A múzeumokban őrzött tárgyakat szemlélve mintha valóban a miénk lenne a legleegyszerűsítettebb kor, ami valaha létezett. Folyton rohanunk, nincs időnk keresgélni, nézelődni; igenis csak az a gomb, kar, fül vagy billentyű legyen a ruhán, az autóban, a bögrén vagy a számítógépen, amire épp szükségünk van. Mi jöhet még ezután? Mindent lepusztítunk, és gondolatátvitellel fogjuk kapcsolgatni a tévét, nyomogatni a telefont? Vajon száz év múlva mit fognak gondolni az emberek, ha a mi ágyunkat, asztalunkat, edényeinket, ruháinkat nézik majd a múzeumban? A kérdések megválaszolásához segítségül hívtam Semsey Balázs művészettörténészt, az Iparművészeti Múzeum munkatársát.
A mai kort egyértelműen az egyszerűség jellemzi, vagy vannak olyan használati tárgy-csoportok, amelyek jellemzően gazdagon díszítettek ma is?
Az én területemen, a bútorművesség terén a díszítettség ma valóban kevéssé jellemző. A díszítőelemek sokkal kevésbé hangsúlyosak, csak az egyedi, reprezentatív darabok esetében azok; a ténylegesen mindennapi használatra tervezett tárgyaknál ez tényleg visszaszorult. Sokkal kevésbé használják a díszítéseket, mint mondjuk száz évvel ezelőtt vagy akár a húszas évekig. 
Vannak olyan tárgyak, amelyekkel előfordulhat, hogy a közeljövőben újra díszesebbek lesznek, látni hasonló tendenciákat?
Inkább új tárgytípusok jelennek meg, nem a régiek formája lesz kidolgozottabb. A mai kor díszítő-, illetve kiegészítő elemei nem feltétlenül tárgyiasult formában jelennek meg, például a mobiltelefon esetében, ahol maga a forma elég egyszerű, de rengeteg kiegészítőt lehet hozzá letölteni; háttérképeket, csengőhangokat. Tehát ezek a szoftverjellegű „díszítések” veszik át a hagyományos díszítőelemek szerepét; a műanyagból, fából, fémből készült díszítések ma már kevésbé hangsúlyosak. Másik jó példa a számítógép, amelynek fizikai megjelentése szintén elég egyszerű, viszont a használat során hozzárendelhetünk olyan elemeket, mint a háttérkép a képernyővédő vagy az asztal különböző beállításai, amelyeknek konkrét funkciója nincs, csak oldják a munka monotonitását.
Nagy különbség, hogy a régi korokban a díszítéseknek nem volt elméleti alapjuk, természetes módon díszítették a tárgyakat. A mai designtermékeken már tudatos tervezés után jelennek meg ezek a díszítő funkciók, egyszerűen abból a megfontolásból, hogy az emberek szembesültek azzal, hogy a nagyon letisztult, funkcionális tárgyakat használni ugyan lehet, ha nap mint nap dolgozunk velük, és semmi más nincs rajtuk, csak ami szükséges, az a használó lelkiállapotára is rossz hatással lehet. Puritán tárgyak közt élni és dolgozni nyomasztó. Talán ez a tény vezetett ahhoz a tendenciához, hogy az új tárgytípusokhoz számtalan kiegészítő funkciót rendelnek. 
Napjaink lecsupaszított tárgyaiért a felgyorsult életstílust szoktuk hibáztatni. De mi a helyzet a régebbi korokkal, amelyekre szintén az egyszerűség volt a jellemző?
Nehéz összevetni az egyes korok tárgyvilágát, mert a régebbi korokból elsősorban a különleges tárgyak maradtak ránk, amelyeknek kiemelkedő értéket tulajdonítottak - akár a díszítés, akár a felhasznált anyag jellege miatt -, a mindennapos használatra szántakon nem. A díszesebb tárgyakat felvonultató korokban is léteztek olyan darabok, amelyek csak a funkciót szolgálták, de ezek, ahogy ma is, a használat során elkoptak, és kidobták őket, így nem maradtak fenn. A régebbi korok tárgyvilágáról kialakított tudásunk annyiban hiányos, hogy főleg a különleges tárgyakat ismerjük, a tömegcikkeket a néhány ránk maradt darab alapján próbáljuk meg elképzelni. Míg az utóbbi évtizedek tárgyvilágát tanulmányozva számtalan olyat dolgot találunk, amely egyáltalán nem egyedi, hanem a tömeggyártás eredménye. Emiatt úgy tűnhet, hogy a régebbi korokban sokkal több volt a díszített tárgy, pedig lehet, hogy az egyszerűbbek csak nem maradtak meg - az időbeli távolság miatt nehéz ezt tisztán látni.
Ha feltalálnak egy új funkciójú tárgyat, az első darabjaira a puritánság jellemző, és csak később díszítik; vagy eleve díszesebben születnek, és mi pusztítjuk le őket az évtizedek folyamán?
Mikor kialakul egy új tárgytípus, először a funkció dominál, és a díszítés csak később kerül rá. Például a többezer éves poharak közönséges ivópoharak voltak, még a formájuk sem nagyon változott az évezredek alatt. Aztán készültek gazdagabban díszített darabok, ma is készülnek, és valószínűleg a későbbi korok számára is ezek fognak fennmaradni, nem pedig a hétköznapiak, mert azok a gyakori használat miatt elkopnak, eltörnek.
Tehát nem tudhatjuk, mit fognak gondolni a jövő emberei a mi életünkről, használati tárgyainkról; hiszen a korábbi idők tanúsága szerint ebből a korból is a díszesebb darabok maradnak majd fenn, annak ellenére, hogy nem azok jellemzik a legjobban a huszonegyedik század tárgykultúráját.
