„Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.” - írja a Biblia. A történet folytatásában az emberek fogták magukat, és elkezdték felépíteni Bábel tornyát, amivel magukra haragították Istent, aki ezért összezavarta a beszédüket, hogy ne értsék egymást. Így született meg a világ több ezer nyelve. Eddig a bibliai történet; most lássuk, mi zajlik a valóságban, azaz Biblia rewind.

A világon több ezer nyelv létezett. (Ez a múlt.) Azonban, különböző elszigetelt népcsoportok, bennszülött törzsek utolsó tagjának elhalálozásával, vagy az ezen csoportokra rákényszerített másik nyelv használatával számos nyelv kihalt vagy kihalófélben van. (Ez a jelen.) Mivel minden eddiginél gyorsabb ütemben pusztulnak a nyelvek, már csak hat-hétezret beszélnek a világban, és körülbelül minden második héten kihal egy-egy, nem kizárt, hogy egyszer csak újra a bábeli idők előtt találjuk magunkat. (Ez a jövő.)

Hogy egyetlen nyelv maradjon, talán túlzás. De az könnyen lehet, hogy a legtöbb beszélővel rendelkező nyelvek listáján az első egynéhány helyen állók veszik majd át az uralmat, a többi nép pedig kénytelen lesz alkalmazkodni. A legtöbb ember által beszélt nyelvek jelenleg a mandarin kínai (egymilliárd beszélővel), az angol (négyszáznyolcvanmillió beszélővel), a spanyol (háromszázhúszmillió beszélővel), az orosz (kétszáznyolcvanötmillió beszélővel), a francia (kétszázhatvanötmillió beszélővel), a hindi (kétszázötvenmillió beszélővel), az arab (kétszázhuszonegymillió beszélővel), a portugál (száznyolcvannyolcmillió beszélővel), a bengáli (száznyolcvanötmillió beszélővel), a japán (százharminchárommillió beszélővel) és a német (százkilencmillió beszélővel). Tudósok szerint a nyelvek kihalásának jelenlegi üteme szerint száz éven belül a nyelvek száma a felére csökken, 2100 után pedig már csak néhányat fognak használni. A jelenlegi állás szerint ezek a fent említettek lesznek.

A globalizáció és a mindenféle internacionális szervezetek létrejötte okán nagyobb lett az igény a közvetítő nyelvekre; és ezek természetesen nagyobb hangsúlyt kaptak. A kevesebb ember által beszéltekre ennek megfelelően kevésbé van szükség, így lassan elsorvadnak és kihalnak. Eltűnhet egy nyelv legutolsó beszélőjének elhunytával is, illetve akkor, ha a nép egy másik nyelvet kezd el használni anyanyelve helyett. Utóbbi történhet spontán és erőszakos módon is: például, ha egy közösség nem használhatja anyanyelvét hivatalos nyelvként, megeshet, hogy a fiatalok már egyre kevésbé használják őseik nyelvét, ugyanúgy, ahogy a más országba költözők utódai „szoknak le” szép lassan eredeti nyelvükről. A ma létező hatezer nyelv közül csak kétszázhuszonöt rendelkezik írásbeliséggel, azaz, ha a maradék ötezer-hétszázötven kihal, még emlékünk sem lesz róluk, s így egykori beszélőik kultúrájáról sem.

Ez az egyik legnagyobb probléma a nyelvek kihalásával. Félreértés ne essék, nyilván maga a nyelvek kihalása is elég nagy probléma; de annál, hogy a nyelvészeknek nem lesz mit tanulmányozgatni, szomorúbb az, hogy így a világ egy darabja is elvész. Hiszen a nyelvünkben őrzünk szinte mindent, amit a világról tudunk, gondolunk. Tudományos eredményeink, művészeti alkotásaink, tapasztalataink ezernyi papíron hevernek. Mi lesz, ha meghal az utolsó indián, aki tudta, hogy egy bizonyos virág szirmából készített tea jó egy ritka betegség ellen? Magával viszi titkát a sírba, hiszen sosem írta le. Minden népnek vannak az előbbihez hasonló „titkai”: saját készítésű gyógyszerek, csak azon az adott területen élő növények, állatok, hagyományok, szokások, mesék, legendák. Így egy nyelv kihalásával egy bizonyos állat, tárgy vagy fogalom neve is kihalhat. Pedig, ahogy az eszkimóknak tucatnyi szavuk van a hóra, lehet, hogy az ausztrál őslakosoknak is épp ennyi a kengurura, az indiánoknak a nyílra, a szibériaiaknak a hidegre.

Mivel a nyelvek csaknem felét fenyegeti a pusztulás, és ez a folyamat egyre csak gyorsul, mára a nyelvek védelme szinte fontosabbá vált, mint a növény- vagy az állatvilágé. A probléma a világ öt pontján a legsúlyosabb: Szibéria keleti, Dél-Amerika középső, Ausztrália északi részén, az Egyesült Államok és Kanada határán, illetve az egyesült államokbeli Oklahomában. Ausztráliában például az ősi magati ke és a yawuru nyelvet mindössze hárman-hárman beszélik, az amurdagot pedig csak egyetlen ember; így ezek rövid időn belül a csitimacsa, a szolano, a főníciai, az esszelen, a gepida, a leponti vagy a karankava sorsára jutnak, azaz holt nyelvvé válnak.

Furcsa ellentét: a világon egyre többen beszélünk egyre kevesebb nyelvet. Egyre nagyobb területeket egyesítünk: falvakat kapcsolunk városokhoz, államokat fogunk össze, országokat tömörítünk szervezetekbe; szép lassan összemossuk a különbségeket. Pár száz év múlva pedig azon kapjuk magunkat, hogy a földrészek országokként működnek, és mindegyiken csak egy-egy nyelvet beszélnek. Hogyan lehetne megelőzni ezt? Elméletben: hivatalossá kellene tenni a kisebb népcsoportok nyelvét, és oktatni őket az iskolákban; nem megszüntetni a különbségeket, hanem különlegességként kezelni és megőrizni őket. Gyakorlatban: fogalmam sincs, talán sehogy. Vagy várni kell pár ezer évet, hátha újrakezdődik az egész elölről.