"A fiatal Sztálin kereszteződése volt Oszama bin Ladennek és Tony Sopranónak. Kegyetlen terrorista, keresztapa, gyilkos volt, ugyanakkor entellektüel, mint Bin Laden, Platón rajongója, akinek műveit eredetiben olvasta, és Napóleon nagy tisztelője, akinek feljegyezte hibáit, hogy ne kövesse el ő is ugyanazokat. Ígéretes költő volt, akinek versei megjelentek egy grúz antológiában. Művelt pszichopata volt különleges karizmával, nem az a szürke bürokrata, akit Trockij bírált. Ellenkezőleg: egy macchiavellikus politikai vezető volt" - mondta róla a szerző a Corriere della Sera című olasz napilapnak adott interjúban.
Montefiore tíz évig kutatta a témát, mielőtt megírta könyvét. A diktátor életútját elemezve arra a következésre jutott, hogy a sztálinizmus nem a történelem eseményeinek terméke volt, hanem Sztálin személyiségéből következett, mint a többi 20. századi despoták, - Hitlertől Mao Ce-tungig - esetében is.
A könyv bemutatja Sztálin családi hátterét, az alkoholista apát, a könnyű erkölcsű szobalány anyát, a fiatalembert, aki a bokszban, a fiatal bűnözők bandaháborúiban keres kompenzációt. Számára a tbiliszi papi szeminárium is későbbi tevékenységének előiskolája. A túlságos megkötöttség, a kemény viszonyok ellen lázadva jut el a marxizmusig és a színleg szelíd, romantikus verseket író fiú valójában lázadó diákok vezére lesz. Amikor egy fiatalkorú lány teherbe ejtése miatt kicsapják, bandájával a cár elleni harc nevében bankokat fosztogat. 1905-ben, éppen a forradalom kitörésekor sikerül megszöknie egy szibériai börtönből.
És ekkor kerül kapcsolatba Leninnel, akivel a történész véleménye szerint sokkal szorosabb kapcsolatban állt, mint ahogy a szakemberek korábban feltételezték. Kölcsönösen hatottak egymásra, Leninnek szüksége volt rá, mint közvetítőre a mensevikekhez, akiket meg akart nyerni, mivel jelen voltak a nyomdákban és a fegyvergyárakban. Sztálin itt lett kommunista. Ugyanakkor nem hagyott fel korábbi terrorista életével. Egyik legnagyobb akciója 1907-ben volt, amikor megtámadott egy állami bankot, ahol vérfürdőt rendezett és rengeteg pénzt rabolt el. Montefiore ugyanakkor cáfol egy mítoszt: Sztálin nem volt a cár kémje. Egyszerűen csak feladta személyes vagy politikai ellenségeit a rendőrségnek, hogy megerősítse saját pozícióját.
Montefiore a későbbi diktátor szexuális életének is szentel egy fejezetet. Kiderül belőle, hogy Sztálin fiatalkorában kedvelte a "telt és alkalmazkodó kiskorúakat, valamint a cserfes parasztasszonyokat."
