A „Válaszd a hazait!” nevű kampányukkal kapcsolatban jegyzem meg, hogy a nyugati államok és Magyarország között van egy olyan különbség, ami leginkább életszínvonalban fogható meg. Ha például a magyar kisboltban 200 forintba kerül a kenyér, míg a szupermarketben 150-be, akkor az ember könnyebben választja az utóbbit. Nem marad ki egy lépcsőfok, jelesül a gazdasági helyzeten való javítás?

Nem a gazdasági helyzettől leszünk okosabbak és tudatosabbak, hanem az okosságunktól és tudatosságunktól kerül jobb helyzetbe a gazdaság. Ha megnézzük, hogy mennyi gyógyszer dobunk ki egy esztendőben, annak az értéke eléri a 100 milliárd forintot. Ha megnézzük például – vannak ilyen kutatások, amellyel a városi szemét összetételét vizsgálják –, hogy abban mennyi élelmiszer található, akkor az azt jelenti, hogy tudatos vásárlással, lehet, hogy meg tudjuk venni az igényesebb cikkeket, csak abból kevesebbet kéne, annyit, amennyit lefogyasztunk. Nem lehet csak materiális indokokra hivatkozva azt mondani, hogy kevés a pénz és azért vagyunk ilyenek. Ha nem ilyenek lennénk, akkor több pénzünk lenne.

Ez azt jelenti, hogy a kevesebb több…

Így van. Egyébként a városokban szédületes mennyiségű élelmiszert dobunk ki. A bevásárlóközpontok arra ösztönzik a vásárlót, hogy csomó olyan dolgot vegyen meg, amire egyébként az ég adta világon semmi szüksége nincs. Ezért értelmesebb dolog kis boltokban bevásárolni, mert akkor nincs a kényszer, hogy az ember tejet, hűtőgépet, trikót és felmosórongyot vegyen. Más vásárlói kultúra az, amit a bevásárlóközpontokban kialakítottak, s nem a takarékosságról szól.

Annak idején a lengyel kormány kvázi kitiltotta az egyik szupermarketet Lengyelországból. Valamit lehet tenni a felvilágosításon kívül azért, hogy a kisboltokra kisebb külföldi konkurencia jusson?

Sajnos a polgármesterek és a kormányok sokasága arra volt büszke, hogy mennyi működő tőkét csábított Magyarországra, illetve az adott településre. Elég furcsa dolog, hogy egy Balaton-parti kisváros, mondjuk 2000 lakossal, vagy a 2000-ret alig meghaladó lakossal 5-6 bevásárlóközponttal rendelkezik, s még mindig akar nyitni egyet. Közben a helyi kiskereskedők, a helyi termékek forgalmazói pedig tönkremennek, mert nyilván ezzel a konkurenciával nem bírják és nem tudják állni a harcot. Miután ezen az oldalon számos hibát követtek el, egyetlen mód és eszköz áll rendelkezésre: tudatosítani a magyar vásárlókkal, hogy senki és semmi nem kötelezi őket arra, hogy bevásárlóközpontokban elégítsék ki az igényeiket, s ha van megfelelő minőségű és árú magyar termék, akkor válasszák azt.

Más irányból megközelítve a kérdést: az elmúlt hetekben folyamatosan jöttek a botrányok a magyar mezőgazdaságban, meggy, a dinnyeválság, tej, léalma, most gabona. Az MDF mintha egy kicsit passzív lett volna ezekben a kérdésekben.

Én azt gondolom, hogy ezeknek a folyamatoknak a törvényi háttere több-kevésbé rendezett. Hiányzik a szereplők közül egy, ami a nyugat-európai palettáról nem hiányzik, a termelők érdekvédelmi szervezeteinek a sokasága.

TÉSZ-ek?

Például a TÉSZ-ek, de bármilyen olyan típusú szervezkedés, ami a közös beszerzést, közös értékesítést, s a közös feldolgozást segíti. A magyar parasztokból ez a fajta szövetkezési hajlandóság az lemúlt negyven esztendő, az erőszakos tsz-esítés, úgy kiölte, hogy ma már nehéz elmagyarázni, hogy e nélkül nem fog menni. Mondok egy példát. Volt alkalmam Lengyelországban szervezni, magyar borbemutatót, meg volt alkalmam Bécsben is szervezni magyar borbemutatót. Ezen kistermelők jelentek meg. A negyven milliós lengyel piacon, amikor megjelentek a borkereskedők, s megkérdezték, hogy na, ebből a fajta borból bemutatóra kellene 20 ezer palack, akkor azt mondták, hogy összesen van annyi. Méret kérdése is. Például a bortermelők, ha Nyugat-Európa nagy piacain meg akarnak jelenni, akkor szövetkezniük kell, ami következtében nagyobb mennyiségű bort tudnak a piac rendelkezésére bocsátani. Momentán nem alakulnak ilyen szövetkezetek, s ebből baja lesz a bortermelőknek.

