Apja szökött rabszolgából lett presbiteriánus tiszteletes, anyja tanítónő volt. Középiskolája történetében harmadik fekete diákként kapott főiskolai ösztöndíjat, ahol szinte minden sportágban kitűnt, és a nyíltan rasszista környezet ellenére osztályelsőként végzett. A sportkarrier helyett a Columbia egyetem jogi karát választotta, kiváló eredménnyel megszerzett diplomája után első feketeként alkalmazta egy tekintélyes New York-i ügyvédi iroda. Amikor azonban bőrszíne miatt egy titkárnő nem fogadta el utasítását, kilépett és a színjátszás felé fordult.
Eugene O,Neill adta neki első szerepeit, a világhír felé a Jones császár című darab indította el - ennek főhőse egy hálókocsi-kalauzból lett déltengeri szigeti zsarnok. Robeson a faji indíttatású zaklatások elől Angliába menekült, itt játszotta el 1930-ban Othellót. Hazájában nem akadt társulat, amely fel merte volna kérni a szerepre, velencei mórként csak 1943-ban léphetett New York-i színpadra. Csodálatos csengésű basszus hangját a Showboat című musicalben csillogtatta először, az Ol, Man River című spirituálé (nálunk Zúg a folyó címmel ismerik) valóságos védjegyévé vált.
1934-ben látogatott először Moszkvába és az út fordulópontot jelentett életében. Lenyűgözte, hogy - szavai szerint - végre embernek érezhette magát, s ettől kezdve a kommunizmus és a Szovjetunió ügyének lelkes propagálója lett. Magát és művészetét is politikai célok, a fajüldözés elleni küzdelem, a munkásosztály ügyének szolgálatába állította. Az amerikai kommunista pártnak ugyan nem lett tagja, de nyilatkozatai mindig összhangban álltak az aktuális moszkvai irányvonallal. Nézetein még Sztálin bűneinek nyilvánosságra kerülése után sem változtatott, mert nem emberekben, hanem eszmékben hitt.
A hidegháború idején az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló kongresszusi bizottság elé került, de "csak" útlevelét vonták be évekre. Fellépéseit antikommunista és fajüldöző heccbrigádok zavarták meg, népszerűsége gyorsan csökkent, 1958-ban megjelent önéletrajzáról a nagy lapok nem voltak hajlandók kritikát közölni. A fekete polgárjogi mozgalom sem állt mellé, mert kommunista múltjával csak tehertételnek számított volna.
Új karrierje a "béketáborban" ívelt magasra, itt hősként ünnepelték, elhalmozták kitüntetésekkel. Ő mégsem volt boldog, 1961-ben egy moszkvai hotelszobában felvágta ereit. A hivatalos magyarázat szerint CIA-ügynökök kábítószert kevertek italába, valószínűbb azonban, hogy kiábrándult a Szovjetunióból. Ezután a Szovjetunióban és Angliában kezelték - sokak szerint félre, majd 1963-ban hazatért. A depressziós, betegeskedő művész teljes visszavonultságban élt 1976. január 23-án bekövetkezett haláláig.
A számtalan tehetséggel megáldott Robeson élete tele volt ellentmondásokkal, egyszerre volt diadal és tragédia. Csodálatos csengésű hangját így írták le: "Ha isten leszállna a földre és énekelne, úgy hangzana, mint Paul Robeson". Mára már hazája is megbocsátott neki: születése után száz évvel posztumusz Grammy-díjat kapott, 2004-ben az amerikai posta arcképét ábrázoló bélyeget jelentetett meg.
