Vasárnap késő délután, estebédünk kellős közepén csöngetés zavarta meg az ilyenkor megszokott szürcsölésekkel és rágcsálásokkal kísért táplálkozásunkat. Mint rendesen, párom nyitott ajtót a jövevényeknek, de hozzám is behallatszott a kinti párbeszéd. Az udvarias hangvételű dialógus rövid ideig tartott. A középkorú férfi és nő a Jehova Tanúi resztoránus (lásd keretes írásunk – a szerk.) vallási felekezet képviseletében érkeztek, és nagy-nagy szeretettel nyújtották át kedvesemnek az Ébredjetek! tavaly októberi és az Őrtorony idén januári kiadványát. Engedelmünkkel jövő hónapban is megtisztelnének látogatásukkal és a legfrissebb periodikákkal. Aztán tisztelettudóan távoztak.

Lakásomon első alkalommal kerestek fel misszionáriusok, értelmes arcomnak köszönhetően utcákon, tereken rendre megtalálnak a különféle világmagyarázó hittérítők és adománygyűjtők a krisnásoktól a pünkösdistákig. Aktuális lelkiállapotom függvényében bocsátkozom velük párbeszédbe, többnyire nem, viszont a kiadványaikat mindig elfogadom, abból nem lehet baj. Egy időben azzal szórakoztam, hogy amikor megközelített egy-egy ilyen buzgó hitember, kitaláltam valami bornírt baromságot a hárításra, teszem azt „bocs, de én már sátánista vagyok”, ilyenek. Nem túl vicces, de elképedt arckifejezésüket látva élvezetes kikapcsolódás volt. Ma már inkább csak szimplán hárítok, vagy diskurzus nélkül kézbe veszem a szórólapjukat, újságjukat.

Hogy tisztább legyen a kisegyházakról alkotott képem, segítséget kértem Gábor György filozófustól, vallástörténésztől.

Mitől kisegyház a kisegyház, milyen feltételekkel alapítható, hány ilyen szervezet működik ma Magyarországon?

Hogy meg tudjuk mondani, hány kisegyház van, pontosan kellene tudnunk, mit nevezünk kisegyháznak, mi ennek a definíciója. Semmilyen jogi relevanciája nincsen ennek a fogalomnak, ez legfeljebb mondjuk egy publicisztikai fordulat lehet, de ugyanez igaz az egyházak neve elé tett történelmi jelzőre is, tehát ilyet a magyar jog nem ismer. Az egyházak bejegyzésének megvan a törvényben foglalt szabálya, ennek megfelelően Magyarországon igen sok egyház van bejegyezve, ám hogy ezek közül melyik működik ténylegesen, arról kevés az információ, mindenesetre jóval száz fölötti a számuk.
A köznyelv azokat a szervezeteket nevezi kisegyházaknak, amelyek valamely már létező, tartós ideje működő, történelmileg beágyazott nagy egyházról válnak le valamilyen módon, teológiai, dogmatikai okokból. Ez nem új, az egész vallástörténet voltaképpen ezt a jelenséget tárgyalja.
Világszerte eltérő, hogy hány fős hívői közösség a feltétele az egyházi bejegyzésnek. Nagy kérdés, hogy ezt mennyire lehet liberalizálni. Hollandiában már néhány ember elég ahhoz, hogy egyházat alapítson, nálunk legalább száz fő szükségeltetik, hogy kérvényezhesse az egyházi bejegyzését.

Néhány éve sokakban felháborodást keltett, hogy ateista egyházat akartak létrehozni. A tiltakozók a transzcendenciát kérték számon a szervezőkön.

A transzcendensre vagy a metafizikára valóban hivatkoznia kell a bejegyzést kérő szervezetnek, viszont az államnak semmilyen joga nincs ezt a bejegyzésben jelölt hitelvet, transzcendens irányultságot felülbírálni. Az államnak csupán jóváhagyási, bejegyzési joga és kötelezettsége van.
A magyarországi kisegyházak a hitéleten túl főleg milyen tevékenységeket folytatnak?

Általános tevékenységi köröket nem lehet mondani, ez az adott egyház irányultságától függ. Vannak olyan egyházak, amelyek különböző karitatív vagy a fiatalok nevelésével kapcsolatos célokat tűznek maguk elé, de olyanok is akadnak, amelyeknek pusztán a transzcendensre irányuló érdeklődésük, hitük az, amelyik meghatározza a létüket. Természetesen minden bejegyzett és bejegyzés előtt álló egyházi szervezetnek be kell tartania a Magyar Köztársaság alkotmányában foglaltakat, annak szellemiségét.

Évek óta vitákat gerjeszt a kisegyházak állami támogatása. A magukat történelminek nevező egyházak rendre összezárnak annak érdekében, hogy egy bizonyos limit alatt ne kaphassanak állami pénzt a kisebb gyülekezetek.

Elérkeztünk az egyik lényeges ponthoz. Minden újonnan létrejövő vallási alakulat valamilyen módon konkurenciaként jelenik meg a létező és működő egyházak számára. A vallástörténet gyönyörű példákat tud arra, hogy az újonnan szerveződő, a megszokott konform helyzettel szembekerülő vallási alakulatok a már meglévő vallások és ideológiák számára konkurenciaként jelennek meg, ezért azokat érdemes kriminalizálni. Az a vallási alakulat, amelyet kereszténységként ismer a világ, kétezer évvel ezelőtt egy vallási közösségből, hagyományból, a judaizmusból részben és folyamatosan kiszakadva jött létre tizenkét plusz egy emberrel, és ugyanolyan durva támadásoknak volt kitéve, mint a mai kisegyházak egy része. Olyan vádak érték az első keresztényeket, mint a gyermekgyilkosság vádja vagy a vérvád. Az első évszázadokat a keresztényüldözés határozta meg. Ez a gyakorlat más vallásalapítókkal szemben aztán állandósult.