„A jó gazda látja és tudja, hogy hol fog megállni a földjén a víz. Akár szabad szemmel is látható egy nagyobb eső után, hogy belvíz idején a terület mely részeivel lesz probléma. Ilyenkor a gazda már előre gondoskodhat a majdani felesleges víz elvezetéséről, vagy egyszerűen nem vet oda, ahol gond lehet” – osztotta meg tapasztalatait és intelmeit a Hírextrával Karsai József szocialista képviselő, aki nemrég például a dinnyetermelők érdekei mellett állt ki teljes erőbedobással. Az elmúlt évtizedek változásai, a tsz-ek megszűnése, melyek az agráriumot a feje tetejére állították a vízügyi szakembereknek is komoly problémákat okoztak, s okoznak ma is. A régi tsz-ek által garantált vízelvezető csatornák, árkok ugyanis ma már messze nem garantáltak és sokszor a vizet sem vezetik el. A földek magánkézbe kerülése tett be végleg a sokszor létfontosságú kanálisoknak: a nagyobb területek felparcellázása után ugyanis megnövekedett létszámban adta boldog-boldogtalan földmívelésre a fejét.

Józan paraszti ésszel

Ahogy Karsai megfogalmazza: „Egy hatvan hektáros táblánál, ahol volt egy csatorna, elégnek bizonyult egy-két bejárat, azon bementek a gazdák és tudták, hogy hol kell kijönni. Na, most ebből lett tíz földtulajdonos, s ha csak hárman csináltak maguknak bejárót a földjükhöz át a csatornán, azok már meg tudták akadályozni a víz lefolyását akár 500 hektárnyi részen.” Nos, a dinnyebizniszben is utazó szakértő szerint tehát egyértelműen a gazdákat terheli a felelősség, ha földjüket elönti az ár. „Ott, ahol nem a ’70-es, ’80-as években megcsinált, igazi, nagy meliorációs csatornák voltak, azoknak a lankás részeit és a kisebb csatornákat be tudták művelni. Sőt, sokszor áteresz nélkül betöltötték, hogy be tudjanak menni a földjükre.” Amúgy magyarosan, józan paraszti ésszel.

A MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége) szerint azonban nem feltétlenül a gazdák a fő bűnösök. Obreczán Ferenc főtitkár szerint ugyanis a gazdák megbízhatják a különböző vízügyi társulatokat, akik jó pénzért cserébe megteszik a csatornák karbantartását helyettük, vagyis pont, hogy nem teszik meg, s a MAGOSZ szerint ez a probléma fő forrása. Őket ugyanis nemigen ellenőrzi senki, tehát ha lenyúlják a gazdák pénzét, és nem csinálnak semmit, azt legfeljebb csak a tulajdonosok saját maguk láthatják. Még a kétezres évek elején kaptak az államtól annyi forrást, amennyit a gazdáktól be tudtak szedni. Most viszont már csak azzal gazdálkodhatnak, amit be tudnak szedni – de ezért érdemi munkát nem végeznek. Ezért is van gondjuk a gazdálkodóknak, mivel nem látják el a feladatukat a társulatok – legalábbis a MAGOSZ szerint.

Elcsalt közgyűlések?

Fülünkbe jutott például egy érdekes dolog ezekkel a társaságokkal kapcsolatban. Az egyik víztársulat az éves közgyűlését rendszeresen úgy szervezi, hogy egyből meghirdetik a következő időpontot is egy órával később. Ha nem jön össze a társaság egy óra múlva megtartják a tisztújító és a beszámoló közgyűlést is, 20-30 közeli ismerőssel egy-egy térségnek a jövőjét is eldöntik. Ezért hőbörögnek a gazdák, s talán azért sem történik semmi érdemleges változás. Persze rögtön megkérdeztük a társaságokat is, de az aszódi székhelyű Galgamenti Vízi Társulatnál például azért nem tudtunk senkivel sem beszélni, mert állítólag az előző két igazgató is nyugdíjba ment, gyors egymásutánban. A pomázi társaságnál azonban szerencsével jártunk, ám a társaság igazgatója el sem tudja képzelni a fenti visszaéléseket a közgyűlésekkel kapcsolatban, egyik társaságnál sem. Ráadásul azt is cáfolja, hogy nekik kellene a gazdák által betemetett árkokat kiásni. A pénzügyi dolgokról pedig csak annyit mondott: Néhol csak egy liternyi gázolajnyi hozzájárulást kérnek a gazdáktól (hozzájárulási díjnak nevezik) és mindig, az utolsó forintig visszaforgatják ezt – mondjuk éppen a csatornák tisztítására. De ki tudja, hogy megy ez máshol, mondjuk egy alföldi társaságnál. Tehát a társaságok visszadobják a labdát a MAGOSZ-nak, s visszautasítják azt a feltevést, hogy nekik kellene ebbe a problémába beleszólni. A pomázi társaságnál hozzátették: nagyobb problémákról van szó, mint amit a felszínen látunk, például arról, hogy a magyar gazdák nem preferálják a mélyszántást, de ezen a ponton már nehezen követhető, hogy ennek mi köze van a betemetett csatornákhoz. Valószínűleg semmi.

