A marxizmussal megismerkedve szakított korábbi életfelfogásával, a Népszava kulturális rovatának munkatársa lett, írásaiban a szabad, demokratikus Magyarország eszméjét népszerűsítette. 1940-ben letartóztatták, 1942-ben illegalitásba vonult, Donáth Ferenccel ő készítette el a Békepárt németellenes memorandumát és tevékenyen részt vett a Magyar Front szervezésében is.
1945-ben feleségül vette Haraszti Sándor leányát, Máriát, s még ebben az évben a Szabad Nép belpolitikai rovatának vezetésével bízták meg. 1946-tól az MKP, majd az MDP Központi Vezetőségének póttagja, 1949-től rendes tagja, 1947-ben képviselő, 1949-től 1951-ig a kommunista kultúrpolitikát irányító Révai József népművelési miniszter államtitkára lett. 1951-ben koholt vádak alapján (a "selejtlista ügyre" hivatkozva, melynek során 120 ezer könyvet zúztak be) letartóztatták és 15 év börtönre ítélték. A gyűjtőfogházban tüdővérzést és tbc-t kapott, majd egy évig börtönpszichózissal kezelték. 1955 áprilisában rehabilitálták, felépülése után a Magyar Nemzet munkatársa lett.
Az átélt szenvedések, a párt politikájában való csalódás nyomán számot vetett önmagával. Részt vett a kultúrpolitika sztálinista fordulata ellen tiltakozó csoportban és sürgette a párton belüli demokrácia helyreállítását, a változást Rákosi leváltásától, a párt és kormány személyi összetételének megváltoztatásától remélte.
Az 1956-os forradalom idején, október 30-án Nagy Imre államminiszterré nevezte ki. Kezdetben nem helyeselte a varsói Szerződésből való kilépést és a többpártrendszert, de a november 1-jei kormányülés után megváltoztatta véleményét, Magyarország semlegességét Jugoszlávia mintájára képzelte el. Tildy Zoltán társaságában ő tartotta a kormány utolsó, november 3-i sajtótájékoztatóját. November 4-én a jugoszláv követségre menekült, innen távozóban fogták el 22-én a Nagy Imre-csoport többi tagjával és szállították Romániába.
A Nagy Imre-per másodrendű vádlottja lett volna, de a vizsgálat során kiújult tüdőbetegsége, éhségsztrájkot folytatott, idegrendszeri zavarok léptek fel nála. 1957. december 21-én - a bírósági tárgyalás megkezdése előtt - máig nem kellően tisztázott körülmények között halt meg a vizsgálati fogságban. Teljes rehabilitálása és ünnepélyes újratemetése csak a rendszerváltás küszöbén, 1989. június 16-án zajlott le. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság "bűncselekmény hiányában" megszüntette a vele szembeni eljárást.
