Rozsonits Tamással interjút készíteni, és a beszélgetést lejegyezni tipikus fordított esete annak, amikor a hóhért akasztják, hiszen a Moby Dick első három lemezén doboló zenész a későbbiekben újságíróként és rádiósként helyezkedett el. A Rocközön műsorvezetője, Fángli Erik nem ijedt meg a feladattól; Rózsitól élvezetes és érdekes élménybeszámolót hallhattunk a Moby Dick kezdeti éveiről, és megtudhattunk részleteket készülő könyvéről is, mely a harminc éves Hobo Blues Band történetét öleli fel.

Rozsonits zeneszerető családba született, zsenge korban el is kezdett már klarinéton játszani. A rockzene 7-8. osztályban „rúgta mellbe”, onnantól teljes mértékben erre irányult a figyelme. Ennek hatására fúvós zenekarának tagjaival rockegyüttest alapítottak. Rózsi eredetileg basszusgitáros szeretett volna lenni, azonban erre a posztra már volt jelentkező, így ideiglenesen a dobok mögé került, és ki se szállt onnan, annyira megszerette. Gimnáziumi évei alatt is főleg a zenével foglalkozott: a gyakorlással és a próbákkal. Rozsonits hozzátette, hogy soproni lévén, abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy az osztrák tévé és rádióadók révén első kézből ismerhettek meg olyan meghatározó külföldi zenekarokat, mint a Deep Purple, a Black Sabbath, a Led Zeppelin, a Doors. Mint minden kezdő zenekar ők is feldolgozásokkal indítottak, merész módon, a már említett nagy együttesek dalait játszották. Hamar rájöttek, hogy ehhez óriás zenei tudás szükséges, a rengeteg gyakorlásnak pedig meglett az a gyümölcse is, hogy nagyon korán elkezdtek saját dalokat írni.

A soproni (és annak környékén) zenekarok mind ismerték egymást akkoriban, és Rózsi felfigyelt egy fiatal, kezdő zenekarra, és hihetetlen módon megtetszett neki, ahogy játszottak. Ez volt a Moby Dick. Itt pontosítanám az első dobos titulust, hiszen Rozsonits az ötödik dobosa a zenekarnak (8 hónap alatt fogyasztottak el négyet).

1979-ben volt egy Omega, Hobo Blues Band turné, Rozsonits a fertőrákosi Barlangszínházban látta a fellépésüket, ami elementáris élmény volt a számára, óriási lendületet adott, ami azóta is tart. Hogy összekapcsoljam a szétzilált szálakat: a Moby Dick első műsora ennek a Hobo Blues Band fellépésnek a „másolása” volt. Egy balatoni koncert kalózfelvételéről tanulták meg a dalokat (az eredeti repertoár feldolgozásokból állt). Elhangzott például a Moby Dick és a Tobacco Road a Led Zeppelintől, dalok a Rolling Stonestól és a Doorstól. Nagyon jó iskola volt. Hozzátette, hogy ezek közül a számok közül sok elkísérte a Moby Dicket későbbi történelme során is.

A zenekar stílusváltásában komoly szerepet játszottak a már említett osztrák adók és a soproni lemezbolt, hiszen szinte azonnal hozzájutottak a brit heavy metál új hullámának lemezeihez. Olyan előadókról van szó, mint a Judas Priest, az Iron Maiden, a Saxon és a Motörhead. Így kezdtek el ezzel a műfajjal behatóan megismerkedni, és megpróbáltak olyan saját számokat írni, mint példaképeik és a legkedveltebb dalaikat egy az egyben megtanulni. Fanatikus módon kezdtek el dolgozni, és ennek hamarosan meg is lett az eredménye. Rózsi itt kiemelte, hogy ezt csakis így lehet csinálni, hinni kell abban, hogy lesz eredménye a munkának. Azonban a kezdeti időkben valóban csak Sopronra terjedt ki a népszerűségük, valószínűleg a városon kívüli koncertezés hiánya miatt.



