A tudósok kísérleteikhez genetikailag módosított rovarokat használtak, amelyeknél a szexuális viselkedést meghatározó agysejteket fényimpulzusokkal lehetett "bekapcsolni" - olvasható a BBC News hírei között.
A kutatóknak ezáltal sikerült a nősténymuslincákat "rábírni", hogy (nász)dalra fakadjanak, akárcsak a hímek.
A tanulmány, amely a Cell című folyóiratban látott napvilágot, arra enged következtetni, hogy a nőstények és a hímek agya egyformán van "bedrótozva".
Gero Miesenboeck, az Oxfordi és J. Dylan Clyne, a Yale Egyetem kutatója szerint általában a hímeknek nem kevés erőfeszítésébe kerül, hogy párzásra bírják a nőstényeket.
"Az állatvilágban számos faj esetében a hímnek kifinomult nászdallal kell jó benyomást tenni a kiszemelt nőstényre. Így van ez az aprócska muslica esetében is" - magyarázták a tudósok.
A gyümölcslégy hímegyedei az egyik szárnyukat rezegtetik, hogy létrehozzák az alig hallható "dallamot". Amennyiben a nősténynek megtetszik a melódia, "igent mond" a kegyeiért esengő udvarlónak.
Egy korábbi kísérlet kimutatta, hogy mintegy 2000 neuronból álló agysejt-csoport működteti a rovaroknál ezt a funkciót. Mint most kiderült, mind a hímek, mind a nőstények birtokában vannak e sejtek többségének.
"Úgy tűnik, hogy mindkét nem esetében nagyon hasonló a neuronális berendezkedés, annak ellenére, hogy normális körülmények között a hímek és a nőstények igen különbözőképp viselkednek" - mondta Miesenboeck professzor.
A nagy kérdés az, hogy az azonos anatómiai felépítés ellenére miért viselkednek másképp a hímek és a nőstények? E kérdés tisztázására a kutatók a rovarokat "mini hangstúdióba" helyezték. A muslincákat genetikailag módosították oly módon, hogy fényimpulzus hozta működésbe a nászdalért felelős sejtcsoportot.
A kutatók mindenekelőtt azt ellenőrizték, hogy a fény hatására valóban "dalra" fakadnak-e a hímek. A másik, ennél sokkal érdekesebb kérdés az volt, hogy mi történik, ha a nőstényeknél kapcsolják be ezt a mechanizmust?
"Természetes körülmények között a nőstények nem +dalolnak+, ám arra voltunk kíváncsiak, hogy rendelkeznek-e rejtett képességekkel" - magyarázta Miesenboeck professzor.
Mint kiderült, a fényimpulzus hatására a nősténymuslincák felemelték és rezegtetni kezdték a szárnyukat, hogy létrehozzák a melódiát.
A kísérlet további fázisában a tudósokat az érdekelte, hogy mennyire volt hívogató a mesterséges nászdal. Ehhez mindkét nembeli rovarokat helyeztek a "hangstúdióba", ám a hímeket megfosztották szárnyaiktól, azaz elnémították.
Ezek után a néma párnak lejátszották a mesterséges nászdalokat, amelyeket génmódosított hímek és nőstények "énekeltek".
"A hímek mesterséges dala csábítónak bizonyult, ugyanakkor a nőstényeké vajmi kevés hatással bírt" - ismertette a kísérlet eredményeit Miesenboeck professzor.
Magyarázata szerint, amikor elemezték ezeket a dalokat, finom különbségeket észleltek a hímek melódiái és a nőstények mesterséges dallama között.
"Egy kissé más volt a hangmagasság, egy kicsit különbözött a ritmus, vagyis a nőstények nászdala kevésbé volt fegyelmezett" - mutatott rá a kutató.
Mindazonáltal a kísérlet bebizonyította, hogy a rovarok esetében a hímek és a nőstények agya rendkívüli hasonlóságot mutat, még olyan kapcsolatrendszer esetében, mint a szexuális viselkedéséhez kapcsolódó nászdal.
Miesenboeck professzor szerint a következő lépés kideríteni, hogyha mindkét nem képviselői rendelkeznek az "éneklés" képességével, természetes körülmények között miért csak a hímeknél működik ez a mechanizmus.
A kutató szerint a rovarok agyában néhány nagy "kapcsolóközpont" működhet, amely meghatározza, hogy nőstényként, vagy hímként viselkedjen-e a rovar.