Az összegzés szerint a projekt címe a hétköznapi helyzetekben való együttműködésre utal: az alkotásban szereplő tíz filmen egy-egy közösen tevékenykedő csoport együttműködésének kitüntetett pillanatait mutatja be a művész. A 2-4 perces filmeken megjelennek a közösen végzett munka, az autózás, a dobolás, a közös zenélés, a kártyázás, a táncpróba, a gyerektánc, a csónakban hánykolódás és az ima pillanatai.
Mint írják, Koronczi művészi kíváncsisága arra irányul, hogyan viszonyul az egyén és a közösség egymáshoz egy-egy kiemelkedő pillanatban, az egyéni érdekek hogyan értelmeződnek át a kollektív cél által. Nem alárendelődnek a személyes szempontok, hanem "felerősödik" a szubjektív élmény a közösségben végzett tevékenység révén. Ha a csoport tagjainak ilyenkor azonosak az élményei, akkor a partnerek hasonló érzései katalizátorként tudnak hatni egymásra, így mindenki számára intenzívebbé válik a pillanat átélése.
A látvány rögzítése két összeépített kamerával történik, melyek működése a "térbeli vágás" elvén alapul. Egymással szinkronban mozogva ugyanazt a témát rögzítik. A két kép egy látvánnyá áll össze, mely egyszerre közeli és távoli, egyszerre szubjektív és objektív. A néző egyazon időben kétféle viszonyba kerülhet a látvánnyal, miközben a nézőpontja nem változik. Nem történetet rögzít a kamera, hanem azt, amikor az együttlét által megfoghatóvá válik a tér, azt a pillanatot, amikor megrajzolható a szereplők között lévő üresség körvonala - írja a művész honlapján.
Koronczi Endre filmjei március 2-ig láthatóak a Műcsarnokban.