A katolikus egyház megkülönböztet enyhébb, azaz bocsánatos és súlyosabb, vagyis halálos bűnöket. Aki halálos bűnt követ el, elveszíti Isten kegyelmét, és a Pokolra jut. A hét főbűnt, melyek elkövetése kárhozatba taszíthat, Gergely pápa adta a katolikus egyház katekizmusához a hatodik században. De most, másfél évezreddel később, a rendkívül kreatív emberi gonoszságnak köszönhetően frissítésre volt szükség. 2008. március 9-én a Vatikán lapjában, a L’Osservatore Romano-ban megjelent egy interjú Gianfranco Girotti püspökkel, melyben Girotti megnevezte a modern világ főbűneit, mégpedig: környezetszennyezés, génmanipuláció, luxuscikkek vásárlása, drogfogyasztás és -kereskedelem, őssejtkutatás, pedofília, mások szegénységbe taszítása. A világ folyamatosan változik: az ókori világ hét csodája mellett már itt vannak az új csodák, a régiek után az új bűnök. A globalizáció új típusú gazságokat rejt magában; s hogy ezt felfedeztük, ki is éltük magunkat. Gyárakat építettünk ezerszámra, melyek káros gázokat bocsátottak a levegőbe, fokozva ezáltal az üvegházhatást: klímaváltozás, tornádó, árvíz, szökőár, terménypusztulás, éhínség. Avagy: egyre nagyobb méreteket öltő biológiai tudásunk és kíváncsiságunk eredményeképp Istent játszva klónozgattuk környezetünket és magunkat; akkora vagyont halmoztunk fel, hogy már az értékét sem érezzük, de akiktől elvettük, ők annál jobban érzik annak a hiányát.

Bűneinket sokáig sorolhatnánk, hiszen Istennel ellentétben az ember gyarló: bármely korban képes a legkülönfélébb elfajzásokra. Azonban érdekes, hogy míg a hatodik században az emberi psziché túlkapásai, illetve torzulásai játszották a főszerepet; legújabb aljasságaink listája - főleg a környezetszennyezést vagy a drogfogyasztást tekintve - bizonyos tevékenységeinket marasztalja el. Leegyszerűsítve: rossz tulajdonságaink kontra kifogásolható cselekedeteink. Régóta tudjuk, hogy a legfélelmetesebb állat az ember. A hét - eredeti - főbűnnél maradva; biztosan mindenki emlékszik a Hetedik című filmre, melyet nézve végigborzonghattuk, amint egy pszichopata főbűnüldöző halomra gyilkolja a pokoli hetest szimbolizáló, kárhozatra ítéltetett bűnösöket, köztük önmagát. Ezek a bűnök ugyanis bennünk vannak, s ha meg is nyilvánulnak valamiben - a torkos kövérségében, a buja elhasználtságában, a fösvény vagyonában... -, a külső szemlélő számára rejtve maradnak, s onnan rombolják tovább lelkünket és emberi kapcsolatainkat. Új bűneink legtöbbje azonban tevékenység, sőt, néhány bűncselekmény, mint a drogkereskedelem vagy a pedofília. Tény, hogy mindegyikhez tudnánk kapcsolni egy-egy rossz tulajdonságot, hogy rekonstruálhassuk az eredeti hetes szerkezetét; például a környezetszennyezéshez a felelőtlenséget vagy az önzést, a luxuscikkek vásárlásához a telhetetlenséget, a drogfogyasztáshoz a gyengeséget, a pedofíliához a szexuális perverziót. De ezen jellemvonásokat felsorolva túl általános lenne a lista; avagy a Vatikán szerint manapság maga az elkövetés, illetve annak eredménye felháborító, nem pedig az elménkben kavargó torz gondolatok.

Az eredeti főbűnlajstrom tehát az emberben rejlő gonosz legjellemzőbb ismérveit nevezte meg, a mostani pedig azok modern megtestesüléseiből ragad ki egyet-egyet. Így a pszichológiai jelleget felváltja a társadalmi; vagyis a vallás mintha ma már nem - születésünkkor még - tiszta lelkünket védené a belőlünk kitörni akaró rossztól, hanem a környezetünket tőlünk. A világ halad - hogy előre vagy hátra, manapság nehezen eldönthető -, változnak az erények és a bűnök. Azaz leginkább mi magunk változunk. Másfél évezreddel ezelőtt még azt tiszteltük mind, aki tiszta, mértékletes, jótékony, szorgalmas, megbocsátó, szívélyes és szerény (lásd a hét főerény) - s hol vannak ezek az értékek ma már! A huszonegyedik században arra nézünk fel, aki Porschéval jár, Armanit hord, gyárakat vesz, birodalmakat irányít. Ha meg kellene vetnünk valakit azért, mert irigy; megvethetnénk szinte az egész világot - hiszen a szomszéd kertje mindig zöldebb, a pénze több, a felesége szebb, a gyerekei okosabbak - és saját magunkat is. A bujasággal hasonlóképp járnánk - gondoljunk csak arra, hogy ma már szinte bárhol beszerezhetünk pornóvideókat, a prostituáltaknak érdekvédelmi szervezetünk van, a házasságtörés pedig nem bűn, hanem egy jó hecc. A fösvénység - pontosabban egy szinonimája - szlogenné vált, a torkosság - főleg, ha azt a magunkhoz vett csemege nem túl gusztusos eltávolítása követi - nem bűn, hanem betegség, restnek lenni pedig miért is bánnánk, ha megtehetjük; az összelopott gyárunkban robotoló munkások majd kitermelik a nyereséget, míg mi a hasunkat süttetjük a Bahamákon.

A régi főbűnök ma is léteznek, csak már nem fők és nem bűnök. Egy cigarettacsikket eldobni az utcán sokkal súlyosabb vétek, hiszen szennyezzük vele a környezetet. Barátainkra irigykedni, de szemtől szemben nyájasnak lenni nem az, hiszen a világ egyetlen bírósága sem bünteti. Így váltak környezet- és társadalomellenes cselekedeteinkből bűnök, bűneinkből pedig kellemetlen tulajdonságok. S ha meg is bánunk mindent, amit környezetünk ellen tettünk, és így megmenekülünk a kárhozattól; kérdés, hogy mit tudnak kezdeni az újabb generációk azzal, amit magunk után hagyunk.