Ha egy gyereknek kilencéves korában orvosi műhiba miatt amputálni kell az egyik lábát, minden bizonnyal kettétörik az élete. Különösen akkor, ha ez a kilencéves gyerek fiú, tele tervekkel, mozgásvággyal, aki előtt még minden lehetőség ott volna, ha... És ez a "ha" dönti el sokszor, hogy merre fordul a sors kereke.

Katona Ottó nem adta meg magát a tragikus körülményeknek, nem akart rokkantként, nyomorékként, szánalmas fogyatékosként élni. Most már 54 éves. Bár elfelejteni nem tudta soha a küzdelmeket, az egykori rémületet, mégis nyugodtan, tárgyilagosan meséli a vele történteket.
- Soha nem voltam hajlandó "belesimulni" a rokkant létbe, sem előnyeit, sem hátrányait nem vállaltam. Ma is teljes munkaidőben dolgozom, az esztergomi Szent István fürdő gondnokaként, és 16 éves koromtól intenzíven sportolok, 18 éves koromtól versenyszerűen triatlonozom.
- De hiszen ez nem afféle fehér mezes úri sport, kemény próbára teszi az embert.

- Ez így igaz, de az akadályoktól soha nem féltem, az úszás, futás, kerékpározás hármasa igencsak próbára teszi az ember testi és lelki erejét is. Ha már úgy alakult, hogy az egész életem egyfajta bizonyítás, akkor elsősorban önmagamnak akartam megmutatni, hogy erre is képes vagyok, lehet műlábbal is ugyanúgy élni, mint bárki, aki nem mozgássérült. Biztosan akadt volna, akit letör a váratlan szerencsétlenség, engem azonban megerősített, pozitív irányba befolyásolt a sérülésem, pedig még egy velem született súlyos asztma is nehezíti az életemet.

- Ennél könnyebb sportot is választhatott volna, hiszen a triatlon mindhárom alkotóeleme embert próbáló, akár a 10 kilométer futást, akár az úszást, vagy kerékpározást nézzük.

- Profi műlábam van, s a síelésben is értem el sikereket. Az idei magyar bajnokságon a mi kategóriánkban például megnyertem a lesiklást. Ami a kerékpárt illeti, azt magam eszkábáltam, hozzám van igazítva és az eredmények - mert a sportban csak azok számítanak - azt igazolják, hogy jól döntöttem annakidején. A mozgássérültek kategóriájában 2006-ban például Nagyatádon, nemzetközi versenyen harmadik lettem. Eddig ötször teljesítettem egyéniben a hosszútávú triatlont, több bajnokságot nyertem. Nem rokkantnyugdíjasként tengetem az életem.
- Nem csak a sportban, a köznapi életben is megállja a helyét.

- Arra mindig ügyeltem, hogy ne szoruljak másokra, soha nem akartam segélyen élni, "leírt" ember lenni, akit fogyatékosként kezelnek. Három gyermeket neveltem, már egy hatéves unokának is örülhetek. Több szakmám is van, 21 évig tanultam munka mellett. Kertes házban élünk, Esztergomtól 8 kilométerre, Táton. Ellátom a ház körüli teendőket, és lakóhelyemen polgárőri szolgálatot is teljesítek.

Katona Ottó akaraterejét, sportteljesítményeit hivatalosan is nagyra becsülik. Ezt jelzi, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszter, a Triatlon Szövetség elnöke egy speciális versenykerékpárt adott volna át neki június közepén, a Szövetség javaslatára, az Esélyegyenlőség Napja alkalmából. Az ünneplést akkor meghiúsította, hogy a miniszter - a közelmúlt sajnálatos repülőgépbaleseteinek vizsgálata miatt - nem tudott volna megjelenni az ünnepségen, de heteken belül meglesz az átadás.

- Ez igen nagy öröm és megtiszteltetés lesz számomra, hiszen ilyen kiváló minőségű versenykerékpárt soha nem tudtam volna venni magamnak. Amint lehetséges, versenyen is kipróbálom - igérte búcsúzóul Katona Ottó.

Egy olyan ember jut a legjobbaknak kijáró sporteszközhöz, aki soha nem tartozott az esélylesők közé, soha nem követelt, csak adott, mert tudja a titkot: az esély bennünk van, mindenkiben. Csak nem mindenki akar, és nem mindenki képes élni vele.
Leopold Györgyi