A királypárti körökben ma is "Velence és Piemont hercegeként" emlegetett 35 éves Emanuele Filiberto egyszerű polgárként, az Értékek és Jövő (Valore e Futuro) nevű saját listán indul alsóházi bársonyszékért az Európában élő olaszok leendő képviselőjeként. Azért döntött e "választókörzet" mellett, mert úgy érzi: a száműzetés évtizedei alatt a külföldre szakadt olaszok segítettek neki abban, hogy ma is olasznak érezze magát.
Nem kevésbé patinás Alessandra Borghese pedigréje, családja még pápát is adott a XVII. században a római katolikus egyháznak V. Pál személyében, és a 44 éves hercegnő ma is közel áll a Szentszékhez: hosszú ideje a Panorama című hetilap vatikáni tudósítója, több könyvet írt a hitről és személyes jó barátságban áll XVI. Benedek pápával. Alessandra Borghese a Kereszténydemokrata és Centrum Unió szenátusi jelöltje, és remélhetően több dicsőséget hoz a családnak, mint a Borghesék legutóbbi közszereplője, Valerio, aki 1970-ben egy elvetélt szélsőjobboldali puccs főszereplője volt.
A kékverűeken túl is akadnak különleges jelöltek a választási listákon: Silvio Berlusconinak sikerült megnyernie a Szabadságjogok Háza (Casa delle Libertá) tömörüléshez Santo Versacét, az 1997-ben Miamiben meggyilkolt Gianni Versace divatdiktátor fivérét. A Walter Veltroni vezette Demokrata Párt felvette jelöltjei közé a decemberi torinói ThyssenKrupp gyárban pusztító tűzvész egyetlen túlélőjét, továbbá - a civil társadalom képviseltetése érdekében - egy ismert onkológust, valamint egy népszerű krimiket publikáló bírót is.
A hagyományos politikai erők iránti bizalom megrendülését mutatja, hogy összesen 150 párt és mozgalom indított külön listát. Ezek között van a Nem kell szemét Campaniában, amely a Nápoly környéki tragikus hulladékhelyzetre utal, de jelentkezett az Internet Párt, sőt egy olyan formáció is, amely magát Liberál-katolikus Szent Római Birodalomként jegyeztette be magát. De olyan is akad, amelynek neve önmagában állásfoglalás: "Nem szavazok" (Io non voto).
