390 éve kezdődött a harmincéves háború

Az utolsó nagy európai vallásháború kitöréséhez a protestáns-katolikus viszály mellett a spanyol és a német-római trónon is ülő Habsburgok és a franciák hatalmi ellentéte vezetett. A "harmincéves háború" különböző hadszíntereken, különböző időpontokban, egymással stratégiai értelemben össze nem függő hadjáratokból állt, amelyekbe fokozatosan kapcsolódtak be a kontinens hatalmai. Az első, cseh-pfalzi szakaszban (1618-1623) a fellázadt cseh rendek 1620-ban vereséget szenvedtek, de a harcokba beavatkozott Hollandia. A dán-holland szakaszban (1624-29) a nagyhatalmi ambíciókat kergető dán IV. Keresztély Hollandiával, Angliával és Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel szövetkezett, de Wallenberg, a korszak legtehetségesebb hadvezére megverte. Ezután II. Ferdinánd császár rendelettel visszavette az augsburgi vallásbéke óta protestáns kézre került birtokokat, s ennek nyomán újult erővel lángoltak fel a harcok. A svéd szakaszban (1630-35) a protestánsok védelmének jelszavával beavatkozó II. Gusztáv Adolf svéd király legyőzte Wallensteint, de az ütközetben elesett. A svédek ezután a protestáns német fejedelmekkel szövetkeztek, de azok később kiegyeztek a rendeletét visszavonó Ferdinánddal.

 1635-től kezdődött a háború svéd-francia szakasza, amikor az addig a szálakat a háttérből mozgató Franciaország is hadba szállt.

A kimerült ellenfelek az egyensúlykeresés jegyében 1648-ban kötöttek békét a vesztfáliai Osnabrückben és Münsterben. Ez garantálta a protestánsok vallásszabadságát, Hollandia és Svájc független lett, évszázadokra állandósult Németország széttagoltsága, megszűnt a spanyol nagyhatalom. Nyugat-Európában a jelentős területekhez jutó Franciaország, Észak-Európában Svédország lett a vezető hatalom. A Habsburgok örökös tartományaikban felszámolták a rendiséget, ami lehetőséget teremtett számukra az abszolutista uralkodásra. A háborúban részt vevő erdélyi fejedelmek (Bethlen Gábor és I. Rákóczi György) hadjárataikkal biztosítani tudták területüket és a szabad vallásgyakorlást.

A felmérhetetlen pusztítást és szenvedést hozó háborúban a fő hadszíntérként szolgáló Németország lakosságának legalább 20 százaléka halt meg a harcok, az éhezés és a járványok következtében. Politikai téren az általános erkölcsi elvek helyett az államérdek került előtérbe, a katolikus bíboros Richelieu például aggály nélkül szövetkezett protestáns államokkal is, ha Franciaország érdekei ezt kívánták. Jelentősen megváltozott a hadviselés is: leáldozott a zsoldosseregeknek, a hadviselés terén elterjedt a folyamatos tüzelésre alapozott vonaltaktika.