Magukra hagyott szenvedélybetegek

- Mintha szélvihar tarolná le a pszichiátriai ellátást. A tények ismeretében hogyan látja az addiktológia helyzetét? - kérdeztük a Nyírő Gyula Kórház drogambulancia és prevenciós központjában dr.Csorba József addiktológust.

- Szép lassan beszűkült az addiktológiai - ezen belül elsősorban az alkohológiai - ellátás. Azáltal, hogy megszűnt a két fontos intézmény - az OPNI és az OAI -, jelentősen romlott ugyan a helyzet, de a jelenlegi, nehézkes ellátás nem csak ennek az eredménye. Ez a máig vezető negyedszázad hibáinak a következménye - állítja a gyakorló szakorvos.

- Azért látjuk úgy, hogy növekszik a függőségben szenvedők száma, mert már nyíltabban lehet erről beszélni, vagy pedig valóban ez a szomorú valóság?

- A drogfogyasztás egyértelműen emelkedik, a kilencvenes évek elejétől tapasztalható ez a tendencia. Az alkoholfogyasztás esetén minimális emelkedésről, talán stagnálásról beszélhetünk, csökkenést sajnos nem értünk el. A kezeltek száma azonban lényegesen kevesebb, mióta 1992-ben megszüntették a kötelező kezelést. Emberi jogok tekintetében nyilván korrekt volt ez a lépés, de a gyógyítást nehezíti. Erőteljes növekedés tapasztalható viszont a játékszenvedély esetében, s a gyógyszerfüggőség is egyértelműen jelen van.

- Egyes szakemberek szerint a függőségből teljesen nem lehet kigyógyulni, már az alacsonyabb szinten tartás is sikernek számít. A folyamatos kezelés, utógondozás pedig egy jól megszervezett intézményrendszert, szakembergárdát igényelne.

- Csak részben igaz, hogy a függőség az élet végéig tart. Vannak ilyen szenvedélybetegek, de ki is lehet gyógyulni belőle. Az egyéntől függ, mi lesz a sorsa. Tény, hogy a függőség krónikus, hosszan tartó betegség, hosszú távú gondozást, önsegítő csoportokba járást igényel. Nyilván szükséges egy nagyon jó intézményi rendszer. Létezik az ellátási piramis, melynek különböző szintjei vannak, a csúcson a rehabilitációs, reszocializációs szinttel. Megvan hazánkban is mindegyik szint, de valamennyi elégtelen működésű. Nincs elég intézmény, kevés a szakember, sok fiatal addiktológus jövedelmezőbbnek látja, ha külföldön vállal munkát. Pedig jönnének szakemberek, ha megfelelő anyagi motivációt látnának.
- Csak pénzkérdés lenne a fejlesztés?

- Nem. A különböző intézmények munkáját jobban össze lehetne hangolni. A most megszüntetett Országos Addiktológiai Intézetnek többek között ilyen koordinációs szerepe volt, tudtuk nagyjából követni, milyen trendek léteznek. Ilyen szempontból munkánkban egyértelműen érezni fogjuk a megszűnését. Az addiktológia mindig mostohagyereke volt az egészségügynek. A társadalom is könnyebben fogad el például egy tumoros beteget, szívesebben adakoznak daganatos emberek kezelését szolgáló műszerekre, mintsem egy drogos, vagy alkoholista személyt támogassanak. Pedig nagy szükség lenne egy működő alkoholellenes programra is. Hogy valami biztatót is említsek: a parlament 2000-ben elfogadta a kábítószer elleni küzdelem fő pontjait, ez hellyel-közzel működik is. Ám végül mégis csak a pénznél lyukadunk ki: mint mindenhez, a szenvedélybetegek gyógyításához, utógondozásához is pénz kellene.

- A közösségi ellátás fontosságáról is sokszor csak beszélünk, a gyakorlatban nem sok érződik belőle...

- A közösségi ellátás valójában most van kialakulóban. Pár éve létezik erre egy törvény, akkor alakultak ki ezek az ellátási formák, s a szükségességük egyértelmű. Ám máris módosítás várható: fenntartásuk a jövőben nem lesz nem kötelezően előírt kötelességük az önkormányzatoknak. Kevés pénzüket tehát nem erre fogják fordítani, ezáltal sok közösségi ellátó megszűnhet, esetleg zsugorodhat. Szomorú, ugyanis nagyon modern, előre mutató rendszer, amely együttműködve az orvosi-szociális ellátással, hatékonyan tud gyógyítani.

- A betegek, gyógyultak munkába állása mennyire megoldott? Szakemberek gyakran hangoztatják a munka jótékony hatását. Ismerve a munkaerőpiac felvevőképességét, nem biztos, hogy függőségből gyógyult személyekre tartanak igényt...

- Az esély nem nagy, de legalább vannak kezdeményezések védett munkahelyek létesítésére. Azokat a vállalkozókat kell támogatni, akik ilyen embereket foglalkoztatnak. A fogyatékkal élők körét kibővíthetnék szenvedélybetegekre is. Ha az őket foglalkoztatók is részesülnének támogatásban, talán felgyorsulna a folyamat. Hiszen a munka az utógondozás elengedhetetlen része.