Az élelmiszerárak megugrása lehetőséget ad az Európai Unió agrártámogatási rendszerének átalakítására, mert akkor a gazdák kevésbé vannak ráutalva a támogatásra, a felszabaduló összegek pedig az oktatásra, a kutatásra és fejlesztésre, a versenyképesség javítására fordíthatók – mondta a miniszterelnök. Aztán visszakozott, mégse kéne évente hozzáigazítani az árakhoz az agrártámogatásokat, meg igazából a 2013 utáni időszakra gondolt, amikor úgyis felülvizsgálják majd a támogatások rendszerét, és vélhetően csökkentik azokat. Úgy hírlik, talán a határozott agrárpolitikusnak ismert Gráf József telefonált a főnöke után, és köhintett egy helytelenítőt.

Az a közös, európai agrártámogatási rendszer, aminek a felülvizsgálatát kezdeményezte, úgy működik, hogy az EU tagjai GDP arányosan fizetnek be, de a mezőgazdaságuk mérete szerint kapnak belőle. Nem véletlen, hogy azok az országok vannak a mielőbbi eltörlés, „átalakítás” mellett, ahol a GDP magas, ám ahhoz a mezőgazdaság kisebb mértékben járul hozzá. Ilyen az Egyesült Királyság, Svédország és Hollandia. Magyarország nem ilyen. Több a disznó, mint a bezárt autógyár és a biztosítási alkusz. A hagyományosan zsírosparasztok lakta országok, így Franciaország, Lengyelország és mi magunk, akiknek országában trágyaszag leng a búzamezők felett, többet kapnak, mint fizetnek. Hülyék vagyunk, ha lerázunk egy olyan körülményt, ami gazdaságtalansága ellenére pénzt pumpál a vidékbe, tán még arra is ad, ha idén Mónika show-t nézünk a szántás-vetés helyett. Abban vagyunk érdekeltek, hogy megmaradjon az, sőt abban, hogy ha lehet, növekedjen a közvetlen támogatások összege.

Talán ezért is fogadta értetlenkedés bankártekintetű Ferenc benyögését. Tippadónk szerint a „miniszterelnök közismert, habókos természete” vezethetett a magyar érdekkel ellentétes álláspont kifejtéséhez, hiszen kormányhatározat is leszögezte már: Magyarország a francia állásponthoz csatlakozva a támogatások mellett teszi le a voksát. Még jó, hogy. Akinek az rossz, az ellene van, akinek meg jó, az a nagyszerűségéről prédikál. Feltéve, hogy a miniszterelnöke nem kortyolt túl sokat a pezsgőből, vagy nincs benne valami megfelelési viszketegség. Nem véletlenül mondta Szájer József, hogy Gyurcsány Ferencnek meg kell értenie, nem Svédország, vagy Nagy-Britannia miniszterelnöke, azaz Magyarország érdekeit kell képviselnie az Európai Unióban: „Felszólítjuk a kormányfőt, hogy vonja vissza davosi kijelentését, és ne tegyen olyan nyilatkozatokat a nemzetközi sajtó előtt, amelyek a magyar érdekekkel ellentétesek.” Azért kell, hogy legyen a miniszterelnöki öntenyérben csikket elnyomásban több is, mint őszinte altruista cselekedet. Benyalt a nagytőkének, reméljük semmibe nem akadt el az orra.

Az angol álláspont egyébként is egybecseng az angolszász országok neoliberális törekvéseivel, a költségvetés csökkentésének céljával. Ez magyarázná a liberálisok örömujjongását a miniszterelnök egyéni akciója felett. Igaz, a szabad demokratáknak nincs semmilyen válasza arra, hogy a magyar paraszt meg majd beleáll a jó magyar termőföldbe, mint a messzire hajított nehézeke. A davosi világgazdasági fórum hagyományosan az angolszász országok, és globális nagytőke traccspartija, ahol martinit szürcsölgetve megy a dejóamandzsettagombod, és dobálóznak a milliárdokkal. Nem véletlenül randalíroznak az utcán a vörösök és a feketék (tájékozatlanabbaknak: mindenféle szélsőbalosok, a maoista bankárcsemetétől a tolsztojánus hamburgerezderomboló roquefortgyártóig.).



Az angolszász országok liberalizálnák a mezőgazdasági termékek piacát. Azért beszélnek arról, hogy felment a gabona ára és felesleges már védeni azt, mert szívesen odadobnák már a fejlődő országoknak a termelést, hogy cserébe betörhessenek a szolgáltatási piacra. A WTO-ban így megy ez, be kell adnod a közösbe, hogy kivehess onnan. Az öreg kontinens már csurig van telekommunikációs cégekkel, bankokkal és biztosítási társaságokkal. Azoknak meg kell a piac, mint éhes rozsomáknak a madárfióka. A baj csak annyi, hogy a mezőgazdasági termékek ára ide-oda rohangál. Én nem lennék kukoricabróker, nem egészséges szakma az, tiszta szívbaj és korai kopaszodás. Aszály és jégverés felverheti, egy bő esztendő pedig úgy lenyomhatja az árat, hogy még Torgyán doktor se tudná elsózni Chilébe cseresznyéért. Igaz, hosszú távon évi 3 százalékkal mennek le az árak, és ez így megy 30-40 éve. Gazdasági érdekek feszülnek itt egymásnak, és mindenki védi a magáét. A davosi beszéd nem volt több, mint a drága vendéglátók szája íze szerinti brókerduma papagáj visszhangzása. Elemzőktől úgy tudni, nem kell beszarni, ennyire hülyék még mi sem lehetünk. A kormányfői nyelv kiöltődött, tett pár kört néhány kövér gyűrűsizom körül, majd visszahúzódott, biztos örül a gazdája a könnyen szerzett elismerésnek. Na jó, pár gazdaságilag nem életképes parisztember szívrohamot kapott, vagy felkötötte magát a gerendára, az ellenzék meg a markát dörzsölgetve rohant pár kört műbalhéból: a vidék szavazata már megint az övék lesz.