Hogyan veheti elejét a 18 éves korig tartó tankötelezettség eltörlése az iskolai erőszaknak?

Mi azt javasoltuk, hogy ha valaki megszerezte a szakképzettséget, azzal teljesítse a tankötelezettségét, és ha ezt 18 éves kora előtt teszi, akkor ne kelljen 18 éves koráig az iskolapadban ülnie.

Ez hogyan működne? Mi lenne az a haszon, amit várhatunk tőle?

Három típusú haszna lenne, a mi információink szerint. Egyrészt ha valaki megszerzi a szakképesítést, és nem szeretne tovább tanulni, akkor ne kötelezze a törvény arra, hogy az iskolapadban üljön, és elmehessen dolgozni, ha talál munkahelyet. A másik következménye, ami pozitív az az, hogy azt mondják a kollégáink a szakképzésben, hogy nagyon gyakran előfordul az, hogy a szakképzést tanuló első két évfolyamon, tehát 15-16 éves korában még szereti azt a szakmát ahová jelentkezett, viszont – mivel leginkább elméletet kap – ezért ez az érzés 16-17 éves korára elmúlik. Emiatt sokkal nehezebben sajátítják el a szakmát, tehát ezzel párhuzamosan lejjebb is kéne hozni a képzés gyakorlati tartalmát, mert ha valaki elveszíti ezt a motivációt, akkor nyűgnek érzi, nyűgnek érezheti, hogy az iskolapadban kell ülnie és minden olyan következmény előfordulhat, ami ebből következhet. Így például az oktatási intézményben levő agresszió, akár a diáktársával szemben, akár dolgozóval szemben. Ez az ötletünk, javaslatunk ezt megpróbálja csökkenteni.

Jelenleg hány éves korban lehet a legfiatalabban megszerezni a szakképesítést?

Jelenleg teljesen mindegy, hogy hány éves korban lehet szakképesítést szerezni, 18 éves kora előtt mindenki tanköteles, tehát iskolába kell járnia. Egyébként 17 éves korban már lehet szakképesítést szerezni. A fő cél, hogy senkinek ne legyen rossz, sőt lehetőleg mindenkinek jobb legyen, mint a jelenlegi helyzet. Mind a diáknak, aki szakmát akar tanulni és el kíván helyezkedni, mind a közösségnek ahol ő tanul, és esetleg még többet akar tudni a közösség többi tagja, mind az oktatási intézménynek, ami ezáltal tudja nyújtani ezt a szolgáltatást, mind a gyorsan szakmához jutni akaró embernek, mind a többieknek.

Ezt a lépést követnie kéne a szakképzés átalakításának? Van erre valamilyen tervük?

Nehéz ezt mondani, mert a miáltalunk kedvezőnek tartott iránnyal szembe megy, most már több éve a rendszer. Sajnos egyre gyorsabban megy az ellenkező irányba. Gondolok itt a térségintegrált szakképző központokra és ezzel párhuzamosan arra a folyamatra, ami azt mondja, hogy akkor lehet Európai Uniós forrásokat az intézmény fejlesztésébe vonni, ha legalább 1 200 gyerek tanul, tehát a nagyméretű intézményeket preferálják. Ahelyett, hogy a lakóhelyhez közelebb eső szakoktatási intézményeket is támogatnák. Erre az utóbbira azért lenne nagy szükség, mert különösen a nehéz szociokulturális környezetben élő emberek, ha messzebb viszik az iskolát a lakhelyüktől, akkor kisebb valószínűséggel mennek bele.

Tehát inkább a hátrányos helyzetű kistelepülésekhez – ahol amúgy is magasabb a munkanélküliség – kéne közelebb vinni, kisebb, szakképesítést adó iskolákat?

Igen, az ilyen településekhez közelebb kéne vinni kisebb méretű iskolákat, ahol sokkal nagyobb hangsúlyt kaphatna a szocializáció is.

Ez erősen szembe helyezkedik a közoktatás állami finanszírozási rendszerében történt változásokkal, melyek a falusi kisiskolák ellehetetlenüléséhez vezet és a nagyobb központi iskoláknak kedvez…

Ez így van. De mi azt gondoljuk, hogy nekünk van igazunk, és előbb-utóbb talán többen is így fogják látni.

Másik ötletük, hogy ideiglenesen ki lehessen tiltani a tanulót az iskolából.

