Kocsák Tibor Álomkabáthoz szab zenét

Kocsák Tibor a Madách Színház zenei vezetője, zeneszerző, zongoraművész, karmester. 1978-ban diplomázott Liszt Ferenc Zeneakadémián. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít. Emerton, Huszka- és Erkel-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje. Több mint ötven színpadi kísérőzenét írt, továbbá dalokat, sanzonokat és filmzenét, valamint tíz musicalt. Műveit bemutatták Finnországban, Japánban, Németországban, Romániában, Szlovákiában. Vele beszélgettünk.

Az anyaszínházában nem vették rossz néven, hogy a szomszédvárban, a Budapesti Operettszínházban is dolgozik?

Nem érzékeltem semmiféle féltékenységet. Sok madáchos kollégám, barátom eljött az Abigél premierjére, és úgy láttam, őszintén örültek a sikernek.

Miért Önt kérték föl?

Ebben a szakmában az utak és az alkotók rendre találkoznak. Csaknem két évtizeddel ezelőtt Miklós Tiborral Móricz Zsigmond regényéből, a Légy jó mindhalálig című műből írtunk zenés darabot. Mivel mi szívesen dolgozunk irodalmi anyagból, az Abigél már akkor fontos helyen szerepelt a terveim között. Debrecenből is megkerestek bennünket, lenne-e kedvünk Szabó Magda alkotását megzenésíteni. Az írónő azonban ekkor még nem adta oda a könyvet, de a lajstromomban változatlanul ott volt az Abigél. Másfél évvel ezelőtt Kerényi Miklós Gábor szólt, hogy nézzek meg egy előadást, amely egy fiatal tehetséges rendező, Somogyi Szilárd munkája. Az előadás után elmondták, hogy Szabó Magda odaadja ifjú kollégánknak az Abigél jogát, és rám gondoltak zeneszerzőként, én pedig, akárcsak majd' húsz éve, Miklós Tibort kértem szövegírónak.

A feladat megoldhatatlannak látszhatott, hiszen a regény hatszáz oldalas...

Régen kialakult a közös munkamódszerünk: "pingpongozni" szoktunk, ő azt mondja, hogy a zene fontosabb, én pedig, hogy a szöveg. Ez nagyon jó attitűd, mert becsben tartjuk a másikat. De természetesen teamben dolgoztunk, a zenés színház különben is gesamtkunstwerk - összművészet, a díszletnek, a jelmeznek, a koreográfiának, a zenei előadásmódnak és a színészi játéknak egy színvonalon kell működnie. A könyv annyira szerteágazó, hogy akár mindegyik fejezetéből lehetne egy külön darabot írni. Ki kellett emelni a legfontosabb momentumokat. A zenében az volt a legnehezebb, hogy ezeket időben is ábrázoljam és a legszélsőségesebb élethelyzeteket, az érzelmek hullámzását is megjelenítsem.

Most Andrew Lloyd Webber József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musicaljének felújítására készülnek.

Már játszottuk a darabot a kilencvenes évek elején. Én hangszereltem a zenét, ami akkor szalagról ment. Ez új produkció élő zenével, Webber átdolgozta, új számokat adott hozzá.

A darabválasztásban szabad keze van?

Javaslatokat szoktam tenni. De a színház nagyon sikeres, az előadások telt házakkal futnak, veszélyes és nehéz is újat behozni. Szirtes Tamás igazgató rendszerint több tervet is dédelget, de mire egyet biztosan kiválasztunk, egy évig is eltart a körültekintő előkészület. Korábban elég sokat utaztam és figyeltem, mi jöhet számításba. Az volt a rockoperák nagy érája, csaknem minden félévben kirukkoltak egy nagy újdonsággal. Most úgy látom, hogy külföldön is inkább a régiekhez kezdenek visszanyúlni. A nagyszabású, látványos dolgokra másutt is kevesebb a pénz, az újfajta, kísérleti produkciók kisebb színházakban játszódnak. A műfaj kikristályosodott, valószínűleg ugyanazt az utat járjuk, mint régen az opera vagy az operett. A musical korábban a fiatalok zenéje volt, a mai ritmikai divat kevéssé alkalmas a színházi építkezésre.

Azt mondta, hogy tíz-tizenkét terv volt a listáján.

Hál'istennek, ezekből már sokat megírtam, de folyamatosan újra töltődik sor. Nagyon örülnék, ha Harangozó Gyulával terveznénk a közeljövőben még egy balettet.

Itthon vagy Bécsben?

Az az ő helyzetétől függ, annak is örülnék, ha a Hófehérkét - amely már lekerült a műsorról - tovább játszanák a Magyar Állami Operaházban. Azt beszélték a jegyszedő nénik, hogy vagy 25 éve nem láttak olyan előadást, amelyen egy gombostűt nem lehetett leejteni. A gyerekek azt kiabálták a végén, hogy "még egyszer!", - ez volt számomra a legnagyobb dicséret. Nemrég bemutatták Tallinban is, ahol 10 előadást terveztek, és már 18-szor eljátszották.

Ha világban is szegényednek az eszközök, a kamara jellegű kísérletezés nem vonzza?

Többször is próbálkoztunk ilyesmivel Miklós Tibor ferencvárosi Pikkoló Színházában. Száz személyes terem, kis pódium, írtunk odavaló modern, kísérleti darabot. De a musical sikerorientált műfaj, ha valaki pénzt tesz bele, szeretné viszontlátni. Nem szabad bukni, mert kárba vész a színész, a koreográfus munkája, díszlet és a többi. Költséges mulatság, ami kis helyen nehezen, sokára térül meg, ha egyáltalán megtérül.