A változást egy későbbi tagcsere hozta el: Göbl Gábor lett a menedzserük, aki rajongóként tűnt fel a zenekar környékén. Ő járt fel rendszeresen Pestre, és Beatrice rajongóként összebarátkozott Nagy Feróval. Annyira, hogy sikerült lecsábítania Sopronba, hogy hallgassa meg a Moby Dicket. Feró megnézte a próbájukat, szinte mindennel baja volt, de meglett az eredménye, mert a kapott tanácsok szellemében gyakoroltak tovább. Pár hónappal később alig hitt a fülének Nagy Feró, annyit javultak a fiúk. A történet árnyoldala csak annyi, hogy a pozitív változásoknak tagcsere is lett a következménye: Göbl Gábor ugyanis a színpadra is vágyott, így lett ő a Moby Dick basszusgitárosa. Szolidaritásból Rozsonits is távozott az együttesből, egy hónappal később tért vissza, többszöri kérésre, főleg azért, mert sajnálta volna, ha kárba vész a sok közös munka. Ekkor mentek a Beatricével közös turnéra, a nyolcvanas évek vége felé. Ahol megfordultak, utána már önállóan is hívták vissza őket. Így kezdődött a Moby Dick őrület. Pillanatok alatt az ország első számú zenekarrá varázsolódtak ebben a műfajban.

Rozsonits három Moby Dick lemezt dobolt fel, 1992-ben vált ki a zenekarból. A döntés hátterében az együttesen belül kialakult feszültségek húzódtak meg, aminek anyagi okai is voltak. Szomorú sajátosság, hogy amíg nem futottak be igazi barátság volt a tagok között, ami ahogy ívelt felfelé a karrierjük lassan munkakapcsolattá silányult. Amit Rózsi nagyon sajnál, hogy a Hobo Blues Band Gazember című számának feldolgozását koncerten már nem dobolhatta együtt a zenekarral. Pedig nagy álma volt Hoboval egy színpadon játszani.



Ekkoriban Rózsi baráti köre is kezdett átalakulni: többnyire egyetemre, főiskolára járt a környezete. Úgy gondolta, hogy feldobolt három lemezt, bejárta az országot, nem volt már motivációja arra, hogy ennyire rossz légkörben továbbcsinálja a zenekart. Így döntött a kilépés, és később az egyetem mellett. A Moby Dick nagyon jó kapcsolatot ápolt a közönségével, minden levélre is válaszoltak, beszélgettek a rajongókkal, innen jött a társadalomtudományok iránti érdeklődés (szociálpolitika szakon végzett). Eredeti szakmája könyvtáros volt, és sokat olvasott világ életében, így nem meglepő, hogy az újságírás felé is kacsintgatott. Dolgozott pécsi és soproni rádióknál is, de természetesen a nyomtatott sajtóba is írt a rockzenéről. Hozzátartozik ehhez, hogy a Moby Dick nevében is rengeteg interjút adott, és elég rossz tapasztalatai voltak a neki feltett kérdések kapcsán. Elvégzett tehát egy újságíró iskolát, és megpróbálta jobban csinálni. A visszajelzések alapján ez sikerült neki, ami talán annak is köszönhető, hogy zenész volt, belülről ismeri ezt a világot.

Ennek fényében nem meglepő, hogy Rozsonits Tamás nem kisebb munkának kezdett neki már másfél-két éve, mint egy könyv elkészítése, mégpedig az idén harmincadik születésnapját ünneplő Hobo Blues Bandről. Eredetileg Hobo hatvanadik születésnapjára írta volna meg, azonban közbeszólt az élet, Rózsi hazaköltözött, és megfeneklett a munka. Azonban nem hagyta a kérdés nyugodni: valamilyen formában szerette volna kifejezni azt a mérhetetlen háláját és tiszteletét, amivel szerinte tartozik a Hobo Blues Bandnek, tagjainak és az összes magyar rockzenésznek. Semmiféleképpen sem interjúk sablonszerű egymásra dobálásaként kell elképzelni ezt a készülő könyvet. Szeretné megfogalmazni azt is, hogy mit adott az ő generációjának a zenekar és Hobo személye. Itt emlékeztetett arra, hogy Hobo volt az első, aki nem nézte hülyének a közönséget, inkább partnerként kezelte őket. Új színt hozott a rockpalettára, többek közt azzal, hogy felhívta a figyelmet olyan művészek, mint József Attila, Viszockij, Faludy György vagy Jim Morrison.

A műsort stílszerűen a Gazember című dal zárta a Moby Dick tolmácsolásában.