Egy szakmai mondás szerint a legképzettebb és legjobban kereső nyomdász az, aki a hamis bankókat nyomja. Manapság azonban közülük is csak az, aki mestere a számítástechnikának és korszerű berendezéssel, nagy felbontású szkennerrel, kiváló printerrel is rendelkezik. Mivel ilyenek a bűnesetek tanúsága szerint világszerte mind többen vannak, s mert tény az is, hogy a legnagyobb számban hamisított bankó az amerikai százdolláros, az Egyesült Államok Pénzverde és Nyomda Irodája (US BEP) rövidesen új technológiával gyártatja majd a százasokat. A biztonsági védelem lényegéről számolt be Larry Felix igazgató, s arról a meggyőződéséről, hogy az új bankók "utángyártásával" a legfelkészültebb hamisítók sem fognak boldogulni.
A jelenleg forgalomban lévőnek tartott és 75 millió dollár értékűre becsült hamis dollárok háromnegyedét a 100-asok teszik ki. A legutóbbi tíz évben a hamisítók által "forgalmazott" dollárok értéke kétszeresére nőtt, tavaly már 65 milliót tett ki. Másik összehasonlításban: 1990-ben még a hamisított dollárok csak egy százalékát gyártották számítógéppel-nyomtatóval, tavaly viszont már több mint a felét. Ez is mutatja, hogy mekkorát fejlődött a számítógépes hamisítási technika. Az egyik menő hamisító, Art Williams az elmúlt évtizedben egy képleolvasóval és egy nagy teljesítményű nyomtatóval tízmilliónyi százast hamisított, amig le nem bukott. (Tetteiért hét évnyi börtönnel "jutalmazta" a bíróság).
A történelem során azonban nemcsak ügyes "nyomdászok", hanem olykor egyes államok is az ellenfeleik bankóinak hamisításával próbálták felhígítani a konkurens valutát. Ilyesmivel vádolta a múlt század kilencvenes éveiben az Egyesült Államok Észak-Koreát, és emlékezetes az 1925-ös (megbukott) magyar frankhamisítási ügy is.
A Secret Service, az amerikai titkosszolgálat szerint a forgalomban lévő 564 milliárd értékű dollár háromnegyede nem az Egyesült Államokban, hanem az ellenőrzésre kevésbé felkészült külföldön forog, mert a dollár (a jelenlegi erős értéktelenedése ellenére) a bizonytalan pénzügyi helyzetben lévő országokban átveszi a helyi pénz szerepét is.
Az újonnan kibocsátott százdollárosok védelmére például az egyes feliratok betűit olyan pirinyóra kicsinyítik, amelynek lemásolása meghaladja a legmodernebb házi berendezések képességét. Ezen túlmenően a szövegeket belenyomtatják vízjelekbe, képekbe is, ami tovább nehezíti a lemásolásukat. A néhány milliméter széles biztonsági csíkokat (amilyenek a mi bankóinkon is fénylenek) 650 ezer (!) parányi üvegdombocska alkotja majd. Ha azokat fény éri és a bankót mozgatják, a csík látszólag oldalra mozdul majd. A vízjelek nagyobbak és részletesebbek lesznek, azokat más biztonsági jelekbe is belekombinálják. A papírba a nagyon vékony szénszálakhoz hasonló és tükröző csíkokat is beledolgoznak, ezért infrafénnyel megvilágítás esetén a vízjel is megvilágosodik. Olyan nyomdai azonosító-elemeket is beledolgoznak egyes fontos rajzolatokba (a dollár esetében Benjamin Franklin arcvonásaiba), ami szkennerrel másolás esetén megakadályozza a berendezés működését és leállítja a kopírozási folyamatot.
Az új százasok nyomtatásakor metamerikus festéket, tintát használnak. Az ezzel a vegyianyaggal (azonos számú atomok többvegyértékű gyökökkel való homológ kapcsolódásakor keletkezik) készített jelek napfényben nem láthatók. Ám ellenőrzéskor a megvilágító fény hullámhosszának változtatásakor - és nem, mint eddig, a fény megvilágítási irányának, beesési szögének módosításától - majd felfénylenek. Ehhez hullámhosz-módosító LED-eket, vagy lámpákat is készítenek.
