A vizitdíj eltörlésének indítványa után ismét az érdeklődés középpontjába került egy, a szocialista párttársaknak írott levél kapcsán. Ebben ön a szabad demokratákkal kötött koalíció felmondása mellett érvel. Az SZDSZ kritikával – jól lehet nem egyedül – a miniszterelnököt is megelőzte. Milyen indokokkal támasztja alá a javaslatát?

A látszategység értelmetlen. Ha nem lehet valódi együttműködést létrehozni – amiben figyelembe vesszük a 2006-os választás eredményeit, a számarányokat – akkor fel kell mondani a koalíciót. Nem követhet százkilencven ember húszat, de a százkilencven és a húsz megegyezhet valami közösben. Nem engedhetjük a zsarolást: ha zsarolnak, akkor inkább történjen az, amit a levélben is megfogalmaztam – bontsuk fel a koalíciót.

Ön szerint az SZDSZ csóválta az MSZP-t?

Nem szívesen varrnék mindent az SZDSZ nyakába. Én nem az az ember vagyok, aki örül annak, hogy valakire rá lehet fogni a hibákat. Akik a reformokat előkészítették az MSZP-ben, azok sem értették meg, hogy nem az alapján kell a döntéseket meghozni, hogy mit szeretnénk, hanem az alapján, hogy minek van a társadalmi realitása. Nem jósolni szoktam, hanem igyekszem számba venni a körülményeket és a valódi helyzethez igazítani a javaslatokat. Legfeljebb nem lesz igazam. A vizitdíj esetében is, és most is ez vezérelt. Nagyon sokan MSZP-ből is lelkesen beálltak győzködni bennünket, hogy mi lenne a legjobb, elfeledve az MSZP eredeti értékrendjét. Nagyon nehéz azt megélni, hogy most ugyanazok mondják, pont a fordítottját…

Konkrétan ez egészségügyi törvényre gondol?

Igen. Többek között az egészségügyi törvényre is gondolok. Mert az igazán kritikus pont jelenleg, az egészségügyi törvény és a körülötte kialakult szituáció. Az SZDSZ most nem csak zsarol, ezúttal be is válthatja a fenyegetését.

Miben tér el az ön javaslata, az eddig szorgalmazott – és bukni látszó – egészségügyi reformtól?

Erre szokták nekem mondani, hogy ha nem vagyok szakértő minek dumálok bele, de azért elmondom: azzal kellett volna kezdeni, hogy jó pénztárakat alapítunk, melyek nyugodtan lehetnének tisztán állami tulajdonban. Sőt, csak abban lehetnek, mert a társadalom mást nem fogad el. Ezeknek a pénztáraknak két feladatot kell megoldaniuk. Egy hatékony orvos-beteg kapcsolatrendszer létrehozását, és egy nagyon szigorú ellenőrzést, hogy az egészségügyre fordított pénzt valóban az egészségügyi szolgáltatást igénybevevőkre fordítják és arra, amit ténylegesen ellátnak. Ne legyen túlkezelés azért, mert pontokat lehet azzal szerezni, és ne legyen alulkezelés azért, mert pénzt lehet vele megtakarítani. Ha a pénztár hatékonyan szervezi az orvos-beteg találkozókat, akkor létre tudja hozni azt a rendszert, ahol nem egy központ találja ki, hány ágy kell, hanem maga a betegforgalom. 2010 után, ha a rendszer már működik, akkor meg lehet kérdezni a társadalmat: szeretne-e bevonni más forrásokat, akár az egyes befizetők további pénzét – mert további szolgáltatásokat vásárol –, akár a működő tőkét. Ezt csak a 2010-es választások után tudom elképzelni.

Mi jöhet a koalíció felbontása után? Hogyan lehet az SZDSZ nélkül kormányozni?

Ebben az esetben – a népi szóhasználat szerint – kisebbségi kormányzás jöhet csak szóba, amelyik persze többségi, csak egyes kérdésekben a konkrét ügyhöz tudja megszerezni a támogatást, nem pedig automatikusan. Én nem tartom kizártnak a kisebbségi kormányzás fenntartását. Arra ösztönzi a kormányt, hogy nagyon végiggondoltan tegye meg a lépéseket, amelyeket racionálisan meg tud indokolni, el tud fogadtatni. Eredményesen, jól kell kormányozni, és soha többé nem tud senki, senkire mutogatni.

Létezik az MSZP-nek a baranyaihoz hasonló békési csoportja? Az egészségügyi törvénnyel, vagy a reformoknak az SZDSZ-hez köthető részeivel szembehelyezkedő szocialista képviselők mintha mind viharsarkiak lennének. Vannak támogatói az MSZP-ben?

