- Hogyan jutott eszébe a firenzei és tokiói kiállítás után Debrecenben hasonlót létrehozni, nagyrészt azok anyagából?

- Talán a sors keze, hogy családommal (benne három kiskamasz fiammal) egy olaszországi nyaralás alkalmával, Firenzében láttuk a La mente di Leonardo (Leonardo elméje) című kiállítást, ami nemcsak nekem, hanem a gyerekeimnek is nagyon tetszett. A fiaim hetekig próbáltak a nagy zseni terveihez hasonló szerkezeteket rajzolni, megfogta őket Leonardo elméje. Az viszont már nem volt véletlen, hogy ez a tárlat a kiállítási koncepciónk két fontos elvének is megfelelt. Az első, hogy múzeumpedagógiai szempontból is termékeny legyen, a második, hogy olyan látogatókat is becsábítson, akik nem járnak rendszeresen múzeumba. Néhány telefon- és levélváltás után kiderült, hogy az olasz rendezők készek a magyarországi bemutatásra - meséli Gulyás Gábor.

- Nem féltek a fenntartó debreceni önkormányzatnál, hogy ilyen világraszóló múzeumi anyagot akart ide hozni? Hiszen első pillantásra is látható volt, hogy komoly költségeket kell majd állniuk.

- Hamar megbarátkoztak a gondolattal. Az önkormányzattól bankgaranciát kértünk, ami az olaszok feltétele volt, s ezt korrekt módon gyorsan megadták. Bizonyára akadtak olyanok, akik nem bíztak abban, hogy több mint kétszázmillió forintos jegyár-bevételünk lesz, de mindvégig magunk mögött érezhettünk a város vezetőinek támogatását. Ez nagyon fontos volt.

- Ön sem tartott a rendezéstől? Hiszen nemcsak Firenzéből, hanem Tokióból is kellett szállítani az anyagot...

- Nem is keveset, nyolc kamionnyi installációt! A tokiói volt a nehezebb. A nagy súly miatt a légi szállítás igen drága lett volna. Maradt a több hetes hajóút. Ennek bizonytalansága miatt készítettünk egy vészforgatókönyvet. Ha egy hétnél többet késik a hajó, két részletben nyitottuk volna meg a kiállítást. Az olaszok inkább szeptemberben akartak nyitni, de itt a városban augusztus huszadika táján a legfrekventáltabb az idegenforgalom. Ezt nehezen akarták megérteni, hiszen Firenzében mindig tele van a város turistákkal.

- Biztosan sokat tanulmányozta akkoriban a hajó útvonalába eső tengerek időjárását…

- Naponta, de ez még semmi ahhoz képest, hogy a hajó útja során kifejezetten kalózveszélyes területen is áthaladt. Még a társaság honlapján sem közöltek információt a hajó hollétéről, amikor éppen arra járt. Sokat izgultunk, de az anyag pontosan megérkezett.

- S itt mintegy száznyolcvanezer ember látta. Milyen érzés volt figyelni a sorbanállást a Modem előtt?

- Boldoggá tett, hogy ennyien érdeklődnek, de picit rossz érzés is volt, hiszen ki szeret sorban állni a tűző napon, vagy a csípős őszi időben? Éppen ezért mindent megtettünk a kellemetlenségek csökkentésére. Idősávos rendszerben adtuk ki a jegyeket, amelyeket interneten is meg lehetett vásárolni, meghosszabbítottuk a nyitvatartást, "sulisávot" alakítottunk ki a gyerekeknek, arra ösztönöztük a leendő látogatókat, hogy inkább hétköznap jöjjenek. Mégis akadtak forró pillanatok, például amikor Szerbiából bejött egy 400 fős csoport, s itt akart jegyet váltani. De az is előfordult, hogy Nyíregyházáról állított be egyszerre 100 gyerek, jegy nélkül. Megoldottuk, pedig ha túl sokan jönnek be egyszerre, zavarják egymás műélvezetét, de még a légkondicionálást is.

- Most újabb név van a Modemben, van Gogh…

- Olyan kortárs képzőművészek munkáiból nyílt január 15-én kiállítás, akiket a holland zseni ihletett. Ez egyfajta tisztelgés Van Gogh előtt. S nem véletlenül van éppen most Bukta Imre retrospektív kiállítása - ez is több ponton kapcsolódik Van Gogh-hoz.