A hallgatás ára, az oktatás bére

Az ex-miniszterelnök kifakadását motiválhatta az a sikertelen demonstráció is, amelyet a Fidelitas gründolt az oktatási tárca épülete elé a múlt héten. A tandíj elleni tiltakozáson ugyanis mindössze pár tucat lelkes pártaktivista volt jelen. A érdektelenségbe fulladt megmozdulás után joggal tehető fel a kérdés, hogy a nagyszámú hiányzás a szervezés esetlenségének, vagy a témát övező hallgatói érdektelenségnek „köszönhető-e”. Esetleg már minden érintett el is fogadta a fer fair voltát.

Az érdektelenségnek más jelei is mutatkoznak: ugyan még 2006 nyarán az EFOTT-on a diákok füttykórussal jutalmazták a tandíjról értekező rózsaszín pólós Gyurcsányt és a raccsoló Hillert, amikor nem tudtak választ adni feltett kérdéseikre; de aztán elhalt ez az önvédelmi reflex. Pontosabban a forró ősszel volt egy nehezen megszervezett fáklyás demonstráció a kérdésben (nulla hatékonysággal), illetve tavaly októberben is. Ez utóbbi különösen tragikomikusnak bizonyult, alig maroknyian vonulgattak transzparensekkel.

Bagi László az ELTE BTK hallgatói önkormányzatának alelnöke ugyan kijelentette korábban, hogy: „Nem csak a HÖOK feladata lenne, hogy hallassa a hangját. Egy jól működő kamara, egy jól működő szakszervezet kellene - persze megjegyzem, ezekből nem egy, hanem sok van. Fontos, hogy kiálljanak az érdekeikért. Nem nyilatkozhatok senkinek a nevében, de bízom abban, hogy lesz szélesebb összefogás.” De ő is mellélőtt. Nagyobb megmozdulásra azóta sem került sor.

MegHÖKkentő mindennapok

Mielőtt azonban végleg elásnánk a hallgatói öntudatot, érdemes arról is szót ejteni, hogy eme demonstrációk szervezése nem alulról történt, hanem a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) bábáskodásával. Nyilván ez nem mentesíti a tényleg unott tömegeket (akik olyannyira kiábrándultak a közéleti huzavonából, hogy egy vállrándítással tudomásul vették a fert is), ám azért fejétől bűzlik a hal. A HÖOK márpedig egy túltáplált, bürokratikus, megkockáztatom „kollaboráns” ernyőszervezet. Komoly pénzekkel, sajtólehetőségekkel, szervezeti infrastruktúrával működő terepasztal az ifjú politikusjelölteknek. (Elég az önkényeskedő szegedi HÖK-elnökre, Török Márkra gondolni, akit a támogatások szétosztása során panamázgatott nem kicsit.)

Egy átlagos egyetemen pedig a mindennapok során nem sok hasznát érzi egy átlaghallgató a HÖK-nek. Néha szavazni kell a jelöltekre, meg véleményezni az oktatók munkáját, de ezt leszámítva, mintha egy másik körben, másik szférában mozognának a diákvezetők.

Nem azt állítom, hogy haszontalan lenne az egész kezdeményezés: a nagy nyugati egyetemvárosokban igenis fontos szerepe van a hallgatói véleménynyilvánításnak, autonómiának. Nálunk ezt a fajta önszerveződő, alkotó önkormányzatiságot – kevés kivételtől eltekintve – nem sikerült meghonosítani. S az sem igaz, hogy a mai fiatalság teljesen apatikus lenne minden irányba: a Critical Mass-en például rendszeresen óriási tömegek jelennek meg, amelyek jó része bizony a huszonéves generációból kerül ki.

Politikai egérlyukak

Sajnos nem csak a HÖOK, a szimpla közéleti aktivizmus lehetőségei is elég kevés kibontakozást, önmegvalósítást kínálnak a hallgatóknak. Az egyetemi politizálás formálisan ugyan nem halt ki, ma is minden nagyobb és jelentéktelenebb politikai formáció, civil szerveződés képviseli magát a tanintézményekben. Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy ezekben a hallgatóknak egy jól meghatározható szegmense vesz csak részt aktívan. A kocsmapolitizálást most ne számítsuk ide.

Na meg igazi alternatíva sincs. A bagolyfejű Fidelitasosok nagyzoló és semmitmondó „polgári politizálása” több mint siralmas. Kiábrándító, töketlen, és teljes mértékben hatástalan: jól szituált pubifiúk passziója. Az IDF vagy az IKSZ (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség) pedig egy vicc, hangzatos buborékhámozás, különösebb súly nélkül. Még rosszabb a balos orientációval rendelkezőknek: Zuschlag után épeszű ember nem lép be a Fiatal Baloldalba és kész. Pár évig biztosan nem. Az Új Generációról nem is beszélve. Egy két-három százalékos törpepárt ifjúsági szervezetében mire van lehetőség? A szexuális szabadság jegyében kotont osztogatni a Moszkván, arra. Ráadásul Kóka árnyékában politikustanoncnak lenni több mint morbiditás, az ízlésficam.

A helyzet nem örvendetes, egy rendszerváltással felérő szemléletváltás ráférne a HÖOK-ra, de a fiatalokra is. Nem is a népszavazási hacacáré miatt, egyszerűen azért, mert minden felvilágosult demokráciának alapeleme a tudatos állampolgár. Különben itt a konzumidióták, a tudattalan fogyasztók társadalma, akiknek tök mindegy, mit, hol és miért. Legyen szó tandíjról vagy vécépapírról.