Nem lehet, hogy azért nem alakulnak ilyen szervezetek, mert jelentős éves kiadásokat követel?

Az Unió és a magyar mezőgazdasági tárca is támogatta a szövetkezetalakításokat, tehát erre nagyon sok pénzt lehetett pályázni, különösen az uniós csatlakozás előtt. Mi kampányt folytattunk annak idején, hogy ezekkel a lehetőségekkel éljenek a magyar gazdák, de sajnos nem éltek olyan intenzitással, ahogy az elvárható, vagy eredményes lett volna. Az előző kérdésére válaszolva, azért nem nagyon hallattuk ebben az ügyben a hangunkat, mert itt már nem a politikának, hanem a gazdáknak kell tenniük a saját érdekükben. A meggytermelők meg tudták szervezni magukat, ki tudták kerülni a nagykereskedőket, s jelentős tételeket tudtak közvetlenül eladni, ami a vásárlónak is jó volt, mert olcsóbban jutott hozzá, s a termelőnek is jó volt, mert többért tudta eladni, mintha a nagykereskedők vásárolták volna fel tőle.



Önök július elején voltak Párizsban a néppárti frakcióvezetők találkozóján. Több dolgot érintettek, például a versenyképesség növelését, az uniós intézmények korszerűsítését, a klímaváltozást és az EU társadalommal való megismertetését. Mire jutottak a konkrétan?

Ez sokkal inkább protokolláris jellegű találkozó volt, ahol a francia elnökség ismertette a prioritásait. Minden elnökséget betöltő országnak prioritás sorrendet kell felállítania, a franciák pedig ezeket tartották a legfontosabbnak. Tulajdonképpen ezt ismertették, s az idő rövidsége miatt nem volt alkalom arra, hogy ezekben mélyebben belemenjünk.

Arról lehet-e valamit tudni, hogy – például a versenyképességet illetően – milyen megoldási javaslatokkal fognak előállni azok az uniós tagállamok, akikkel az MDF, illetve személy szerin Ön is kapcsolatban van?

A versenyképesség bizonyos értelemben az esélyegyenlőség feltételeinek a megteremtését is jelenti. A régi tagországoknak is problémát jelentett, hogy hogyan tudják a nemzeti érdekeket és az európai uniós érdekeket hogyan tudja úgy egyeztetni, a megfelelő arányokat megtalálni úgy, hogy a nemzeti érdekek ne sérüljenek. Ez szerintünk nagy előrelépés lenne a versenyképesség szempontjából. Fontos egy egységes adópolitika elfogadása is, azonban az Európai Unióban még abban sem tudnak megegyezni, hogy mit tekintenek adóalapnak. Az első lépés az, hogy tisztázzuk az adóalapok fogalmát, hogy mi milyen adókörbe esik bele, aztán lehetne arról beszélni, hogy hogyan lehetne a kulcsokat – lehetőleg – közelíteni egymáshoz, vagy akár egységesíteni. Ettől azonban még roppant távol vagyunk. Tehát kétféle versenyképességről beszélünk. A versenyképesség egyik fogalma azt takarja, hogy az Európai Unió tagországai hogyan tudják magukat versenyképessé tenni, a másik az EU USA-hoz, Japánhoz viszonyított versenyképességét jelenti. Az Unió arra törekszik, hogy ebben a versenyben ne maradjon le, ez azonban megkerülhetetlenné teszi, hogy a tagországok versenyképessége is fejlődjön és gyarapodjon. A legtöbb vita erről zajlik.

Az uniós intézmények korszerűsítése érinti-e Magyarországot a 2011-es Európai Tanács elnökségével kapcsolatban?