Ennek két része van. Az egyik, hogy nagyon sokszor előfordul az, hogy konfliktus alakul ki a diák és a pedagógus között, amelyik konfliktusnak nem személyes okai vannak mégis azzá válik. Gondolok itt arra, ha egy diák nagyon nehéz érzelmi állapotban van, mondjuk előző nap történt valami a családjában, vagy az előző szünetben szakított a kedvesével akkor nincs abban a lelki állapotban, hogy ő tőle számon kérjék a Pitagorasz-tételt oda-vissza. Az ilyen típusú konfliktus az a tanár és a diák konfliktusává válik, holott igazából nem az. Az ilyen típusú konfliktus, amelyik érzelmi alapú alapvetően osztálykeretekben nem oldható fel, hiszen a diák ki akar lépni ebből a helyzetből, a tanárnak meg kötelessége, hogy tanítsa a gyereket és a többieket is. Ezért mondjuk, hogy a rendszer tegye lehetővé, hogy a tanár kiküldhesse ideiglenesen az osztályból ezt a gyereket, és a gyerek mehessen oda egy olyan kollégánkhoz, aki fel tudja oldani ezt a lelkiállapotot és miután megtörtént akkor vissza tudjon menni és folytatni konfliktusmentesen a tanulást. Tehát minden oktatási intézményben legyen garantálva egy mediátori jellegű munkát végző kolléga foglalkoztatása, mert jelenleg nincsen.

A másik, hogy ha olyan közösségellenes magatartást tanúsít a gyerek, mint amiről sok szó esik most a médiában, például a tanár megalázása, vagy hasonló esetekről hallani diák és diák között, akkor az iskolának legyen olyan jogi eszköze, hogy időlegesen eltávolítsa a közösségből a gyereket. Gondolok itt arra, hogy eltilthassa az évfolyam folytatásától. Mivel a gyereknek alkotmányos joga, hogy tanítva legyen ezért ez ilyen kvázi magántanulói állapot, de muszáj, hogy a közösség megmutassa a diáknak, hogy átlépett egy határt. Azért tartjuk ezt fontosnak, mert ha senki nem mutatja meg a diáknak, hogy átlépett egy olyan határt, amit nem lett volna szabad és rögzül ez a magatartásforma, akkor soha nem lesz esélye ennek a gyereknek, egy olyan társadalmi réteghez tartozzon, ahol nyilvánvalóan elfogadhatatlan ez a magatartás, azaz esélyegyenlőtlen helyzetbe kerül a felnőtt társdalom indirekt típusú támogatásával. Szerintem, ha ezt valaki előre tudja, és nem tesz semmit, az erkölcstelen. A másik dolog, hogy ha csak felnőtt korában szembesül az ilyen típusú magatartás elfogadhatatlanságával az egyenes út a börtönbe, mi pedig azt mondjuk, hogy inkább az iskolákat kell erősíteni, mint a börtönöket.

Milyen fogadtatásra számítanak az oktatási tárcától, illetve az mennyiben párhuzamos azzal amit a szaktárcának az iskolai erőszak kivizsgálására felállított bizottsága javasol?

A kérdése első felére a válaszul: Azt reméljük, hogy a szaktárca ezt kedvezően fogja fogadni, mert meg vagyunk győződve az igazunkról, hiszen ez nem egy ember ötlete, hanem a tagság véleménye. Arra hogy, hogyan viszonyul ez a miniszter úr által létrehozott bizottságban történt javaslatokra azt kell mondjam, hogy nem tudom. Hiszen semmilyen hivatalos formában nem közli a kormányzat, hogy mi folyik ebben a bizottságban. Pedig ez sokkal fontosabb lenne ezt a közvélemény elé tárni, mint titkosan tárgyalni és a végén előhúzni egy papírt ebből a kalapból.

A javaslataik elsősorban a szakiskolákra koncentrálnak, van-e valamilyen adatuk arra, hogy ezekben az iskolákban gyakoribb az iskolai erőszak előfordulása?

Formális adatunk erre nincs. Azonban informális adatok olyan módon állnak rendelkezésünkre, hogy a kollégáink akik ilyenről panaszkodnak, azok leginkább a szakképzésben tanítanak. És egy másik informális adat – bár lehet, hogy ez a média sajátossága – hogy a médiában tárgyalt ilyen típusú erőszakos esetek leginkább olyan iskolákból kerültek nyilvánosságra, ahol szakoktatás folyik. Tehát leginkább a tapasztalatunkra hagyatkozunk. Egyébként nagyon fontos, amit mond, mert ezt fontos lenne felmérni. Mi ezt teszzük is, a PDSZ eljuttatott minden olyan iskolába, ahol van szervezete egy olyan kérdőívet a tanároknak és az intézményvezetőknek, hogy ő maga élt-e át atrocitást, ha igen milyen típusút és mit gondol arról, hogy mi az oka ennek. Mi várjuk, a beérkező válaszokat.