E mesét meglehetősen ritkán mutatják be színházban, feltehetően azért, mert emberek millióinak emlékezetében úgy rögződött, ahogyan azt Walt Disney megalkotta 1940-ben készített híres rajzfilmjében.
Pommerat a bemutatót követően egy gyerekekkel folytatott, időnként éles vitába átcsapó beszélgetés során elmondta, hogy rendezésével saját gyermekkori emlékeit próbálta megtalálni. A mese őrá gyakorolt bűvös hatását adja vissza a rendezés és a szinte expresszionista világítás, olvasatában egy fogcsikorgató mesét látnak a nézők, amelyben a gyermeki világ beleütközik a felnőttek kemény, igazságtalan és kiszámíthatatlan világába.
Maga Pinokkió sem az a mosolygó fabábú, akit Disney rajzolt meg. Szégyelli szegény származását, hazudik, hogy azt eltitkolja, akár élete kockáztatásával is.
Az uralkodó gyermek és "tyúkanyó-apa" aktuális témáit is érinti a feldolgozás, azok a ragadozók viszont, amelyek eltérítik az ifjakat az iskolától, hogy szamarakká változtassák őket, a mai szórakoztatóiparra és a médiára rímelnek. "Olyan mocskos alakokról van szó, akik örök szórakozást ígérnek nekik, majd eladják őket, mint ostoba állatokat" - mondja a narrátor.
A bemutató mindenesetre a rendezőt igazolta: bár voltak gyerekek, akiket megdöbbentett az általuk ismert mese más hangszerelése, többségük lelkesen megtapsolta a sűrű szövésű történetet és a szellemes rendezést.
Pommerat Pinokkióját Párizs után júniusig tartó országos turnén mutatják be Franciaországban.
