A XX. és XXI. század legnagyobb magyar baritonistájaként, nemzetközileg elismert művészként méltatta Melis Györgyöt az operaház egy másik örökös tagja, Szirtes György nyugalmazott gazdasági igazgató.

Hangsúlyozta: nemcsak kitűnő énekes, hanem nagyszerű színész is, aki szenvedéllyel és humorral keltette élete az operairodalom e hangfajra írt - lírai, drámai és buffo - legizgalmasabb szerepeit. Nádasdy Kálmán igazgató-főrendezőt idézve úgy fogalmazott: nemcsak hallgatni, nézni kell Melist.

Vass Lajos főigazgató kiemelte: az operaházban töltött csaknem hat évtized művészi teljesítményeiért nincs, ami egyenértékű viszonzás lehetne.

Kalmár Magda, aki gyakran volt partnere, nemcsak az emlékezetes előadásokat idézte föl, hanem művészi mentalitását, példamutatóan lelkiismeretes felkészülését is. Melis operaházi korszakát legendásnak nevezte, mert - mint mondta - az énekes kisugárzása a kollégákra is elementáris erővel hatott.

A köszöntésen felolvasták Hiller István kulturális miniszter levelét is, amelyben egyebek között azt írta, hogy különös dolog korról beszélni olyan kortalan egyéniség esetében, mint Melis György. Ha ebben az országban bárki meghallja az énekes nevét, a magyar zenei és színpadi világ legsokoldalúbb művésze, legelbűvölőbb egyénisége jut az eszébe, aki a magyar kultúra értékeit nagyban gyarapította - méltatta a Kossuth-díjas művészt a szaktárca vezetője.

Babák Mihály, Szarvas polgármestere a 18 és félezer lakos nevében kívánt hosszú életet a város díszpolgárának.  Melis György úgy viszonozta a köszöntést: "lassulok, halkulok, készülök a nagy csendre. Remélem, hogy érdemes volt ezt a hazát szolgálni."

Melis György szlovák paraszti családból származik, csak ötéves korában tanult meg magyarul. A szarvasi evangélikus gimnázium után 1943-ban jött fel Budapestre, először a Műegyetemre járt, majd beiratkozott a Zeneakadémiára. Molnár Imre és Révhegyi Ferencné növendékeként 1951-ben végzett.

Az operaházba Tóth Aladár hívta próbaéneklésre, amelynek sikere után ösztöndíjas lett. 1949-ben mutatkozott be, első szerepeiben a Carmenben Moralest, majd a Don Pasqualéban Malatesta doktort énekelte. Még abban az évben magánénekes lett. Wagner hőseinek kivételével az operairodalom valamennyi jelentős, mintegy hetven baritonszerepét elénekelte.

Emlékezetes alakításai: Falstaff, Nabucco, Anyegin, Germont György (a Traviatában), Figaró (A sevillai borbélyban), Don Alfonso (a Cosi fan tuttéban), Posa márki (a Don Carlosban), Marcel (A köpenyben), Petur bán és Tiborc (a Bánk bánban), Escamillo (a Carmenben), Scarpia (a Toscában), Amonasro (az Aidában), Pizarro (a Fidelióban). Az operett területén Zsupánt énekelte a Cigánybáróban, Napóleont és a címszerepet a János vitézben.

Legnagyobb külföldi sikereit a Don Giovanni címszerepében aratta, amelyet olaszul, németül és magyarul is énekelt. Olyan ellentétes figurákat tudott hitelesen megjeleníteni, mint Gianni Schicchi és Jago az Otellóban, Háry János és Nabucco, vagy Papageno A varázsfuvolában és Almaviva gróf A sevillai borbélyban.

1989-ben lett az operaház örökös tagja, 1991 decemberében ünnepelték kétezredik operai fellépését, a Cosi fan tuttéban. Háromszor kapott Liszt Ferenc-díjat, 1962-ben Kossuth-díjat. 2003 februárjában A Magyar Állami Operaház mesterművésze címmel tüntették ki.

1973-ban - máig egyedüli énekesként - Kazinczy-díjat kapott. 1988-ban alapította saját díját: a Melis György-emlékplakettet évente adják a legszebb, legtisztább magyar kiejtésű énekesnek. Két évtized alatt csaknem húsz művész vette át az elismerést. Volt ugyanis, aki kétszer nyerte el: a duplázó Berkes János egy áriával kedveskedett hétfőn az ünnepeltnek.