A Budai Várban június 15-én rendezték meg a Szent Arnold napi sörfesztivált. Az idei fesztivál már a második a sorban, mégis úgy tűnik, van még mit tanulni. No, nem a müncheni sörfesztivál lassan kétszáz éve (az Oktoberfest 1810-re nyúlik vissza) töretlen őrületére gondolok. A mienk kisebb is, rövidebb is, de attól meg lehetne jó. Sajnos azonban leginkább a „vegyes érzelmek” kifejezés ötlik az ember eszébe.

Nem akarok én belekötni semmi jóba, de tény ami tény, pusztán a sör még messze nem elég egy jól kitalált sörfesztiválhoz. Mert az átlag, mezei sörözést ma nagyon kevés helyen úszhatjuk meg. A megszámlálhatatlan budapesti söröző, kocsma, étterem, talponálló, bisztró, söntés, italbolt, búfelejtő (a magyar nyelv kifogyhatatlan szókinccsel rendelkezik eme tárgykörben) mind a jóhiszemű, ártatlan és nem feltétlenül szomjas, ám könnyen csábuló polgárt hívogatja. Ám az ezekben eltöltött hosszabb rövidebb kortyolgatás nem egyenlő a sörfesztivállal.



Mit kapunk a pénzünkért?

A Vár gótikus udvarán megtartott esemény azonban fesztiválként hirdette magát. Komoly belépőt is kértek az arra vetődőktől: kétezer forintért lehetett áthatolni a biztonsági őrök mosolytalan falán. Ebből nyolcszázat kuponként fogyaszthattunk le. És hogy mindezért mit kaptunk? Négy (igen, 4!) sörösbódét, egy étkeztetőt, és egy színpadot. A négy bódé még akár elég is lehetett volna, ha megfelelő a választék. Mert mire is számít a sört szerető ember, ha belepillant pénztárcája mélyére, majd úgy dönt, sörfesztiválra megy? Sokfajta sörre. Sok-sok különleges, sohanemittammég fajtára. Ez világos (az meg barna, az meg vörös).

A Magyarországon jóval nagyobb hagyománnyal rendelkező borfesztiválokon már megszokhattuk, hogy annyiféle bort kóstolhatunk, amennyiből kirakhatjuk az utat Dél-Amerikától Ausztráliáig. A pálinkafesztiválok hasonló alapokon működnek: sokféle tájegység sokféle pálinkája kaparhatja torkunk. Logikus lett volna tehát a feltételezés, hogy itt most aztán tobzódhattunk az ismeretlen sörökben. Mégsem.



Hová tűntek a sörök?

A hazai sörpaletta eleve szegényes. Ezt bárki megerősítheti, aki járt már a kétkorsónyira lévő Prágában. Itthon sokáig csak a világos sört ismerte a dolgozó nép, ám a rendszerváltás után is csupán lajhártempóban csordogált be a barna verzió. A vörösről már nem is beszélve, mert ez valamely furcsa okból kifolyólag nem tud átlöttyenni a határsorompókon – már ahol maradt ilyen ókori képződmény egyáltalán schengeni csatlakozásunk óta. Tehát a sörpiac ezen hiányosságát kellene pótolnia egy sörfesztiválra keresztelt eseménynek. Elvben.

A Budai Sörfesztiválon kizárólag a magyar sörgyárak jelentek meg. Ez még nem lenne baj, hiszen mindegyik gyártó egy nagyobb, külföldi óriásnak a része. Azaz gond nélkül hozhattak volna a nagytestvér által készített, de Magyarországon nem forgalmazott sörből is. Ne legyünk gonoszak, mert tulajdonképpen hoztak. Kettőt. A többi csapból a jól ismert hazai márkák csapolódtak. Ez pedig, kérem jó nagy átverés. Mert amit a vár tövében elfogyaszthattunk, azt akár lent a Moszkván is leguríthattuk volna az éjjelnappali előtt.



A zene ott volt

Najó, azért volt pozitívum is. Ilyen például Berki Tamás fellépése. A magyarországi jazzéneklés 62 éves fenegyereke nemcsak hazánk legnagyobbja. Világszerte elismert művész. És ez még a fülükbe sörhabot tömködőknek is kiderülhetett a fesztivál színpadán. Olyan hangulatot varázsolt a nagyjából harmincfős, kortyolgató közönség elé, ami miatt már megérte kifizetni a belépőt. Amit ő tud, azt nem sokan tudják a világon. Segítségével még a sör is édesebbé vált. Ha ez előny.

A fesztivál látogatói főleg a fiatal értelmiségiek voltak. Egy fiatal pár a falépcsőn üldögélve panaszolta a választék hiányát, de „amúgy” tetszett nekik a dolog. A két éve praktizáló fiatal ügyvéd elégedett volt, mert kedvenc söre itt is „jobban csúszott”. Az újdonságok hiányát persze ő is megemlítette. A csinos fesztiválszervező és barátnője a reklámozás gyengeségeiről beszélt: egymást – és Berki Tamást – túlkiabálva magyarázták, hogy szerintük jóval nagyobb feneket kellett volna keríteni a dologhoz és különben is „miért nincs nagyobb pörgés?!”

A banki osztályvezető meg nem értette – hiába a sok diploma –, hogy miért nincsen a foci EB kellős közepén legalább egy ici-pici kivetítő, ahol nézhetik a meccset. Főleg hogy a sör és a foci az olyan, mint a Baginacsa: elválaszthatatlan.

Egy biztos: jövőre van mit újragondolni a szervezőknek, ha igazi sörfesztivált szeretnének. Pörgés, sörkínálat, kivetítő, reklám. Aztán jöhet a habharapás, a csapolóverseny, a zsákbanfutás meg a lepényevés. Szórakozás a pénzünkért.