A nulladik beteg: Korda György

Korda megjelenése után lett is mindjárt egekbe szökő nézettsége a műsornak, a népszerű táncdalénekes sajátos előadásmódjának köszönhetően elszabadult a pókerőrület kis hazánkban; sorra verbuválódtak a házi kártyás társaságok, s a texas hold’em a legnépszerűbb játékok egyike lett. Nem mellesleg a Sport TV egyik húzósportágává vált ez az izgalmas játék, ahogy mindenki Gyuri bácsija fogalmaz: „Előttem nulla nézettsége volt, élő ember nem nézte. Most pedig azért nézik, mert emészthető formában a kártyajátékot csak én közvetítem egyedül a világon.”

Na, azért nem csak a kétségtelenül alapozó jellegű Korda-faktor miatt játszák ezt a sportot szerte a világon milliók, hazánkban pedig egyes adatok szerint heti rendszerességgel — tessék megkapaszkodni a monitorba! — 40 ezren. A Magyar Póker Szövetség — mert hogy ilyen is van; 2006-ban alakult és a törvényi szabályozást, valamint a jogi háttér megteremtését tűzte ki céljául — elnöke, Tatár Gergely szerint például azért, „mert játszani minden ember szeret, ráadásul ez nem is szerencsejáték, hanem statégiai, lényegében harc a zöld posztó mellett.

Az „utazó cirkusz” artistái

Egy biztos: a póker fejlődése töretlen. Gombamód szaporodnak a legális, bejelentett pókerklubok. Ezek általában sportegyesületi keretek között működnek, de aki komoly pénzben akar játszani, annak ott a kaszinók, játéktermek nagy választéka. Persze szigorúan csak 18 éven felülieknek…

„Hogyha 10 évvel fiatalabb lennék, már milliárdos lennék a pókerből, de így is sokakat tettem milliomossá…” — ezt már persze Korda mondja, aki szintén óriási lehetőségeket lát a sportág fejlesztésében. Ő csak tudja, hiszen saját kártyatermet üzemeltet, valószínűleg nem kis haszonnal. S minden bizonnyal a "pókerpapa" klubjában is megfordul néhány profi játékos, bár ahogyan ő fogalmaz: meg kell különböztetnünk a megélhetési játékosokat és az igazi profikat. Előbbiek csak a hazai klubokat járják és szereznek napi szinten nyereséget, utóbbiak viszont állandóan utazgatnak és járják a világ pókertermeit, versenyeit — ez már egy életforma, „egy utazó cirkusz”. Ha azonban azt nézzük, hogy hányan tudnak profi szinten játszani, akkor bizony 150-200 nagy magyar zsugást is megemlíthetünk, ráadásul az interneten legalább még egyszer ennyien keresnek pénzt, vagy ahogy pókeres berkekben mondják: építik a bankszámlájukat.

Harminc órás menetek

De ne higgyük, hogy annak, aki abból él, hogy kártyázik, fenékig tejfel az élete! A profi játékosok sokszor 12-16 órákat játszanak egyhuzamban, sőt nem ritka a 30 órás menet sem. De amint a magyarok mondják, az a nagy dolog, hogy ezt akár itthon is meg tudják tenni. A hazai klubok, kaszinók színvonala ugyanis egyáltalán nem marad el például a bécsi kaszinóéktól. Ráadásul a tétek nagysága is változó; ezáltal a kevésbé jó játékosok is játszhatnak.(az ő csoportukon belül is vannak olyanok, akik jónak tartják magukat, de a profik könnyedén kifosztják őket — kártyás nyelven ők a halak)

A hazai pókeres társadalomban azonban már a második generáció nő fel, igazán fiatal, agresszív játékosokról van szó: a többségük most is kint tartózkodik Las Vegasban, a legnagyobb versenynek tartott világbajnokságon, a World Series of Pokeren. A legjobb magyar játékosok közé tartozik Tóth Richárd, Karkus András, Kaló Dénes, Khuránszky Csaba és a Lendvai házaspár is. Tóth Richárd például 2006-ban nagyon közel állt a győzelemhez a WSOP egyik hold’em versenyén, azaz majdnem hazahozhatta a győztesnek járó arany karkötőt. Ők már mind száz millió forint fellett nyertek pályafutásuk során. Egy viszonylag új felmérés, úgymond világranglista szerint Magyarország a 10. a nemzetek versenyében. A hazai pókeresek talán az idei VB-n is mutatnak majd valamit a világnak és akkor már senki nem menti meg attól Magyarországot, hogy kimondjuk: „Te jó ég, Magyarország egy igazi pókernemzet!”.

A kőkemény profik világa

A sportág — merthogy sport ez kérem szépen, kár is vitázni… — azonban felvet néhány morális problémát is. A vérbeli profi pókeres akár a saját nagyanyját is kifosztaná a konyhaasztalnál, ha a játékról van szó. Nagyon sokan vannak az úgynevezett bukó játékosok, akik rendre csak apasztják számlájuk, vagy tárcájuk tartalmát. A profik azonban ezen túlteszik magukat, ez a szakma nem az érzelmekről híres. Ha valaki veszít, azt lehet sajnálni, de csak mint embert, nem mint játékost.

A másik probléma az illegális játékbarlangok, lebujok elszaporodása. A szövetség szerint 100-200 közé tehető az országban engedély nélkül működő klubok száma, és ehhez jönnek az élelmes kocsmatulajdonosok, akik „megtűrik” a zsugázókat és persze a kisebb-nagyobb baráti társaságok is. De ez valamilyen szinten hozzátartozik a pókerhez, tisztára, mint a Pókerarcok című filmben. (Aki nem látta a filmet, de érdekli a póker világa, annak kötelező a megtekintése!)

Talán még Korda György sem gondolta volna annak idején, hogy ekkora sikert arat ezzel a sportággal. Ha pedig szerencséje van a játéknak, előbb-utóbb felbukkan még valaki, aki hasonló show-szerű elemekkel megspékelve a póker szolgálatába áll. Mert hát ahogy kedvenc „kártyagurunk” mondja: „Ha kicsi a tét, a kedvem sötét!”…