Kertész Imre kisregényét méltatta a The New York Times

"Ha regényben gondolkodom, mindig Auschwitzra gondolok" - ezzel a Kertész Imrétől származó idézettel nyitja cikkét Nathaniel Rich, a The Paris Review amerikai irodalmi folyóirat szerkesztője, kiemelve, hogy a szerző volt az első irodalmi Nobel-díjas magyar szerző. Majd így folytatja: regényeit olvasva az ember mindig Auschwitzra gondol.

Az ítéletvégrehajtó vár című cikkében a kritikus arról ír, hogy Kertész legismertebb könyvei - a Sorstalanság, a Kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért és a Felszámolás - laza tetralógiává áll össze, amelyben számot ad háborús élményeiről: felnőttként irodalmi eszközökkel igyekszik felfogni, mi is történt vele a háború idején. A kritikus ezek alapján meglepőnek tartja, hogy "új, nagyon rövid" regényében nem szerepel hasonmása, és még csak említést sem tesz a holokausztról.

A szerzőtől nem idegen a detektívregény műfaja: a Felszámolás egy eltűnt irodalmi remekmű után kutató szerkesztőről szól, a Sorstalanság pedig olyan rejtélyes történet, amelyben az író alteregója, Köves Gyuri világi magyar zsidóként megpróbálja felfogni, miért deportálták, hová került és mi is folyik körülötte.

A Detektívtörténet egy sor noir elemet tartalmaz - a paranoiát, a kibúvókat és mindenekelőtt a közelgő, kérlelhetetlen végzet érzetét -, de a szándékos homályosság miatt nem egy hagyományos krimiről van szó. A könyv, amelynek története egy képzeletbeli dél-amerikai diktatúrában játszódik, végsősoron nem is bűnügyi regény, hanem - Kertész szavaival - horrortörténet. A főszereplő, Antonio Rojas Martens, a titkosrendőrség egy alacsony beosztású tagja nem képes elkerülni végzetét, nem tudja nem végrehajtani az állami parancsokat, de meg akarja érteni a diktatúra hatékony gépezetének működését. A szerző, úgy tűnik, azt állapítja meg: egy önkényuralmi rendszerben nem létezik szabadság.

Kertész Imre 1977-es kisregényének új angol fordításáról - amely az Alfred A. Knopf kiadásában jelent meg - egy hónapja a Los Angeles Times is kritikát közölt. A lap egyebek között azt írta: a tudományos objektivitással megírt kisregényben az erőszak leírásával szinte nem lehet találkozni, annak brutalitása mégis átütően jelenvaló, a szereplők pszichológiai ábrázolása tökéletes.