Hogy érzi magát Gyula bácsi?

Nem dicsekszem. Maga a betegség nagyon nehéz körülmények között zajlott. Kilyukadt a tüdőm, kaptam egy tüdőgyulladást, és ezt a folyamatot megelőzte korábban három szívinfarktus. Ebből az egészből egy is sok lett volna... Három hétig voltam ugye kórházban, beépítettek egy pacemakert, most pedig itthon vagyok pár napos pihenésen, és csütörtökön megyek vissza felülvizsgálatra.

A kórházból mennyire érezte az emberek szeretetét, azt, hogy egy ország aggódik önért?

Éppen abban az időszakban, amikor bent feküdtem, látogatási tilalmat vezettek be az influenzás megbetegedések miatt, ezért a családtagjaimat is csak néhány alkalommal engedték be. De meg kell említenem, hogy amolyan titkos látogatásokon azért sokan voltak bent nálam, például az MLSZ elnöke, a Ferencváros elnöke, a szeged-csanádi püspök, aki nagyon érdeklődik a labdarúgás iránt, és persze Buzánszky Jenő. Tudtam, láttam, éreztem, hogy milyen sokan, és milyen kedvesen foglalkoznak a személyemmel és ez emberileg nagyon megfogott. Köszönöm mindenkinek, aki drukkolt az egészségemért. Azt már nem merem mondani, hogy ha felnövök meghálálom, de talán az elmúlt évtizedekben rászolgáltam arra a szeretetre, amit most kapok.



Ez elvitathatatlan. Említette Buzánszky Jenőt, akivel volt szerencsém beszélgetni a minap. Felelevenítette a régi szép időket, felidézett néhány kellemes, önöket összekötő emléket. Gondolom közös emlékekben önnél sincs hiány.

Igen, már csak azért is igaz ez, mert a válogatott előtt még 1947-ben játszottunk együtt Dorogon fél évet. Aztán klubszinten elváltak az útjaink, de a válogatottban még hosszú ideig játszottunk együtt, és sok kellemes emlék, siker köt össze minket. Az Aranycsapat legszebb esztendeit töltöttük el együtt, melyek egy életen át felejthetetlen élményt nyújtottak, és mai napig, ha nem is túlzottan, de megelégedetten tudok visszagondolni, annak a csapatnak a játékára.

Van csúcspontja a sok szép esztendőnek?

A sikerek közül furcsa mód egy balsikert emelnék ki, ez pedig az 1954-es labdarúgó-világbajnokság elvesztése.

A berni döntő… Sokáig voltak álmatlan éjszakái?

Sokáig? Még manapság is hordom magammal ennek a mérkőzésnek súlyát. Óriási csalódás volt, és nem csak számunkra, hanem tizenvalahány millió magyar számára, akik ezen a csapaton keresztül éltek meg egy olyan identitástudatot, amelyre azokban az esztendőkben egyszerűen nem volt lehetőség.

Azt a bizonyos harmadik gólt, hogyan látja utólag?

Jaj, ne is kérdezze. Schäfer szerezte meg a labdát Bozsik Cucutól, és hozta keresztbe a labdát. Befelé cselezett, húsz méterre a kaputól a jobb szélen futó Rahnhoz passzolt, aki azt átvette, és bal lábbal a kapu jobb alsó sarkába rúgta a labdát. Lapos lövés volt, közrejátszott, hogy vizes volt a fű, és felgyorsult a labda. Ma már nem akarok arról beszélni, hogy meg lehetett volna-e fogni a lövést, vagy sem, a kapus azért áll a kapuban, hogy minden lövést megfogjon.

Nehéz ezek után bármit mondani… Evezzünk kellemesebb vizekre. Azt a bizonyos verhetetlennek hitt angol csapatot mennyiben volt más, mint a német?

Nincs összehasonlítási alap. A 6:3 idejében az angolokat a világ legjobb csapataként emlegették, és ők azért is nevezték el ezt a mérkőzést az évszázad találkozójának, mert biztosak voltak abban, hogy megverik a magyar csapatott, és ezzel bizonyított lesz, hogy a világ legjobb csapat az angol. Na most hiba csúszott a számításba, mert meglehetősen sima győzelmet arattunk akkor és ezzel tulajdonképpen mi lettünk a világ legjobbjai. Ráadásul néhány hónappal később a visszavágón a Népstadionban is súlyos, 7:1-es vereséget szenvedtek, és ezt követően tulajdonképpen megújulásra késztettük az egész angol labdarúgást.