190 éve született

Apja Dugonyira magyarosított, fia azonban Dugonics maradt miközben nagy öntudattal vallotta magát magyarnak. Középiskolai tanulmányait Szegeden a piaristák gimnáziumában kezdte meg, tizenhat évesen belépett a rendbe. Két év próbaidő és a bölcsészeti tanulmányok elsajátítása után több vidéki városban tanárkodott, majd a teológiát is elvégezvén huszonöt éves korában áldozópappá szentelték.

Először Erdélyben, Medgyesen tanított költészettant és szónoklatot, majd Vácra, innen Nagyszombatra került, az egyetem mennyiségtudományi tanszékére.

1777-ben az egyetemmel együtt ő is Budára költözött, s egyetemi tanár maradt 1808-as nyugdíjba vonulásáig. Első irodalmi munkáját A tudákosságnak két könyvei, amelyekben foglaltatik a betűvetés (algebra) és földmérés (mértan) címmel 1784-ben adta ki.

Ez a kötet azért volt jelentős, mert először történt kísérlet a matematika tudományának magyar nyelven való megszólaltatására.

Országos ismertséget és sikert az 1786-ban megírt Etelka, egy igen ritka magyar kisasszony című munkája hozott számára. Ez a könyv lett az első magyar kulcsregény, mert benne Dugonics honfiúi aggodalmait rejtette el II. József császár rendeleteivel kapcsolatban.

Az író útmutatásai ma már igen nehezen bogozhatók ki, kortársai azonban nagyon is értették, miről beszél: az uralkodó válogassa meg jobban tanácsosait, a magyarok ne legyenek oly szorgos adófizetők, őrizzék meg tiszta erkölcsüket, ragaszkodjanak nemzeti nyelvükhöz és öntudatukhoz.

A regény végül a bécsi cenzor engedélyével 1788-ban jelenhetett meg, ezer példányban, amelyet igen hamar elkapkodtak. A szentimentális történet fogadtatása nem volt egységes: Kazinczy és hívei - noha elismerték érdemeit a hagyományok felelevenítésében - póriasnak és ízléstelennek találták, bírálták kusza meseszövését és lélektani képtelenségeit.

A következő években Dugonics a dráma műfajával is megpróbálkozott. Az Etelka Karjelben, a Toldi Miklós, a Kun László és a Bátori Mária Jeles történetek gyűjtőcímmel 1794-ben jelent meg. Történelmi munkái: Római történetek (1800), Szittya történetek (1806), Nevezetes hadivezérek (1817). Legmaradandóbb munkáján Magyar példabeszédek és jeles közmondások című gyűjteményén haláláig dolgozott.

1808-ban megvált egyetemi katedrájától, nyugdíjba vonult. Rendjének szegedi rendházába költözött, ahol rokonai és tisztelői között élt csendesen 1818. július 25-én bekövetkezett haláláig.