Az októberi, szentpétervári világbajnokságot értékelve abban sem volt biztos, hogy egyáltalán matematikai esélye van-e még a kvótaszerzésre. Ennek tükrében hogyan vágott neki az év eleji, kilenc versenyből álló kvalifikációs sorozatnak?
- Igazából nem foglalkoztam az állással, csak megpróbáltam túlélni ezt az időszakot. Borzasztó volt. Amikor nem jött össze egy-egy verseny, mindig egy kicsit letörtem, de ahogy közeledett a következő, megint kezdtem bízni benne, hogy talán most majd sikerül. Aztán Saint-Maurban megnyertem a Grand Prix-t, s a hátralévő három versenyre már úgy utaztam, ha egyszer összejött, miért ne jönne össze még egyszer.
Az olimpiákon eddig nem igazán jött ki a lépés, miként gondol az újabb lehetőségre?
- 1992-ben és 1996-ban tőrözőként voltam ott, utóbbi olimpián tartalékként, majd 2000-ben és 2004-ben párbajtőrözőként. Valóban elmaradtak a kiugró eredmények, ráadásul három alkalommal is egyetlen tuson buktam el döntő helyzetben. Először Sydneyben, az oroszok elleni csapatelődöntőben, amikor én voltam utolsóként a páston, majd Athénban, amikor Laura Flessellel vívtam a döntőbe kerülésért, aztán ugyanott csapatban, a kanadaiakkal szembeni negyeddöntőben, ahol megint csak én voltam a befejező. Most augusztusban kiegyenlített verseny várható, nem történtek nagy meglepetések a kvalifikációs versenyeken, az esélyesek többsége ott lesz a játékokon, közülük bárki nyerhet.
Hogy alakul az elkövetkező hónapok programja?
- Annyira örülök, olyan kellemes érzéssel tölt el, hogy végül is sikerült, hogy egyelőre csak úgy elvagyok. Egyébként rövid pihenő következik, mert április közepén már csapatvilágbajnokság lesz Pekingben, aztán folytatódik a Világkupa-sorozat. Nem tudom, meddig számítanak bele a majdani kiemelésbe az eredmények, de valószínű, hogy ezután már szelektálni fogjuk egy kicsit a versenyeket. Nem gondolkodom nagyon előre, igyekszem mindig az aktuális feladatot megoldani, aztán majd meglátjuk, mi lesz az olimpián.