Az SZDSZ új elnöke mostanság tévéstúdiószerte turnézik: nincs ebben semmi meglepő, politikusokkal gyakran előfordul az ilyesmi. A volt kisebbik kormánypártnak új elnöke van, aki ráadásul hosszú évek kitartó és eredménytelen próbálkozása után az örök vesztesként elkönyvelt Fodor Gábor. Ez érdekes, az új tervekről nem is beszélve.

Azok pedig vannak szép számmal (kell, hogy legyenek, máskülönben az ördög sem tudja, hogy akarnak a következő választásokon is parlamenti párt maradni a liberálisok), és az új elnök lelkesen beszél is róluk.

Természetesen nem utasítanak el élből egy előrehozott választást (de nem is törik érte össze magukat, korai lenne az még, néhány nappal a tisztújítás után), de az együttműködést sem a kormánnyal. Persze nem ezzel, a népszavazók után ők is a vulvába küldenék Gyurcsányt. És tárgyalgatnak Orbánnal is, akinek első dolga volt macerás helyzetbe hozni egykori barátját, Fodor Gábor Fidesz-alapítót (min veszhettek ezek össze a koleszben ennyire, te atyaég...). Gyorsan váltsunk kormányt, Gábor, nosza – ügyes húzás: Fodor nyilván nem rohan a Fideszt hatalomra segíteni, miközben az előrehozott választásokat is lebegtetné még egy darabig. Innentől viszont ha igent mond Orbánnak, akkor azért, ha pedig nemet, akkor pláne azért rühelli majd egy (nagyjából) fél ország. Miközben neki a pártja jelenlegi támogatásának ötszöröse kellene.

Arról nem is beszélve, hogy előbb a nem kimondottan Fodor-párti frakcióval kéne valamit kezdenie az elnöknek (el is gondolkodna ezen, ahogy azt mondotta volt – naná, a belső díszellenzék szerepéből nagyon másra kell villámsebesen átállnia), a párthoz kötődő ilyen-olyan tisztviselőkről nem is beszélve. Új seprűként nyilván el kéne sepernie a régi gárdát, de annyival nem nyert a párton belül, arról nem is beszélve, hogy nem árt megtartani az illetők jóindulatát sem – így természetesen mérlegelik majd a szakmailag rendkívül rátermett kollégák visszahívását. Lehet fogadásokat kötni a végeredményre.

Ennél jobb ötlet kell, és Fodornak van is: visszatérne a párt korábbi arculatához, újra összetrombitálná az SZDSZ-t időközben elhagyó nagy neveket. Kis Jánostól Tamás Gáspár Miklóson és Tölgyessy Péteren keresztül Hack Péterig és Bauer Tamásig. Impozáns névsor, pláne, hogy a jelenlegi nagyágyúkat, így természetesen Kóka Jánost is megtartaná. Sőt: elődjének fontos feladatot is szán.

Az ötlet szép, magasztos, gesztusértékű, és nem is teljesen elveszett. Az a párt, amelyikben ezek az emberek együtt szerepeltek, komoly esélyekkel indult az első választásokon, széles tömegek támogatták, az emberek felnéztek rá. Ráadásul összefogta a magyar szabadelvű gondolkodás összes irányzatát, a késő Kádár-kor legnagyobb értelmiségi neveit felvonultatva ellenzéki oldalról.

Kár, hogy mindez 2008-ban valami egetverően nagy marhaságnak tűnik. Ha megpróbáljuk elképzelni magunk előtt a pártot, ahol egyszerre van jelen a doktriner liberalizmus, a hitgyülis beütésektől nehezen elválasztható kváziszakmaiság (voltak is bazi nagy csaták a párt és az egyház között anno), a Fidesz jobbkanyarjait tulajdonképp kimondottan jól viselő konzervatív liberalizmus, a tömény és vegytiszta neomarxizmus, a felvilágosodás alapjain álló könyvtári elvi sík, plusz a mostanság oly nagyon jellemző neojuppi adó- és legfőképp szolgáltatáscsökkentő pumadübörgetés – szóval, ha ezt a formációt próbáljuk vizualizálni, valami nagyon érdekes képződményre kell felkészülni. Ilyen állat pedig nincs, ahogy az egyszeri székely mondta a teknősbékára. És akkor az az eset még finoman szofisztikált megközelítés volt.

Persze az is lehet, hogy mindezt Fodor sem gondolja komolyan (szeretnénk ebben hinni, ha ilyen kitartó, vagy nagyon hülye, akkor viszont nem választották volna meg; vagy nagyon okos, és jó érzékkel kivárta a megfelelő pillanatot, mikor neki állt a zászló). Egyszerűen csak tudja, hogy látszani és hallatszani kell, ráadásul nagy dolgokat kell csinálni ahhoz, hogy a két nagy konkurens mellett labdába rúghasson. Szegény MDF csendben normálismagyarországozik, de Korda György nélkül esélyük sem lenne, hogy meghallják őket, Schmuck Andor pedig már megtalálta a pártját, a liberálisokkal nem nagyon barátkozna. Talán azok sem olyan nagyon vele, de ez már merő spekuláció.

Volt viszont egy olyan tulajdonsága a liberális pártnak a sokszínűség mellett, ami miatt viszonylag szerethető volt. Ez pedig a humor volt, ami Kuncze elfáradásával eltűnt (a bizonyos pumákat sajnos nem poénnak szánták).

Lehet, hogy ezzel a népfrontos ötlettel Fodor ezt a bizonyos hagyományt akarja feleleveníteni. A humort, ugyebár. Próbálkozásnak nem is rossz, bár még bőven van mit rajta csiszolni – de hát istenkém, Fodort sosem a vérbő humora miatt lehetett kedvelni.

Csak abban reménykedjünk a politikai sokszínűség miatt, hogy nem gondolja ezt a dolgot komolyan – mert az a nevetés, amit minden oldalról kiváltana, nem az, amiről nagy valószínűséggel álmodnak a pártban.