"A halott kéz gombnyomása" kifejezést a hidegháború kellős közepén találták ki. Azt jelentette, hogy a két világhatalom által jóval az esetleges háború előtt telepített rakéták akkor is elindulhatnak, ha az ellenfél szinte teljesen megsemmisül egy váratlan támadás során.
Ilyen gombnyomásra emlékeztető események játszódtak le a múlt században, az ötvenes évek végén, s a hatvanasok elején az akkor Hajdúsági Gyógyszergyárnak nevezett, majd Biogal-ként ismert penicillingyárban. Gyakran eresztették ki a puszta földre (persze már ekkor is szabálytalanul!) a használt oldószereket, s tároló tartályaik kilyukadását is csak akkor vették észre, ha elfogyott belőlük a triklóretilén, tetraklóretán vagy más oldószer. Ezek a klórozott szénhidrogének jelentek meg aztán napjainkban a Hajdúság fővárosának ivóvizét adó kutakban- - 60 méter mélységben, félúton a vízkitermelés 100-120 méteréhez képest.
A fél évszázaddal korábbi szennyezést persze nem rosszindulatból okozták a gyár akkori dolgozói, csak nem értették meg, milyen veszélyes anyagokkal dolgoznak. A még élő egykori munkatársak mesélik, hogy a két említett szerves oldószerben tisztították ki (naná, hogy kézzel mosva!) selyemnyakkendőjüket, szoknyájukat. Csak akkor hökkentek meg egy kicsit, amikor - egyszer műselymet tettek az oldószeres lavorba - a tisztítandó ruhadarab egysazerűen feloldódott a lében…
A gyár alatti homokos talajban (ma ezt úgy mondjuk: érzékeny vízbázis) aztán vándorútra indult a többek között májkárosodást okozó oldószer. Elindult lefelé, s bizonyos mértékig oldalirányban is. Ötven év alatt 60-65 métert tett meg. Ha nem ellenőrzik szigorúan a vizek tisztaságát, 2057 táján megmérgezik az ivóvizet adó réteget is. Szerencsére már 2002 tavaszán észrevették a szennyeződést az egyik kútban: az egészséget súlyosan károsító kloroform, benzol, triklór-etilén és egyéb szerves anyagok kerültek a talajvízbe és a mélyebb rétegekbe is.
Előbb másod-, majd harmadfokú ivóvízszennyeződési készenlétet rendeltek el a vízügyi szervek. Ahogyan a korabeli közlemény írta: "A készültséget a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság rendelte el a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség kezdeményezésére." A két szervezet közös közleményében foglaltak szerint a vizsgálatok alapján megállapították, hogy a gyógyszergyár területén és a telephelyével szomszédos területeken történt a felszín alatti vízszennyezés. Emiatt úgy döntöttek: korlátozni kell a Debrecen ivóvízellátását is szolgáló úgynevezett 2. számú vízbázis kútjainak a használhatóságát. A vízminőség-védelmi készültséget a megelőzés és az óvatosság elve alapján a környezetszennyezés továbbterjedésének megakadályozása és a környezeti biztonság érdekében rendelték el. A környezetvédelmi felügyelőség egyidejűleg tájékoztatta az ÁNTSZ-t és a debreceni önkormányzatot a készültség elrendeléséről. Megkezdték a környezetszennyezés környezet-egészségügyi hatásainak, valamint az ivóvíz minőségének a vizsgálatát. Mindezek befejezéséig mind az érintett vízműkutaknál, mind a gyógyszergyár mélyfúrású kútjaiból szüneteltetik a vízkivételt.
Ötven év nagy idő. Ezalatt a hajdúsági gyógyszergyár több névváltozást megért, majd tulajdonviszonyok is megváltoztak. A gyárat a TEVA világcég vásárolta meg, s amikor kiderült a félévszázados havária, természetesen neki kellett és kell ma is a félévszázada mások által okozott kárt elhárítania. Ez meglehetősen nehéz, hosszú ideig tartó és drága eljárás, amely azóta is folyik. Egyes vélemények szerint a mentesítés ideje évtizedekben, költsége pedig forintmilliárdokban mérhető.
A mentesítő eljárást nagy vonalakban úgy lehetne jellemezni, hogy ki kell termelni a szennyezett vizet, ki kell vonni belőle a mérgező vegyi anyagokat, majd az így megtisztított vizet a városi csatornarendszeren keresztül kell elfolyatni. Mivel ez esetben szerves oldószerek a szennyezők, melyeket úgynevezett sztrippeléssel, gyakorlatilag az elporlasztott víz kilevegőztetésével lehet eltávolítani.
A vizsgálatok kimutatták, hogy 60-65 méteres mélységig három rétegben jelent meg a szennyeződés, a talajvízben, és két mélyebb rétegben. A mentesítés volumenére jellemző, hogy a második rétegben mintegy 1,5 millió köbméter víz szennyeződött el. Tisztításához - gyakorlati tapasztalatok alapján - a háromszorosát, azaz 4,5 millió köbmétert kell ebből a rétegből kitermelni. Hangsúlyozandó, hogy ugyan nem onnan, hanem a 120 méteres mélységből nyerik jwelenleg az ivóvizet, de a Föld sok országában örömmel fogadnák a 30-60 méter mély "kútból" származó, 4,5 millió köbméter vizet, emberi fogyasztásra. Nem tévedünk sokat, ha 188 forintos köbméterenkénti egységárral számolva mintegy 846 millió forintot érő vizet kell kifolyatni, elpocsékolni a város alatti készletekből. S ekkor még nem számoltunk magának a tisztításnak a költségeivel, hiszen ezt a vizet nem lehet egy az egyben a csatornába se beengedni.
Ez a következménye, hogy eleink félvállról vették a veszélyt, gondatlanul bántak veszélyes anyagokkal. Halott kezük gombnyomásának hatása napjainkban mutatkozik meg. Éppen akkoriban, amikor egyre többen mondják: a tiszta ivóvíz mással nem pótolható stratégiai nyersanyag, értékesebb lesz, mint az elvileg mással is helyettesíthető olaj.
