Az igekötő a magyar nyelv egyik legmozgékonyabb, így leggyakrabban változó kategóriája. Egyre több igekötős ige keletkezik, illetve a már meglévők veszítik el jelenlegi szókezdetüket, és kapnak egy másikat. Ezzel jelentésük is módosul: új jelentést vagy jelentésmozzanatot kapnak. Ezek a változások főleg a szlengben érhetők tetten (eddig), így nyelvhelyességi szempontból is sok kérdés vetődik fel velük kapcsolatban, valamint az is, hogy egyáltalán befogadjuk-e, „továbbengedjük-e” őket a köznyelvbe. Hiszen ezek a kifejezések baráti környezetben elfogadhatók, de a művelt köznyelvben, szaknyelvben, sajtónyelvben már nem biztos, hogy jól hangzanának. „Gyurcsány beszólt Orbánnak, aki ezen besértődött, és beolvasott neki.” Ugye? Szóval, csak csínján a bégetéssel.

A sok be bejövetelének kezdete már homályba vész, de dr. Csernus és a valóságshow-sztárok bevállalósdijai („Bevállalja?”, illetve „Bevállalom, Brother!”) biztosan közrejátszottak. Így született meg a már említett bevállal, majd szép lassan a többiek: beájul, bealszik, behal, beég, beáldoz, beszól, besértődik, benéz, beújít, berág, befúj, besokall. Némelyikük a szaknyelvből származik, mint például a besokall, mely az autósport terminológiájában ’kanyarban kisodródik, mert túl gyorsan haladt’ jelentéssel bír. Mára azonban jelentésbővülésen ment át, és, mert valamiért a sokall, megsokall nem felelt meg a beszélőknek, kialakult a besokall. A be- a legtöbb esetben indokolatlanul váltja fel a semmit, illetve egy másik igekötőt, ugyanis a szó jelentése az új alakkal sem változik. Akkor meg minek egy új szót kitalálni ugyanarra, és mindent lecserélni a be-re? Ha ezek a formák meghonosodnak, és elterjednek a köznyelvben is; félő, hogy egy idő után kiirtjuk az összes többi igekötőnket, és minden igénk ugyanúgy fog kezdődni: beee… Persze, ettől még nem leszünk birkák, ahogy a sok e-től sem lettünk kecskék; de azért inkább igyekezzünk ne lecsupaszítani nyelvünket.

Míg az előbb említett besokall a szaknyelvből ered, több olyan be-s szó van, ami a szaknyelvben honosult meg. Ilyen például a befúj a sportnyelvben (A bíró befújta a lest.), pedig ott is inkább a lefújt kellene használni helyette. Mivel jelentéstöbbletet nem ad az új igekötő, a kifejezés szakzsargonnak minősül. A legtöbb igénél a be nyomatékosít, intenzívebbé tesz. A bevállalnál a merészség, vagányság, míg a beszólnál a durvaság motívuma is megjelenik. Olyan kifejezések is születtek, ahol valóban új mozzanattal gyarapodott a jelentés, például a bealszik: ez, az elalvással ellentétben az ember akarata ellenére, olyan helyzetben következik be, amikor nem szeretnénk, például az iskolában, egy unalmas előadás során. De így nem mondjuk: Este nyolckor lefeküdtem és bealudtam, tehát valóban jelentéstöbbletet hordoz. Ezt láthatjuk a beájul vagy a behal esetében is: itt nem valódi halálról, illetve ájulásról van szó; e két kifejezés túlzás, metaforikusan értendő. Szintén nem mondjuk, hogy A sérült a kórházban behalt, illetve A balesetben elvesztette az eszméletét és beájult. A besértődikben benne foglaltatik, hogy a megsértődő túl érzékenyen reagált valamire, egy apróság miatt lett durcás, valójában nem bántották meg igazán. Az ’elnéz valamit’ jelentésű benézben pedig mintha egy kis önirónia is rejtőzne.

Tehát, van, ahol valóban új jelentésű szó keletkezett, és nem csak a fel-, meg-, át-, össze- és társaik adták át a helyüket az erőszakos be-nek. Mondjuk, ez a tény mit sem változtat azon, hogy bizonyos kifejezések eltűnése a szókincs beszűküléséhez, a nyelv elsilányulásához vezet. Feltehetjük a kérdést: de miért pont be? Miért nem kiájulunk, kihalunk, kisokallunk? Igaz, a középső nem a legjobb példa, mivel egészen más jelentéssel bír. Bár, egy kis jelentésbővülést könnyedén kreálhattunk volna így is. A be- az igekötős igékben értelemszerűen befelé irányuló mozgásra utal, mint például a bemegy, belát, beír, belép; a cselekvéssel létrehozott belső helyre helyez valamit, mint a beburkol, bekarikáz esetében; egy terület egészére vonatkoztat: bebarangol, bejár, behajózik; befejezettséget sugall, mint a bebizonyít, bealkonyodik; illetve felénk irányuló cselekvést is jelezhet, mint a begyűjt, beszerez ’magának gyűjt, magának szerez’ jelentéssel. Az említett besértődik, beújít, bekockáztat, besokall, berág talán ez utóbbihoz áll a legközelebb: mintha önmagunk jelentőségére akarnánk felhívni a figyelmet ezekkel a kifejezésekkel. De egy jóval egyszerűbb megoldás is van: megszületett a bevállal, a kamaszok látták, hogy milyen vagányul hangzik, és egy csomó igét elkezdtek be-vel használni; hiszen, ha már mekegünk, bégessünk is. Ám, számos nyelvművelő kiadvány felhívja a figyelmet arra, hogy a „túlzottan mekegő” szavakban inkább használjunk ö-t: fölemelt felemel helyett, fölsepert felseper helyett; így itt is emlékeztetni kell arra, hogy - beee ide vagy oda - ne hagyjuk veszni az eredeti formákat se.