A Föld légkörének melegedése már bizonyított tény. Az okait világszerte vizsgálják, kutatják, s ezek nyomán újabb figyelmeztető jelenségek szolgálnak adatokkal. A legfrissebbek közé tartozik a Zürichi Műegyetem (Zürich ETH Eidgenoss. Techn. Hochschule) kutatásvezetője, Ullrich Haeberli geo-glaciológus és társai által közzétett, filmfelvételeket is tartalmazó jelentés. Lényege, hogy már nemcsak a magashegységek, szaknyelven az alpin régiók gleccserei olvadnak vészesen, hanem azok sziklái is.

Igaz, nem maga a kő, csak a sziklákat összetartó jég olvad meg, s okozza a veszélyt, amely kiemelten érinti Svájcot, mert gazdagságának egyik alapja az Alpok turisztikai vonzereje. Azt azonban a gleccserek visszahúzódása és a hóhatár magasabbra emelkedése az elmúlt három évtizedben már észrevehetően csorbította. Ehhez járul most a döbbenetes zürichi jelentés.

A magashegységeket (Alpok, Himalája, Andok) a bolygónk felszínén mozgó hatalmas táblák egymásnak ütközéskor a peremeiken feltornyosuló rétegei hozták, hozzák létre. A fedőtalajtól megszabadult sziklás hegységekben markánsan kirajzolódó ferde, vagy éppen függőleges kőzetrétegeken jól látni, hogy azok valamikor vízszintes helyzetben rakódtak egymásra, s csak a tábláik egymásnak ütközésekor emelkedtek fel (mint a zajló folyókon a torlódó jégtáblák).

Az Alpok és a Himalája az eurázsiai meg az afrikai, az Andok a csendes-óceáni meg az amerikai, az újzélandi magashegység pedig az antarktiszi meg az indo-ausztráliai táblák egymásnak gyűrődéséből jött létre. Amikor beköszöntött a jégkorszak, a kőzetekben lévő nedvesség - feldúsulva a csapadékból rájuk hullóval - megfagyott és a cementnél is erősebben "örökre" egymáshoz ragasztotta a köveiket. Háromezer méteres magasság fölött kialakult a permafrost (állandóan fagypont alatti hőmérsékletű) réteg. Az oda hulló csapadék vagy lecsúszott a meredeken ágaskodó sziklákon, vagy a völgyekben egymásra rakódott és saját súlya alatt összepréselődve, kialakította a gleccsereket, a jégárakat. Ezeket az újabb hórétegek súlya lassan elkezdte lejjebb csúsztatni, a legalsó végük, a gleccser nyelve pedig leérve a már nem permafrost rétegekbe, megolvadt. Azokból számos folyó keletkezett.

A gleccserek mozgásuk közben a völgyek fenekébe olykor mély árkokat koptatnak, amelyek alsó végét a jégár által lemart és az aljára süllyedt kövek, vagy a völgyoldalról leváltak elzárják. Ha a gleccser jege elolvad, a helyén rendszerint egy mély tó keletkezik. A jégkorszakot követő felmelegedés után a gleccserek vájta völgyek szárazra kerültek, és Skandináviában, de még Isztriában is fjordokká váltak.

A svájci kutatók most már évek óta befúrnak a permafrost állapotban lévő sziklák belsejébe és azt tapasztalják, hogy ott is emelkedik a hőmérséklet, s amikor a gleccser jege vízzé olvad, megszűnik a jég cementként viselkedése, a kőzet kezd mállani. Előbb a napsütötte külseje, de aztán a belseje is. Eleinte kis kődarabok, majd görgetegek, végül egész hegyoldalak mozdulnak meg. Egyik filmjükön az is látható, hogy a szemközti hegyoldalból előbb kövecskék, aztán kőár indul el, végül háztömbnyi darabok szakadnak ki. Egy másikon a tóvá olvadt és a völgyében maradt gleccservízbe belezuhanó sziklatömbök - a tavacskát felduzzasztva - átlökték vizét az alsó torkolatát lezáró hordalékgáton, és árvizet zúdítottak az alanti völgybe. Másutt a gleccservölgyet lezáró hordalékgát "olvadt meg", és a vízzel együtt kőlavinaként omlott a völgybe. A híres Matterhornhoz vezető völgy parkoló-falucskája, Tesch ((onnan már csak vasút vezet a hegyre) közepét tarolta le egy nedves kőzuhatag. A meredek faláról híres Eiger alatti területet el is kellett zárni a folyamatosan odaomló sziklák miatt.

Az Alpok egyik legnevezetesebb csúcsára, a Jungfrau-ra fogaskerekű viszi fel a turistákat, több, sziklákba vájt alagúton haladva keresztül. A permafrost rétegben nem kellett kibélelni az alagutakat, a kőzet elég szilárd volt a nagy forgalmú Jungfrau-vasút számára is. A legutóbbi években azonban víz kezdett csorgadozni az alagút tetejéről. A felette lévő permafrost felengedett, s a kőzetből nyaranta kiolvad a víz. Aztán téli hidegben visszafagy, s már jégként feszegeti a réseket majd újra kiolvadva, ismét csurog. Ha így megy tovább, le kell zárni az alagutakat, mert félő, hogy a vonatokra omlanak. Mivel a nyílás éppen csak a járművek számára elegendő, betonpanelekkel való utólagos kibélelése majdnem akkora munkával járna, mint egy új építése.

Ausztriában is fenyegető a felmelegedés. Kaprun közelében (ahol 2000 novemberében a hírhedt alagút-vasúti tűzkatasztrófa történt) több kis gleccserből kifolyó vizet tavacskákba felduzzasztva működik az ország egyik legnagyobb vízierőműve. Ha valamelyik hegyoldalból nagy sziklatömeg válik le és a duzzasztott tóba zuhan, a kiszorított víz és kő lezúdúlva eláraszthatja a kedves városkát és a híres erőművet is.

A zürichi jelentés és az abból itt kiválasztott konkrét példák már nem spekulációk, hanem arra figyelmeztetnek, hogy a felmelegedés folytatódásával olyan korszak következhet, amelyben már nem gyűrődnek egyre magasabbra a hegységek, hanem leomolva, éppenhogy csökken a csúcsmagasságuk, miközben a lezúduló kőzetek nemcsak átformálhatják a tájat, hanem a környék építményeit, s így az ott tartózkodók életét is veszélyeztethetik.