Az ünnepségen Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke elmondta, hogy 1848-ban a forradalom eszméi futótűzként terjedtek az országban, ami mellé odaálltak a zsidók is, mert "úgy érezték, az egyenlőség eszméje rájuk is vonatkozik", és itt a környező országokhoz képest több szabadságot kaptak.

Az elnök kiemelte: annak ellenére, hogy a forradalom vívmányait összefoglaló áprilisi törvények nem valósították meg a zsidóság emancipációját, tömegesen jelentkeztek a nemzetőrségbe, mert "nem csak otthonuknak, hanem hazájuknak is tekintették ezt a földet". Ennek eredményeként megvalósult a magyar társadalommal való történelmi összeolvadásuk, ami a második világháborúig megmaradt - közölte.

A Mazsihisz vezetője szólt arról, hogy "a hős zsidó honvédek nem hiába ontották vérüket", mert "hitték, hogy itt megtalálják hazájukat". Ugyanakkor utalt a mostani temetőrongálásokra, amelyek a zsidóság integrációjában való hitét megingatják.

Kirschner Péter, a Mazsike elnöke annak kapcsán, hogy a szabadságharcban is együtt harcoltak a magyar honvédségben a különböző nemzetiségek, most pedig külön tartják megemlékezéseiket, megjegyezte: "Milyen jó lenne mindenkinek egyszerre, együtt ünnepelni". A magyar zsidóság a szabadságért és a függetlenségért harcolt, áldozataiért pedig hazát kapott cserébe, ám "ez nem tartott sokáig", mert ahogy fogalmazott: "a kokárdáért cserébe sárga csillagot kaptak".

Róbert Péter, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem tanára, a Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság tagja arra emlékeztetett, hogy a zsidóknak a forradalom idején nem volt állampolgári joguk, ugyanakkor legalább 10-12 ezren, más becslések szerint pedig 20 ezren harcoltak a magyar honvédségben. Ez azt jelenti, hogy számarányukat jóval meghaladó arányban harcoltak a magyar szabadságért.

A hadsereg lovakkal való ellátása, orvosi gondozása is javarészt zsidókhoz köthető, mint ahogy a hírszerzésben is jelentős szerepet játszottak, mert kereskedőként sok helyen megfordultak, és az áruk mellett az információkat is szállították - folytatta.

Arról is beszélt, hogy a Táncsics Mihályt a helytartótanács börtönéből március 15-én kiszabadító ifjúság mintegy egyharmada lehetett zsidó. A zsidósággal szimpatizáló hírességek sorában a márciusi ifjak közül Petőfi Sándort, a reformkori költők közül Vörösmarty Mihályt emelte ki.
Az egyetemi tanár arra is felhívta a figyelmet, hogy több városban pogromok zajlottak a forradalom idején, amit a kormány kemény kézzel levert.

Kossuthot sokan követték a felkelés leverése után az emigrációba a zsidók közül, később pedig szakavatott történész írta meg a zsidóság szabadságharc alatti történetét - tette hozzá.

Az emlékünnepség után a Bálint Zsidó Közösségi Házban tartott konferencián Schweitzer Gábor történész az 1848-1849-es napló és memoárirodalmat elemezve kiemelte, hogy katonatisztek, polgárok és rabbik egyaránt írtak visszaemlékezéseket az eseményekről. Így a március 15-ei forradalom, a nemzetőrség és a csaták zsidó vonatkozásai, valamint az 1849. július 28-án hozott zsidó emancipációs törvény is visszhangot keltett a korabeli naplóírók körében.

Elmondta, hogy az egyik emlékező írás szerint a zsidók ugyanúgy ragaszkodtak a kokárdához, mint magyar honfitársaik, más forrás pedig arra utalt, hogy eleinte elutasították a zsidók nemzetőrségbe való jelentkezését, majd a harci események bekövetkeztével tömegesen vették fel őket a hadseregbe. A pákozdi csatában már több században is szolgátak zsidók.

Szólt arról, hogy a naplóírók a zsidó pogromokról is beszámoltak, így szóba kerültek egyebek mellett a székesfehérvári, a pozsonyi és az érsekújvári atrocitások. Osztrovszki József szegedi tiszt feljegyzését is ismertette, amely szerint egy 18 éves zsidó fiú "oroszlánként harcolt, és (...) fegyverrel kezében lehelte ki nemes lelkét".

A konferencián Szarka Lajos hévízi múzeumigazgató a Zala megyei zsidók reformkori és forradalmi szerepéről tartott előadást. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy ez a megye hagyományosan a szabadelvű politikai meggyőződéséről volt ismert.