Határozottan nem, nincs ilyen. Nekünk nagyon sok vitánk van az MSZP megyei elnökségével, nekem személyesen még több vitám van az MSZP megyei elnökével. Nem biztos, hogy nekem van igazam, csak az a baj, hogy az utóbbi időben rendre az bizonyosodott be – pár hónap múlva –, hogy az volt. Tettem néhányszor kezdeményezést a vizitdíj ellen, de nem azért, mert vizitdíj-ellenes voltam, hanem azért, mert jól lehetett látni a társadalmi fogadtatását. A miniszterelnök úr mondta a pártértekezleten, hogy a progresszivitást és a reformok támogatását nem tudtuk megszerezni. Én pedig azt mondom, hogy a magyar társadalom érzületénél fogva – nem radikális, de - progresszív. Gondoljunk a Rákóczi szabadságharcra, 1848-ra, 1956-ra. Az hagyott mély nyomot a magyar emlékezetben, ami progresszív volt. A magyar társadalom mindig reformpárti volt, tehát a reformmal magával nem lehet baj. A magyar társadalom azt is elviseli, ha az megszorítással, átalakulással jár. Egy dolgot nem fogad el: ha rosszul visszük véghez a reformokat. Például, ha rossz a sorrend. Ha előbb szüntetünk meg egy kórházi ágyat, mielőtt kiderül, hogy ténylegesen melyik kórházban van igény és melyikben nincs. A magyar társadalom nem hivatalból reformellenes, csak nagyon elvárja, hogy azokat jól vigyék véghez. Ezért nem következik a reformokból automatikusan támogatásvesztés. Hangsúlyozom: csak akkor, ha rosszul viszik azokat véghez. Ma már mindenki elismeri – a miniszterelnök úr is –, hogy néhány dolgot újra kell gondolni. A különbség az, hogy én mondom már néhány hónapja ugyanezt, csak eddig mindig azt mondták, hogy én nem értek hozzá. Lehet, tényleg nem értek hozzá, de eddig mindig igazam lett. Volt, amit pár hónapra előre megmondtam, a legutóbbit meg csütörtökön leírtam és mára bekövetkezett.

Vehetjük a kormány kritikájának, amit előbb a reformok módjáról mondott?

Igen. Kritika, hogy a reformokat nem tudtuk jól megcsinálni. A dolgok jó menetének elébe kell helyezni a jó dolgok menetét.

Az MSZP-ne belül mekkora a támogatottsága annak, hogy az SZDSZ nélkül kormányozzanak tovább? A parlamentben Kóka János az SZDSZ-es kormánytagok visszahívásáról beszélt megtapsolták az MSZP padsoraiból…

Mindig az ellen küzdöttem, hogy az érzelmek döntsenek a politikában. Annak ellenére, hogy az elsők között írtam le – másodikként, mert Mesterházy Attiláé hamarabb megjelent –, hogy hogyan lehet az SZDSZ nélkül kormányozni, koalíciópárti vagyok. De nem mindenáron. Akkor támogatom a koalíciót, ha az megalapozott. Ez nem lehet érzelmi kérdés. Szerintem, amit a parlamentben lehetett tapasztalni, az csak a feszültségek utáni érzelmi megnyilvánulás volt. Én tudom, hogy lehetne nagy tapsokat kapni, de nem szeretek nagy tapsokat kapni, én jobban szeretem, ha elgondolkodnak azon, amit mondok.

Tehát érezni egy koalícióellenes hangulatot, de az inkább érzelmi, mint taktikus megfontolás?

Ma még érzelmi, nem végiggondolt.

Nemrég bejelentette, hogy 2010-ben már nem kíván indulni képviselőnek és kiszáll a politikából. Miért döntött így?

Három indoka van. Az egyik, hogy nem értek egyet a politika stílusával. Nem értek egyet azzal, hogy a mindenkori kormánypártnak és az ellenzéknek gyűlölnie kell egymást. Ez a legutóbbi időszakban kiéleződött. Én szeretem a vitát, de eggyel több ötletem, eggyel több jó megfogalmazásom kell, hogy legyen. Én vívni szeretek, nem gyűlölni. A gyűlölet eluralkodott Magyarországon a politikában, ez abnormális. A másik – én pedagógus vagyok, ez alkati betegség –, ahogy a politikát jó néhány politikus – mindannyiunk bőrére – napi gazdasági haszonná formálja, ezzel mélyen nem értek egyet. A harmadik, hogy én mindig próbáltam alternatívát nyújtani, hogy ne fehér asztalok mellett meghozott alkuk, hanem munka és teljesítmény legyen a meghatározó a politikusok kiválasztásában. Ennek a három dolognak egyidejűleg nem tudtam érvényt szerezni. Akkor meg az a tisztességes, ha azt mondom, hogy nem csinálom tovább. Biztos el lehetnék itt csendben tovább, de nem akarok. Akkor van értelme, ha meg tudom ezt változtatni.