Hunyad Ákos: Hello Francis, üdvözöllek Budapesten. Látom nagy a sürgés-forgás, épp próba közben zavarlak. Milyen lesz a mai koncert?

Francis Rossi: Mindig remélem, hogy egy jó show-nak nézünk elébe, de sosem várom ezt el. Sokszor vár el az ember valamit, kitűzi magának egy célt, aztán az elvárások vagy kudarcba fulladnak, vagy nem teljesíthetőek. Manapság sok mindenki vár el valamit, úgyhogy én nem teszem. Csak kimegyünk, játszunk, és ez általában jól sül el…

A negyven év, az negyven év, egy perccel sem kevesebb. Te tudod a legjobban, hiszen mindvégig ott voltál. Hogy lehet negyven évig fennmaradni, folyamatosan megújuló zenével, közönséggel, és lelkesedéssel? A Status Quo ugyanis nem csak a zenéről szól. Az előadás, a show, a közönséggel való kapcsolat mind részei az egynek. Mi a titkos recept?

Nehéz erre válaszolni, hiszen nem lehet egyfajta receptet adni a sikerre. 1968-ban készítettük el az első slágerünket, akkor 18 éves voltam. Éreztem, hogy nem elég egyslágeres bandának lenni. Egy sláger nem karrier, mi pedig karriert akartunk. A legjobb receptnek az bizonyult, hogy törtettünk, ahol és amikor kellett. Azt sosem gondoltam volna, hogy eddig kitartunk.

18 évesen a 30 tűnt soknak, 30 évesen a 40 látszott lehetetlennek. Most, 59 évesen azt is nehéz elhinni, hogy lesz ebből még 60 is. De valami más bennem, mint mondjuk apámban, amikor 60 éves volt. Talán igaz a mondás, hogy a rock fiatalon tart, nem tudom.

Minden újabb Rolling Stones turnénak örülök, hiszen ők nálunk is idősebbek. Mennyire érdekes! A hatvanas években egy 25 éves ember matuzsálemnek tűnt. Aztán 25 lettél, akkor a harminc tűnt lehetetlennek. Majd 30 után rájöttél, hogy nem a kor számít, hanem a lélek, ami a színpadon tart.

Változtatnál bármin, ha lehetőséged lenne visszarepülni az időben?

Igen, valószínűleg több hajat szeretnék…Mindennap mások és mások leszünk, és anélkül, hogy gondolkoznánk rajta, el kell ezt fogadnunk. Én így vagyok mindennap boldog, és most is örülök, hogy itt lehetek. Persze vannak napok, amikor nagyon úgy érzem, nem éri meg az egész, de ha elfelejtesz megfelelni az elvárásaidnak, boldog lehetsz. Szóval valószínűleg mindent ugyanúgy irányítanék, ahogy most teszem.

És mindezt elvárások nélkül, ahogy az előbb említetted?

Pontosan. Hadd hozzak erre egy klasszikus példát! 19 évvel ezelőtt valahol Dániában játszottunk 140 000 ember előtt. John odajött hozzám, és biztatott, azt mondta, hogy fantasztikus lesz a show. Jól lehordtam, hogy miért várja el mindezt tőlem. A koncert szörnyűre sikeredett, legalábbis részünkről. Egyszóval, ha valamit elvársz magadtól, az sosem lesz olyan jó, mint ahogy eltervezted. Mert az agyadban egy sokkal szebb kép van arról, mint ami valójában az, amit elvársz. Ha csak egyszerűen kiállsz, és hagyod, hogy megszólaljon…

…akkor lesz igazán Status Quo-s a rockzene.

Pontosan! És ettől érzed magad jól, ettől lehet jó egy koncert. A lélek az, ami a zenét zenévé teszi. Csinálom, amíg lehet, de sosem tűzök ki célul semmi olyasmit, amit nem várhatok el magamtól.

Anélkül, hogy az elvárásokról kérdeznélek, mit tervezel ma estére?

Egyedül a beállás és a forgatókönyv, amihez tartjuk magunkat. Az egyetlen terv az, hogy próbálunk önmagunk lenni. Az első húsz perc nehéz, mert meg kell szokni a környezetet, a hangot, a közönséget. A fejemben ilyenkor mindig az előző show vége játszódik le, de aztán rájövök, hogy ez nem az a koncert, itt újra meg kell mutatnunk, hogy kik vagyunk.

Látom, hogy a technikai felállás a régi: a megszokott, 40 éve használt erősítőket, effekteket használjátok. Ez is része a Status Quo image-nek? Mennyire fontos a hangzás?

Lehet, hogy igazad van, de a hangzás nem minden. Tegyük fel, hogy a szobában itt ül még velünk Eric Clapton, gitárral a kezében. Ha én játszom a gitárján, az olyan lesz, ahogy én játszom. Ha Te játszol rajta, akkor a Te stílusod szerint szólal meg.

Mesélj a legújabb albumról! Mennyiben különbözik az eddigiektől?

Az „In search of the fourth chord” célja, hogy egy kis egyensúlyt teremtsen a zenénkben. Hallottunk olyat is, hogy valaki az AC/DC-hez hasonlít minket. Szeretnénk ezzel a lemezzel megmutatni a Status Quo zenei sokszínűségét. Játszunk rockot, néha bluesosan, néha country-san, néha poposan. És ez az, amiről eddig beszéltem, hogy nem lehet leírni egy recept szerint, hogy mi milyenek vagyunk, vagy azt, hogy más milyen. A zenélésben épp ez a szép! A mítosz, hogy sosem tudod, hogy miért működik. Sosem tudod, hogy miért szeretnek, de szeretnek.

Tehát továbbra is Status Quo?

Természetesen igen.


Hunyad Ákos / Pont FM