Elképesztő, felháborító, botrányos és visszautasítandó. A Magyar Hírlap átlépett egy határt, amit senki, jobboldali, vallásos emberek pedig pláne nem léphetnek át. Keresztény, konzervatív, magyar politikusként sütőm le a szememet és kérek bocsánatot, a kereszténységével nem élő, de a hittel és az eszmével visszaélő Bayer Zsolt helyett minden zsidó és nem zsidó honfitársamtól. Mint ahogy keresztényként, konzervatívként és magyarként kérek bocsánatot a magát a diktatúra évei alatt is nemzetinek és konzervatívnak, a jobboldali hagyományokon felnőtt kereszténynek nevező Ungváry Rudolftól, akinek szimplán, de valószínűleg tudatosan félreértett mondataiból kiindulva írta le a Magyar Hírlap a leírhatatlant, a vállalhatatlant. Ungváry Rudolf ezt mondta az ATV-ben március 17-én, a főpolgármester ünnepi beszédének megzavarásáról:"ott álltam szemben a kordon mögött azzal a tömeggel, amelynek fiatalabb tagjai kivörösödött, dühtől eltorzult arccal rázták felém az öklüket. És ezek az emberek még kevésbé zavartak engem, mert ezek valóban annak a 'házmester Magyarországnak' a képviselői, akiknek elődei annakidején zsidókat lőttek a Dunába.". Bayer Zsolt ezeket a mondatokat másnap így idézte félre 2008. március 18-án, a Magyar Hírlapban: "Mi most utóbbira, Ungváry Rudolfra koncentrálunk, szem előtt tartva Murphy törvényét, miszerint 'az emésztőgödörben mindig a legnagyobb darabok úsznak legfelül'. Bayer szerint Ungváry a következőket mondta: a Fidesz és hívei a házmesterek Magyarországának követői, akiknek elődei zsidókat lőttek a Dunába."

Bayer Zsolt ezek után a magyar zsidókra elképesztő kitételeket tett. Le kell írnunk sajnos, mert mindenkinek értenie és ismernie kell, még ha vállalhatatlan is: "1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink - értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust... És csak ülünk a medencénk szélén, és nem is értjük már a versenyfutást a parton. Megértenünk. Ugyanis teljesen felesleges, fárasztó és lélekölő időtöltés ezeket megérteni. Annyi a dolgunk csupán, hogy ne engedjük őket az ország medencéjébe vizelni és orrot fújni. Mondjuk úgy: határozottan ne engedjük. Azon túl nézzük derűsen, ahogy rohangálnak a parton. Egy rakás szerencsétlen beteg. El fognak fáradni."

Egy demokrata ilyenkor szót kér, egy kereszténynek pedig kötelező...

Kezdjük az elején. Ungváry Rudolf a hatvanas években a Vigilia nevű katolikus lapba írt. Tudom, mert szüleim olvasták. Tudom, mert ez volt az a lap, amelyben a Kádár-rendszer szélére került vallásos értelmiségiek, keresztények összekacsintottak. Ungváry Rudolf a szamizdat Naplót is vállalta, a nyolcvanas évek legelején írta "Nem zsidónak lenni" című, nagy vihart kavart gondolatait. Tudom, mert otthon beszéltünk róla, tudom, mert a keresztény közösségen belül vitát váltott ki. Mert Ungváry Rudolf akkor is írt, amikor ahhoz bátorság kellett. Amikor a hivatalos újságírás pont ugyanazzal a hévvel és ugyanazzal a csúsztató, manipulatív hazudozással támadt, mint ahogyan ezt Bayer Zsolt tette most.

Antall József lelki támaszának, Jelenits Istvánnak Ungváry baráti köréhez tartozott. Ahhoz a körhöz, amelyik tudta, tudja hogy aki Isten fele néz őszintén - és keresi tekintetét, bármerre is legyen -, az csak jámbor ember lehet. Istenkereső, -félő ember nem tud gyűlölni. Képtelen ember és ember megosztására. Nagyon közép-európai dolog lezsidózni egy mélyen vallásos, katolikus embert, de ez így szép is. Európai keresztény ember ugyanis tudja és vállalja, hogy Krisztusa zsidó volt, Európa pedig a zsidó-keresztény kultúrából táplálkozik.

"Magyar zsidónak" lenni azt jelentheti, mint magyar kereszténynek: Közép-Európában lakni, gondolkodni, lélegezni, gyermekeket nevelni. Örülni, szeretni és aggódni. Aggódni, amikor Bayer Zsolt tollat ragad. De nem félni, mert egy "demokrata nem fél". Keresztény ember pedig nem vár a tiltakozással. Mert mindenkinek tudnia kell, hogy a értékkel megélt élet mehet csak szembe a mindent tagadó és megvető cinikus világgal.

Tisztelt Bayer Zsolt úr! "Arra senki sem kényszeríthető, hogy szégyenkezzék egykori magatartása miatt. Parancsra senki sem képes szégyenkezni. Ehhez vagy megvan valakinek a kultúrája, vagy nincs. Az egyháznak éppen ez a kultúrája van meg. Évezredes gyakorlata van abban, hogy kezelje a bűnt, a szégyent, a tőle elválaszthatatlan gyászt és bánatot. A bűnbánat és megbocsátás 'társadalmasítása', beépítése az európai kultúrába a kereszténység egyik legnagyobb teljesítménye, mely az egyház feladataként valósult meg." Ezt Ungváry Rudolf írta én pedig ezeket a sorokat ajánlom az Ön és a Magyar Hírlap felelős vezetőinek figyelmébe. És, ha tollat ragadnak bocsánatot kérni, akkor azt egyenként tegyék meg a Bayer-cikkben említett többi közéleti szereplővel, Avar Jánossal, Bolgár Györggyel, Csillag Istvánnal, Dési Jánossal, Friderikusz Sándorral és Mészáros Tamással is. Számtalan megállapításukkal, véleményükkel nem értek egyet, de attól, mert ők nem a konzervatív politikai oldalon állnak, ugyanúgy magyarok, honfitársaink, akik ugyanazt a nyelvet beszélik, mint mi, ugyanazt a kultúrát ismerik, mint mi és ugyanazokkal a mindennapi bajokkal küzdenek, amellyel az egész ország. Magyarország utolsó két évtizede tele van kudarcokkal, sebekkel és fájdalmakkal.

Egy dolog vigasztalhat minket: ezeket demokratikus és szabad országban szenvedjük el és a vállalhatatlan mondatoknak nem lehet társa a mind kormányon, mind ellenzékben többségben lévő, demokratikus politika. Ám a politikusok sokszor gyávák közösen lépni. Mi azonban tudjuk azt is, hogy ez nem csak 386 országgyűlési képviselő ügye. Ez egész Magyarország ügye. És tudjuk, hogy ott többségben vagyunk.

Kiadó: Magyar Demokrata Fórum