1832. január 23-án született Párizsban egy tehetős jogászcsaládba. Anyja Eugénie-Desirée Fournier a svéd koronaherceg Charles Bernadotte keresztlánya volt. Apja komoly jogi karriert tudhatott maga mögött, ezért fiára is hasonló elvárással tekintett. Manet festészet iránti érdeklődését nagybátyjának köszönhette, aki rendszeresen magával vitte a Louvre-ba. Biztatására rajztanfolyamra is beiratkozott, ahol megismerkedett és életre szóló barátságot kötött Antonin Prousttal, a későbbi szépművészetekért felelős miniszterrel. Apja még ekkor sem adta fel a reményt, hogy fiából tisztességes kenyérkeresőt faragjon, ám amikor Manet kétszer is megbukott a tengerésztiszti vizsgákon, a családnak be kellett látnia, a fiúból festő lesz.
Tanulóidejét a történelmi témájú képeiről híres Thomas Couture irányítása alatt töltötte, és utazásokkal tarkította. Így jutott el Németországba, Itáliába és Hollandiába, s közben egy életre beleszeretett Diego Velázquez és Francisco José de Goya képeibe. 1856-ban nyitott önálló stúdiót, majd a részleteket leegyszerűsítő Az abszintivó című képe révén vált ismertté és egyben botrányhőssé, hiszen rendszeresen választott olyan merész témát, amelyet kora közönsége értetlenséggel fogadott. Az alkoholizmus, a koldusok, énekesek, kávéházi jelenetek ábrázolása megbotránkoztatta az emelkedett témákhoz szokott közönséget. Korai munkáinak egyike a nagy vihart kavart Reggeli a szabadban, melynek kiállításához az akadémiai művészetet képviselő párizsi Szalon nem járult hozzá, végül pár napig mégis láthatta a közönség, mert a III. Napóleon nagylelkűen engedélyezte, hogy a Visszautasítottak Szalonja bemutassa. A női test sajátos felfogású ábrázolása miatt került újra a figyelem és a viták kereszttüzébe, amikor 1863-ban kiállította az Oympiát. A képen egy a kor elvárásaitól gyökeresen különböző, vékony, kihívó tekintetű kurtizán látható, erős szexuális kisugárzással. Pablo Picasso, Paul Gauguin, Gustave Courbet, Paul Cézanne, és Claude Monet azonnal korszakalkotó jelentőségűnek nevezték a munkát technikája és témaválasztása miatt.
Legtermékenyebb korszaka az 1860-as évek végére tehető, művészete egyre szélesebb körben vált elfogadottá. 1863-ban feleségül vette egykori zongoratanárnőjét és több mint tíz éven át hű szerelmét, Suzanne Leenhoffot.
Az 1870-71-es porosz-francia háborúban hadnagyként szemtanúja volt Párizs ostromának, s bár műtermét szétdúlták, képeit sikerült megmentenie. 1874-től évekig együtt dolgozott Claude Monet-val a Szajna partján. Leginkább ezeket az éveket tartják Manet impresszionista korszakának. Képei a Csónakban, az Argenteuil és a Monet csónakban a plen air modorában készültek.
Hamarosan visszatért legkedvesebb témájához, a szobabelsőkhöz és vendéglői, kávéházi életképekhez (Álarcosbál az Operaházban, a Zola regénye ihlette Nana, A Folies-Bergeres bárjában).
Élete utolsó éveiben szifilisz és lábszárfekély kínozta, bal lábát amputálni kellett. 1883. április 30-án Párizsban bekövetkezett halála után, 1884-ben az École des Beaux Arts Manet-kiállításán műveit Émile Zola méltatta.
