Háromszáz éve halt meg a hős

Az 1697. június 30-án megindult hegyaljai felkelésben azonban nem vehetett részt, mert Károlyi Sándor szatmári főispán nem sokkal korábban elfogatta Kis Alberttel, Thököly Imre egykori hadnagyával együtt. Az elszigetelődött felkelés sorsa ugyan megpecsételődött, de csírájában már egy új országos mozgalmat hordozott magában. Esze a tömlöcből kiszabadulva 1697 és 1701 között sókereskedésből élt, Tiszaújlak és a debreceni kereskedőtársaság között ingázott, de aztán elkobozták szekereit, így ismét bujdosnia kellett. Széles politikai látóköre, buzgalma és kiterjedt kapcsolatai révén 1702 folyamán őt választották meg az országos jelentőségűvé vált tiszaháti kuruc mozgalom vezetőjének.

Amikor Lipót császár a spanyol örökösödési háború kitörésekor (1701) három magyar ezred kiállítását rendelte el, Esze a lehetőséget kihasználva Kis Alberttel toborzónak szegődött. Az ezredgyűjtés ürügyén maguk köré szervezték az embereket egy tervezett országos felkeléshez, s 1703 tavaszán megszöktek az ezredből. A kurucok között még erősen tartotta magát a Thököly-kultusz, de Esze Tamás tudta, hogy a felkelés egykori vezetőjére már nem számíthatnak. Meggyőzte a tiszaháti bujdosókat, hogy olyan személyre van szükségük, aki valódi hatalommal bír és örökös szabadságot adhat a fegyvert fogó jobbágyoknak, így Kis Albert társaságában követségbe küldték a Lengyelországba menekült II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós felkeresésére.

Rákóczi némi gondolkodás után elszánta magát, hogy a felkelés élére álljon. Esze Tamást kapitánnyá nevezte ki, aki 1703 májusában sereggyűjtő felhatalmazással, tiszti kinevezésekkel, a bereznai kiáltvány több példányával kelt útra Magyarországra. Megindította a tiszaháti felkelést, ekkor már Rákóczi zászlaja alatt, a szabadságharchoz elsőként a tarpaiak csatlakoztak. Esze Tamás hajdúezredével 1704-ig a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közén, majd a Felvidéken és Erdélyben, végül 1707 és 1708-ban ismét a Felvidéken harcolt. Kiváló hadszervező volt, ezért a paraszt hadnagyok és kapitányok közül ő emelkedett a legmagasabbra. 1707. április 18-án Rákóczi brigadérossá (dandárparancsnokká) és három gyalogezred parancsnokává nevezte ki. 1708. március 24-én a fejedelem Esze családjának nemességet adományozott, szülőfaluja pedig hajdúvárosi kiváltságot nyert.

Halálát a mai napig találgatások övezik. A legvalószínűbb magyarázat szerint akkor vesztette életét, amikor 1708. május 27-én a nyitrai táborban Rákóczi hadának református és katolikus csapatai összeverekedtek, ő pedig megpróbálta szétválasztani őket. Alakját a köztudat a szabadságküzdelmek hőseként tartja számon.