A francia prioritások között igen fontos, kiemelt helyen szerepel az, hogy az Unió lényegét jobban ismertessük meg az Unió polgáraival. Tulajdonképpen az alapszerződés, a Lisszaboni Szerződés, amit most az írek utasítottak le, az már nem alkotmányként funkcionált volna, hanem inkább az volt a feladata, hogy az intézménykorszerűsítés feltételeit és alapjait megteremtse. Ez az intézményrendszer 12 tagországra lett kitalálva. Ma 27-en vagyunk, ezt az intézményrendszert tehát meghaladta az EU. Bízunk abban, hogy a Lisszaboni Szerződést minden tagállam elfogadja, s hatályba tud lépni. Az elutasítás azonban nem állíthatja le, nem lassíthatja, nem fékezheti le az intézményrendszer korszerűsítését, mert az unió versenyképessége alapvető fontosságú. Hála Istennek, a tagországok legtöbbje, illetve mindegyike ezt a szükségszerűséget felismerte, s ennek szellemében dolgozik, de azt hiszem, hogy a 2011-es uniós elnökség idején ez még mindig napirenden szereplő kérdés lesz, tehát erre a kérdésre nekünk is választ kell adnunk.

Mit tud tenni az MDF azért, hogy az előttünk tornyosuló kérdésekre nem csak a politikai elit, de a társadalom is megfelelő választ kapjon?

Az Európai unión belüli érdekérvényesítés alapja egy nemzeti egység, vagy nemzeti minimumban való megegyezés lehet csak. Az MDF régóta törekszik arra, hogy megteremtse a normális politikai párbeszéd feltételeit Magyarországon. Nem véletlen, hogy minket nem az érdekel, hogy egy javaslat melyik oldalról jön, hanem hogy tartalmilag mit foglal magában, s ennek alapján döntjük el, hogy támogatjuk-e vagy nem. Hosszú távú elképzelésekre van szükség a magyar belpolitikában ahhoz, hogy a magyar gazdaság és társadalom helyzete javuljon, másfelől ahhoz, hogy az EU-n belül eredményesebbek, hatékonyabbak legyünk. Megalakult az a parlamenti bizottság, amelynek feladata, hogy 2010-ig előkészítsen egy olyan, körülbelül 1000 fős közszolgálati testületet, amely tagjai európai uniós intézményi ismeretekben, jogismeretben, nyelvismeretben kiállják a próbát. Ebben a munkában teljes aktivitással részt veszünk. Másik színtér pedig maga az Európai Parlament, ahol a Magyar Demokrata Fórum képviseletében Olajos Péter a környezetvédelmi bizottság tagjaként dolgozik. Másfelől pedig minden olyan kérdésben hallatja az MDF a hangját, amit fontosnak tartunk.

A Magyar Demokrata Fórum szerint hogy áll jelenleg a 2011-es Európai Tanács elnökségére való felkészülés?

Én azt gondolom, hogy egyelőre nem vagyunk késésben, tehát nem áll rosszul. Az eddigi politikai viták lényege abban volt megfogható, hogy hol, milyen színtereken, a politika, vagy a szakma színterén dőljenek-e el a kérdések. A politika szereplőinek jelentős része beleszólást kívánt ebben. Én magam azt mondom, hogy itt elsősorban szakmai szempontoknak kell érvényesülnie.

Merőben más kérdés: Önök egy konzervatív pártként definiálják magukat. A konzervativizmusnak is megvannak a maga irányzatai, liberális konzervatívok, neokonzervatívok stb. Önök hogy definiálják magukat?

Egy olyan szópárral, hogy korszerű keresztény-konzervatív párt a Magyar Demokrata Fórum, ami azt jelenti, hogy az MDF az organikus társadalmi-gazdasági fejlődés híve, ami az egyéni kiteljesedés feltételeit kívánja megteremteni. A mi konzervativizmusunk a felelősség három szintjét különíti el. Első szint az önmagunkért viselt felelősség. Azért kell megfelelő mentális, fizikai és egészségi állapotban lenni, hogy a vállalt feladatainkat, családunk, környezetünk, szűkebb és tágabb lakóhelyünk, országunk, nemzetünk irányába ki tudjuk fejteni. A második szint ebből adódik, a szűkebb környezet iránt, a családért érzett felelősség. A harmadik pedig a legtágabb dimenzióban való gondolkodás, a nemzet iránt érzett felelősség. Arra törekszünk, hogy minél több embert lehessen közös célok, nemzeti célok érdekébe állítani. Tulajdonképpen a konzervativizmus egy arányt jelent, ahol tudja minden konzervatív gondolkodó, vagy életszemléletet valló, gyakorló ember, hogy hol van az egyéni törekvések, célok határa, amin ha túlterjeszkedik valaki, akkor az a közösségi érdekeket is sérti, a közösségi feladatok megoldását nehezíti. Felelősség, arányérzék, tisztesség – ezekkel a szavakkal jellemezném a Magyar Demokrata Fórum konzervativizmusát.