A családon belüli erőszakot sokszor maguk az áldozatok is eltitkolják. Mi az önök tapasztalata? - kérdeztük dr.Gyurkó Szilviát, az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) jogászát.

- Virág György kriminológus készített kutatást erről az OKRI-ben, és az ő adatai szerint a hatóságok tudomására jutott esetekhez képest a valóságban huszonnégyszer több erőszakot követnek el. Ez azt jelenti, hogy százból alig több, mint négy ügyben indul eljárás. A többi esetben a bántalmazás egy életen keresztül rejtve marad. Természetesen nagyon eltérő történetek vannak, olyan is előfordul, hogy egy lány idősebbnek mondja magát, amikor megismerkedik valakivel, és csak a szakításkor derül ki a valódi életkor, ezzel együtt az, hogy a fiú valójában bűncselekményt követett el a szexuális aktussal. Sajnos gyakran akad példa a hamis vádra is.

Szexuális bűncselekményekkel megvádoltak esetében gyakran utólag derül ki, hogy az eset nem történt meg. De válópereknél is gyakran megvádolja a feleség a férjét, hogy molesztálta a gyermeküket, így próbálja elérni, hogy a gyermek nála maradjon. Tipikus bosszú - szögezi le dr. Gyurkó Szilvia.

- Maradjunk mi is a fiatal családtagoknál. Az ellenük elkövetett szexuális bűncselekményeket a társadalom igen súlyosnak ítéli, akit ilyesmivel vádolnak, eleve hátrányos pozícióból védekezhet. Akkor is, ha ártatlan az ügyben.

- Akit így ártatlanul megvádolnak, bizony csak keservesen és hosszú idő múltán tud kikeveredni a büntetőeljárásból. Ennek egyik komoly oka, hogy egy gyermek tanúvallomása nehezen ítélhető meg egy rendőrségi kihallgatás vagy néhány óráig tartó szakértői meghallgatás során, ráadásul nagyon megterheli is a (vélt vagy valóságos) áldozatot. Lelki gyötrelmet okoz a gyereknek újra átélni és elmesélni a vele történteket. A probléma tehát nem csak az, hogy nagy számban ki sem derülnek ezek az esetek, hanem az, hogy a bizonyítás is igen nehéz. Súlyosbítja a helyzetet, hogy kevés olyan gyerekpszichológus van, aki alkalmas arra, hogy a fiatalkorú áldozatokat meghallgassa. Gyakori, hogy a gyerek meg sem szólal a beszélgetések alkalmával. Egy szakembernek van két-három órája arra, hogy értékelhető vallomást szerezhessen a gyerektől. Klasszikus példája annak: ha nincs vallomás, nincs ügy, minden mehet a maga útján. Az eset nem történt meg, felejtsük el. A szakértői vélemények is gyakran ellentmondásosak, hiszen a pszichológia nem egzakt tudomány. A szexuális bántalmazásoknál tovább nehezíti a helyzetet, hogy gyakran a nőgyógyászati vizsgálat sem képes egyértelműen bizonyítani, megtörtént-e az erőszak. A szexuális bántalmazás, a családon belüli erőszak az igazságszolgáltatásnak, a jognak igen bizonytalan, ellentmondásos területe. Sok olyan cselekmény van, aminek a megítélésében az érintett szakmák sem értenek egyet. Például gyerekbántalmazásnak minősül-e, ha a gyerek tanúja szülei intim együttlétének, vagy ha az apuka fürdetés közben a kislánya nemi szervét mossa? Egy szociális munkás például gyermekbántalmazásként értelmezi, a büntető jogász viszont azt állítja, nem tud ellene föllépni, mert kicsúszik a büntetőjog köréből - állítja a jogász.

- Modernizálódó korunkban nem lenne szükség alapos jogi reformra ezen a területen?

- Az elmúlt öt-tíz évben mind többször kerül szóba a tény, hogy felgyorsult a gyerekek fejlődése. Nagy kérdés: mit kezdjünk azokkal a kultúrákkal, szubkultúrákkal, ahol elfogadott, hogy a 12-14 éves lányokat felnőttként kezelik? Figyelembe veszi-e a változásokat büntetőjogunk? A büntető törvénykönyvben még mindig a megrontás szót használjuk, mintha meg lenne rontva a fentiekben említett cselekmény áldozata. Mindezektől függetlenül azért általánosságban elmondható: a magyar büntetőjog alkalmas arra, hogy ezeket a cselekményeket megfelelően kezelje.