalitásra. Úgy gondoltam eddig, hogy minket a produkcióinkról ismerjenek meg és ne a botrányainkról, de ezt már nem lehetett elhallgatni. Sok támadást kaptam már eddig is, de úgy tűnik, valakinek vagy valakiknek nagyon szúrja a szemét, amit csinálunk.

Lehet, hogy pont az nem tetszik másoknak, hogy támogatói úton jutnak pénzekhez? Egyáltalán van tippje, hogy ki vagy kik lehetnek a fenyegetők?

Nem akarok senki felett pálcát törni vagy vádaskodni, főleg nem gyanúsítani. Az biztos, hogy nagyon sok falba ütközünk. Tény, hogy másfél, két hónapja a politikát bevontuk az életünkbe. Leírtam tényszerűen, hogy mi történik napról-napra a színházunkban. Hogy milyen nehéz körülmények között dolgozunk, ezt a színészeink próbálják figyelmen kívül hagyni, ők csak teszik a dolgukat. A politikusok kétszer egymás után már nem tudják a szavukat betartani, csak elmondják a nagy ígéreteket. Mi már nem számítunk semmilyen könnyelmű ígéretre, nem kell minket segíteni, csak ne is akadályozzanak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, és Kiss Péter kancellária miniszter is támogatásáról illetve segítségnyújtásáról biztosította a színházat. Ez annyiban merült ki, hogy kaptunk egy levelet, hogy csak így tovább fiúk…

Ennyi? Nem valami sok. Volt valamiféle kérésük?

Őszintén megmondom, nem kértem pénzt, nem kértem segítséget, nem kértem kivételezést. Egyet akartam, hogy ami jó, azt ne rontsuk el. Viszonylag sok pályakezdő fiatal van nálunk, akik meg vannak szeppenve. Most próbálunk a premierre koncentrálni.

További óvintézkedést hoztak, vagy nem tartották szükségesnek?

Megerősítettük a színháznak a védelmét, mert nem szeretném, ha eltűnnének díszletek, jelmezek, kellékek. Nem akarunk bombariadót vagy előadás alatt áramszünetet, vagy bármi olyat, ami megzavarná az előadás nyugalmát. Persze, most mindenkiben benne van a félsz, ennek ellenére dolgozunk tovább.

Vannak tervek a következő hónapokra is?

Igen. Január 3-ára tervezzük A Nyílt tengeren és a Gépírók darabnak a bemutatóját. Egész májusig, havonként van egy bemutatónk, és kiadtuk az első Törley-bérletet. Gyakorlatilag minimális összegből egy bérletsorozatot indítottunk, ami Magyarországon egyedülálló. Mi vagyunk az a színház, amelyik közpénzek nélkül a legtöbb nézőt hozta be az utcáról. Nehéz dolgunk van, mert Szombathelyen nem volt állandó színház, így a repertoárszínháznak nincs nagy kultúrája. Azt gondolták az emberek, hogy aki a premierre nem fér be, soha többet nem látja azt a darabot. Mi legalább tízszer játszunk egy darabot, ami még mindig nagyon kevés a vidéki színházakhoz képest egy 100 ezres városban. Folyamatosan építjük, de nagyon nehéz. Optimistának kell lenni, és csak előre nézhetünk.