Évforduló - Az első állam, amit egy magyar talált ki

A XIX. század végére, a zsidókat ért támadások (Dreyfus-ügy, vagy éppen Magyarországon a tiszaeszlári vérvádper) és a pogromok hatására kialakult a cionista mozgalom, amelynek célja Izrael önálló államiságának kivívása volt. A Herzl Tivadar megfogalmazta Zsidó állam című tanulmány szellemében hívták össze 1897-ben az Első Cionista Kongresszust. Az ügy nemzetközi támogatásra is talált, az 1917-ben kiadott brit Balfour-nyilatkozat már arra bátorította a világban szétszóródott zsidóságot, hogy vándoroljanak be az Oszmán Birodalom széthullásával brit kézre került Palesztinába.

A betelepülők több hullámban érkeztek az arabok lakta ősi területekre. A két népcsoport között egyre feszültebbé vált a viszony, az arab támadásoktól tartva alakult meg a Hagana, melynek feladata a zsidó telepek fegyveres védelme lett. Palesztina tűzfészekké válásával már támadó milíciák is alakultak, az Irgunt és a belőle kivált és még radikálisabb Lehit a rendszeres, brit katonák elleni merényleteik miatt mind a britek, mind a mérsékeltebb zsidó szervezetek terrorista szervezeteknek tartották.

Arab nyomásra 1939-ben a brit kormány nyilatkozatban korlátozta a bevándorlási lehetőségeket, a következő öt évre összesen 75 ezer ember kaphatott csak letelepedési engedélyt, korlátozták a földvásárlási lehetőségeket és kilátásba helyezték egy izraeli-arab közös kormányzású független állam létrehozását.

A két nép közötti és a britekkel szembeni feszültség csúcspontját az 1946. július 22-én érte el, amikor az Irgun 91 halálos áldozatot követelő merényletet hajtott végre a palesztinai brit főhadiszállás, a King David Hotel ellen. A súlyosbodó helyzet láttán az ENSZ-nek lépnie kellett: 1947. november 29-én 33 igen, 13 nem és 10 tartózkodás mellett elfogadták a 181. számú határozatot, amely kimondta: a brit mandátumterületen egy arab és egy izraeli állam jön létre, Jeruzsálem pedig ENSZ igazgatás alá kerül.

Az Arab Liga államai nem voltak hajlandóak elfogadni a döntést. Az utcai zavargások a döntést követően fegyveres összecsapásokba torkolltak. A kudarcot valló britek tartották magukat a kiürítési tervhez, amely szerint 1948. május 15-én az utolsó katonának is el kell hagynia a területet. A brit csapatok nagy részének hajóra szállásával, május 14-én David Ben Gurion kikiáltotta a szabad és független Izraelt, amelyet azonnal megtámadtak az őt körülvevő arab államok, s kitört az első arab-izraeli háború.

Azóta eltelt hatvan év és több háború. Néha ugyan felvillant a békekötés reményének halvány fénysugara, amelyet mindig árnyék követett. Egy történész így fogalmazott: "Izraelben és Palesztinában mindenkinek van ideológiai programja. A küzdelem valójában az ideológiáról, nem a tényekről szól. Ki tudja, hogy mik is a tények?"