Chartázás Magyarországon
A „chartázásnak” komoly hagyománya van Magyarországon. Alapvetően, mint most Gyurcsány Ferenc ötlete, a korábbiakban is az emberi jogok körül folyó viták leképeződéseként jelent meg. Kőszeg Ferenc és Elek István segítségével tekintettük a múlt
2008. július 8. kedd 16:52 - Kőrösi Viktor Dávid
Charta ’77A Charta ’77 keltének helye ugyan nem Magyarország, hanem az akkori, 1977-es Csehszlovákia volt. A Charta ’77-ben csehszlovák értelmiségiek kérték számon az akkori hatalmon a törvényben, s a Helsinki Záróokmányban is deklarált emberi jogokat. Komoly szerepe azért lett a dokumentumnak, mert – ugyan az állami szervek igyekeztek elnyomni a támogatókat – azonban nyugaton és a többi szocialista országban is gyorsan terjedt a híre.
A Charta ’77 közvetlen előzménye a Helsinki Záróokmány 1975-ös aláírása volt – nyilatkozta a HírExtrának Elek István. Ugyan a Charta tartalma korábban is indokolt lett volna, azonban a ’75-ös megállapodás „hivatkozási alapot teremtett”, erősebbé vált a polgári szabadságjogok iránti igény, egyáltalán a szabadságjogokról való gondolkodás.
KövetkezményA dokumentum következménye Csehszlovákiában az lett, hogy letartóztatták a csehszlovák ellenzék vezetőit. Magyarországon még az évben, 1977-ben 33 fő írta alá a tiltakozási nyilatkozatot – nyilatkozta a hírportálunknak Kőszeg Ferenc, majd két évvel később, 1979-ben, a csehszlovák ellenzéki vezetők elítélése után 250 fő.
Kőszeg elmondása szerint ezzel kezdődik a demokratikus ellenzék tevékenysége. Ez gyakorlatilag elindította a rendszerváltáshoz vezető utat Magyarországon. A ’79-ben összetalálkozó értelmiségi kör 1980-’81-től kezdve növekvő példányszámban jelentetett meg engedély nélküli kiadványokat (szamizdat), mint például a Beszélőt, vagy a Hírmondót.
MódszerváltásElek István szavai szerint egy taktikai, módszerbeli váltás történt. Kritikai gondolatokat kisebb-nagyobb csoportok már a korábbi években is megfogalmaztak, azonban teljesen nyíltan, névvel vállalva, a rendszer egészére vonatkozó kritikát alig. Ez mellé párosult egy szervezkedés, mely a kapcsolati háló kiépítését, független, véleményformáló fórumok kialakulását jelentette. Az informális körök tehát egyre inkább alakultak át formálissá, aminek a kicsúcsosodása az 1987-’90-es párt-, illetve hálózatalapítási időszak.
Létre jött ezen kívül egy új magatartásforma – mondta Kőszeg –, ami az addigi szocialista országok nagy részében, így Magyarországon is ismeretlen volt: az alapvető emberi jogok „kihívó vállalása”, mint például a szólásszabadság, vagy a sajtószabadság. Ez a magatartásforma feltételezte azt, hogy az alapvető emberi jogoknak akkor is érvényesülniük kell, ha a jogszabályok és a politikai kurzus azt tiltja.
Charta ’77 és Kelet-Közép-EurópaMindez azonban nem csupán Csehszlovákiára és Magyarországra vonatkozott, hanem – ahogy Elek mondta – a kelet-közép-európai államokra is, néhány éves eltérésekkel ugyan, de nagyjából egy időben.
A Charta ’77 tehát erőteljes hatása volt az 1991-ben kezdődő eseményekre, ugyanis az emberi jogokra való érzékenység, s annak vállalásának első állomása volt 1977, s ez jött a felszínre 1991-ben. Másodszor pedig elnevezésében is hatott. Kőszeg Ferenc elmondása szerint a demokratikus charta mozgalom 1991-ben a Charta ’77 után lett elnevezve.
Demokratikus chartaA demokratikus charta közvetlen kiváltója Kónya Imre dolgozata volt, mely eredetileg belső használatra készült az MDF vezetése számára, azonban nyilvánosságra került. Ebben az állt, hogy a kormánynak lehetősége van jobb bánásmódban részesíteni a kormánypárti sajtót, s ezzel a lehetőséggel élni is kell.
A szélsőjobboldal ellenA szélsőjobboldali félelem táptalajaként szolgálhatott – mint ma az egzisztenciális problémák – a rendszerváltásban és a piacgazdaságban való csalódás, illetve a megélhetés bizonytalansága. A demokratikus charta – megelőzendő a terjedését – mozgalom a szélsőjobboldal ellen is fellépni szándékozott, azonban – Kőszeg Ferenc szerint – az akkori félelmek eltúlzottak voltak. Ezt jelezte, hogy Csurka István később pártot is alapított, aminek nem lett akkora sikere, ami a félelmeket igazolta volna.
A jobboldal ellenElek István, aki az MDF parlamenti képviselője volt akkor, valamivel árnyaltabban látja a történetet. Számára a demokratikus charta egyszerre volt „demokratikus konszenzus”, „demokratikus minimum”, ugyanakkor nyilvánvaló volt számára, hogy nem csupán a szélsőjobb ellen irányul, de a jobboldal, az akkori MDF-kormány ellen is. Igaz, a szélsőségek egy részben kötődtek MDF-es politikusokhoz, például Csurka Istvánhoz, ugyanakkor a ’91-es charta a mérsékelt jobboldal ellen is irányult.
Elek szerint a demokratikus charta legfontosabb következménye, hogy egy kötést hozott létre az SZDSZ és az MSZP között, kiszabadítva az utódpártot a politikai karanténból. Az akkori, volt ellenzéki pártok, függetlenül attól, hogy 1990 után ellenzékben voltak-e vagy sem, tanúsítottak egyfajta szolidaritást egymás mellett, az MSZP, mint az állampárt utóda ellenében. Az akkor létrejött szövetség mind a mai napig meghatározza a politikai életet, s Elek István szerint akadályozza a konstruktív politikát.
Kétpólusú MagyarországA konstruktív politika akadályozásának oka, hogy az MSZP karanténból való kiszabadítása egyet jelentett a demokratikus chartában részt nem vevő pártok karanténba zárásával. A Fidesz mind a mai napig küzd azzal, hogy szélsőjobboldalinak, vagy azzal kokettálónak tartják. Elek István megfogalmazása szerint új árok jött létre a politikai mezőnyben. A Fidesz addig a fiatalság, MDF hagyományainak és az SZDSZ értelmiségi világának örököseként definiálta magát, liberális középerőt szándékozva létrehozni.
Ennek kudarcához erősen hozzájárult – folytatja Elek –, hogy az SZDSZ szövetséget kötött az MSZP-vel, a kétpólusúvá válás szimbólumává téve a demokratikus charta mozgalmat. Ehhez a folyamathoz alkalmazkodott később a Fidesz azzal a retorikával, hogy a baloldal a késő kádári világhoz, illetve azokhoz az érdekviszonyokhoz kötődő erők szövetsége, vele szemben pedig a kádári világtól távol álló, elnyomott kereszténydemokraták, kisgazdák, illetve a kádári rendszerben nem érintett fiatalság áll.