Attól speciális ez az üzletág, hogy a folyamatban részt vevő összes szereplő jól jár: a klub megszerzi az áhított játékost, a játékos örül, hogy megszerezte őt az áhított klub, a közvetítő menedzserügynökségek pedig örülnek, hogy mindkét fél örül, s persze a tiszteletdíjnak is – talán ez utóbbinak egy szikrával jobban.

Csak egy 700 ezres vizsgán múlik

Játékos-ügynöknek lenni jó, de tényleg. Még akkor is, ha a Magyar Labdarúgó Szövetség csak egyetlen, a FIFA által meghirdetett vizsgát sikerrel abszolváló személyeknek ad engedélyt a tevékenység folytatására. Ennek a vizsgának az anyagi vonzata pedig csak aprópénz a későbbi bevételekhez képest, tényleg csak 700 ezer forint, na meg persze az áfa. De ha sikerül letenni és beindul az üzlet, csak a Jóisten tudja megállítani az üzletmenetet, játékos ugyanis mindig van – ráadásul legtöbbjük külföldre ácsingózik (ki tudja, miért?).

Lényegében az összes magyar focista, Gerától Hajnalon át egészen Dzsudzsákig és a legtöbb hazai élvonalbeli játékos is kapcsolatban áll, vagy állt valamely ügynökséggel – a hazánkba szakadt külföldi légiósok viszont nem igazán tárgyalnak a magyar cégekkel, pedig közöttük is vannak olyan példányok, akik csak ebéd után, helyreállított vércukorszint mellett találják el a labdát. Egy-egy ügyes fiatalnak pedig már az ificsapatban szembe kell néznie a menedzserek hadával, akik persze azzal lopják be a zöldfülűek szívébe magukat, hogy a „neked csak a focival kell foglalkoznod, minden mást bízz rám” típusú ígéretekkel biztatják őket, ha pedig tényleg így lesz, az persze csak jó a fiatal magyar tehetségnek. Volt olyan juniorkorú focista, akit 5-6 ügynökség próbált elcsábítani, a legtöbbször azonban a legtöbbet ígérő lesz a befutó. Nem mindegy tehát, hogy Bundesligát, vagy a ciprusi élvonalat ígérik a játékosnak, s az sem, milyen klubnál köt ki a végén.

Dzsudzsák és a többiek

Addig azonban, amíg eljutnak idáig, sok-sok melójába és nem kevés telefonálással eltöltött órájába kerül az ügynöknek. Mondjuk annak azért lehet némi varázsa, ha az ember telefonlistájában ott van a nagy nyugati klubok igazgatóinak a neve. A folyamat azonban nem itt kezdődik, hanem a játékos és az ügynökség szerződéskötésénél. „A cégek csak két évre köthetnek le egy játékost – osztotta meg a kulisszatitkokat Fülöp Ferenc, a Stars&Friends Hungary Sportmanagement Kft. társtulajdonosa. Megkeressük a focistát és leülünk vele beszélni; elmondjuk neki, hogy mit tudunk az érdekében tenni, milyen szolgáltatásokat tudunk neki nyújtani és ha megegyezünk, kezdődhet a csapatkeresés.”

Fülöpék cége ismeri ám a dörgést, mivel számos futballistát segítettek már jó szerződéshez. Az egyik legnagyobb fogásuk például Dzsudzsák Balázs volt, de Priskin, Ferenczi, vagy Balog Béla is rajtuk keresztül ment külföldre, a hazaiak közül pedig például Leandroval és Bajzát Péterrel van szerződésük.

Nyírlugos leghíresebb szülöttének Eindhovenbe kerülése például tipikus folyamat volt: „Általában összeállítunk egy dvd-t mérkőzésrészletekből és több teljes meccset is küldünk a kiszemelt játékosról – a PSV például Balázs öt válogatott meccsét is látta, utána megkeresnek bennünket, elkezdődnek az egyeztetések a klubbal, majd összehozzuk a két csapatot, hogy ők megbeszélhessék egymással a feltételeiket. Mi pedig megbeszéljük a játékos feltételeit az érdeklődő klubbal. De volt már olyan is, hogy egyetlen DVD alapján megvettek egy játékost.” – vázolta föl a lépcsőfokokat a menedzser.

Nem egy koldusszakma

„Általában a sportigazgatóval vesszük föl a kapcsolatot, a PSV-nél például az elnökkel is tárgyaltunk, az angol kluboknál a menedzserekkel beszélünk, mint például a Watfordnál Adrian Boothroyd-dal. Néha pedig külföldi játékosok megszerzésében is segítünk a magyar kluboknak, ilyenkor is a játékos érdekeit képviseljük.” Amint Fülöp Ferenc szavaiból kiderül, ez egy olyan munka, ami kiépített kapcsolatrendszert igényel – nemzetközi szinten is.

Amiért pedig tényleg megéri magyar játékos-ügynöknek lenni, az a következő: a mai labdarúgásban már sehogy sem lehet kikerülni őket. Az a játékos, akinek nincs, vagy valaha nem volt ügynöke, szinte nincs is rajta a futballtérképen – ne is nagyon számítson arra, hogy közvetlenül Predrag Mijatovics, a Real igazgatójának telefonja ébreszti reggel tizenegykor. Na jó, erre még akkor sincs esély, ha van ügynöke, hiszen van, hogy a klubok csak a szerződéskötéskor beszélnek először a kiszemelttel.

Arról azonban, hogy mégis milyen részesedéseket szakítanak ki maguknak az ügynökségek, szeretnek hallgatni. Az azonban biztos, elég sok százalék köt ki a kasszájukban a transzferekből, mert hát nyilván meg kell, hogy érje a cégnek, ráadásul rengeteg munka is van ezzel – a működési költségek is magasak, utazások, szálloda, vendéglátás. Ami viszont a bevételi oldalt illeti: pénz, pénz és pénz. Milliók folynak be egy-egy igazolás után, hát persze, hogy érdekük a cégeknek, hogy pezsegjen az átigazolási piac. Ha szétnézünk a hírekben, láthatjuk, hogy pezseg is…

De most komolyan, nem jó dolog játékos-ügynöknek lenni?