Az apostol születésének 2000. évfordulóját ünneplik

A katolikus egyházfő által meghirdetett nemzetközi Szent Pál-év június 29-től, azaz Péter és Pál napjától (egyúttal Szent Pál vértanúságának feltételezett napjától) 2009. június 29-ig tart, az emlékünnepségekhez a protestáns egyházak is csatlakoztak - közölte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem újszövetségi tanszékének vezetője.

Péter és Pál napja azért esik egyazon időpontra a naptárban, mert ezzel is szeretné hangsúlyozni az egyház, hogy Pál szerepe legalább akkora jelentőségű, mint Péteré, az első pápáé. Szent Pál, akit a népek közötti hittérítő tevékenysége miatt a nemzetek apostolának is neveznek, teljesen egyenrangú a katolikus felfogás szerint Jézus 12 tanítványával, attól függetlenül, hogy személyesen soha nem találkozott vele.

Pál alakja azzal is kiemelkedik apostoltársai közül, hogy az ő élettörténete a legismertebb, mert a Szentírás Apostolok cselekedetei című könyve kizárólag az ő hittérítő tevékenységéről szól, más missziós tevékenységére nem szentel egy egész könyvet a Biblia. Emellett a Szentírás szerzői közül ő írta a legtöbb hiteles, kanonizált fejezetet. Működésének köszönhetően alakultak ki az első ősegyházi közösségek azokon a területeken, ahol az ott élőket megtérítette - közölte a tanszékvezető.

Születésének napját csupán hozzávetőlegesen lehet kikövetkeztetni az Újszövetségből. Itt ugyanis megemlítik, hogy Achaia római provincia helytartója, Gallio fogadta térítő útja során. A prokonzul egy felirat alapján Kr. u. 51-ben töltötte be ezt a tisztséget, a történészek ebből visszaszámolva valószínűsítik Szent Pál születési évének Kr. u. 8-at.

Szent Pál élettörténetéről Tarjányi Béla kifejtette: eleinte rabbiként a zsidó hitet védelmezte a keresztényekkel szemben, olyannyira, hogy még a római birodalom határain kívülre is üldözte őket. Miután Jézus látomásban megjelent neki, keresztény hitre tért, ez volt a nevezetes "pálfordulás". Ezután ugyanakkora vehemenciával, amekkorával addig üldözte a kereszténységet, Krisztus vallását kezdte hirdetni a Földközi-tenger keleti partvidékén.

Missziós tevékenysége húsz évig, Kr. u. 65-ben bekövetkezett haláláig tartott, ennek során eljutott a Közel-Keletről egyes feltételezések szerint egészen Hispániáig, utóbbi területen azonban nem aratott sikert. Járt a római birodalom több tartományi székhelyén, így Athénben, Thesszalonikiben (ami később ortodox központtá vált), Philippiben, Korinthoszban és Bereában, de a mai Törökország területén is, többek között Laodiceában, Ikoniumban és Efezus térségében.

Pál apostol élete utolsó éveiben az Égei-tenger vidékén térített, ott fogták el a római katonák, mivel akkor még üldözött vallás volt a kereszténység. Első fogságából megszökött, majd másodszor is börtönbe került, halálra ítélték. Mivel római állampolgár volt, nem keresztre feszítették, hanem lefejezték Róma határában. A katolikus legenda szerint a levágott fej hármat ugrott, s ott három forrás keletkezett, ami a mai napig is létezik.

Halálának feltételezett helyszínén épült meg a Falakon Kívüli Szent Pál-bazilika, ahol jelenleg is található a sírja. A székesegyház rövid időn belül zarándokhellyé vált. Az ide látogatók XVI. Benedek pápa dekrétuma szerint teljes búcsút, azaz bűneik alóli feloldozást kapnak. Ugyanígy Szent Pál születési helye, Tarsus is zarándokok célpontja lett.

A tevékenységének eredményeként létrejött több ősegyházi közösség lelki gondozására is nagy gondot fordított Szent Pál. Ez lett a III-IV. században a kereszténység térhódításának kiindulási területe, majd amikor Nagy Konstantin római császár (306-337) Kr. u. 313-ban kiadta a keresztény vallásszabadságot hirdető milánói ediktumot, megindult a kereszténység térhódítása a Pál által megtérített területekről a Földközi-tenger nyugati partvidékén is. Kr. u. 381-ben államvallássá vált a kereszténység, ezzel az akkori állam legfőbb támasza lett.