Csakhogy itt sokkal nagyobb felelősségről van szó: egy betemetett árok ugyanis akár az egész határ termését képes tönkretenni. Sőt, még komolyabb vízügyi gondokat okozhat, ha a termőföld közel van a lakott területhez. Ráadásul a katasztrófavédelem sem igazán tud mit tenni az ügy érdekében, legfeljebb akkor, ha már katasztrófa van. Nem mehetnek oda a földre és nem áshatják ki a begyepesedett csatornát. Azaz az ilyen problémás csatornaszakaszok rendbetételére csak az önkormányzatok tudják a „mindenre nagy ívben” felfogással megáldott gazdát kényszeríteni. Hiszen ez elsősorban a gazda érdeke lenne. Elvben. A magyar agrártársadalomban sem angyallelkű azonban mindenki, messze nem. Vannak ugyanis bőven kamugazdák, akik csak a különböző támogatásokat zsebelik be, a földdel nem foglalkoznak. Sőt, egyes keményebb vélemények szerint néhányan pont azért nem ásták ki az ominózus árkot, mert akkor elestek volna a belvízkárok miatt kapható kártérítéstől. Magyarul sok-sok árok azért lesz használhatatlan, mert nem foglalkozik vele senki, elgazosodik és akkor semmiképp sem fog ott többé víz elfolyni. Ha valahol volt csatorna, s ez látszik, a falusi önkormányzatnak kell intézkednie. Ha egy nyilvánvaló csatornánál betemettek, vagy valami módon megakadályozták a víz szabad lefolyását, azt vissza kell állítani. Az önkormányzat azonban csak noszogathatja a tulajt, a konkrét munkát a gazdának kell megcsinálnia – kötelezhetik, hogy állítsa vissza az eredeti állapotot.

"Egy igazi csatornát nem lehet beszántani"

„Ez van sajnos. Sok helyen nem vették figyelembe azt az ősi, természetes mélyedéseket, nyiladékokat, ahol a víz már évszázadok óta lefolyik. A víz mindig arra folyik, amerre lejt a föld” – tette hozzá okfejtéséhez az adekvát, népi megfigyelésre alapozott megállapítást Karsai. De nem állít ezzel semmi meredekebbet, hiszen a legnagyobb baj az, hogy a kisebb árkokat elhanyagolták, folyamatosan betöltődtek, előbb-utóbb már át lehetett rajta menni ekével, főleg a kisebb hajlatokban. Ha pedig megművelte valaki, akkor már nem vezette le a vizet. „Egy igazi csatornát nem lehet beszántani, csak odahordott földdel. Én még nem láttam olyat, hogy egy igazi, mély vonulatot mondjuk markolókkal betemettek volna” – fejtette ki kétségeit is a szocialista országgyűlési képviselő.

Már Torgyán is megmondta

A vízügyi tárca egyébként csak az állami tulajdonban lévő vizekért és vízi létesítményekért felel, magántulajdon esetén pedig minden kötelezettség a tulajdonosé – azaz a gazdáé. De mi történik, ha nem derül ki egyértelműen, ki a ludas? Valószínűleg az, akinek a földjén történik a csatorna „dugulása”. Kártérítésről azonban jobb, ha nem álmodoznak a gazdák. Ha felmerül ugyanis annak a gyanúja, hogy saját hibájából (mondjuk egy eldugított vízelvezető) miatt a víz az úr és nem a napraforgó a táblán, az nem számíthat semmi jóra. Karsai szerint a ’70-es, ’80-as években is már mindenhol megkapták a pénzeket a gazdálkodók, ha meliorálni akartak. Belevezették a tározókba a vizet, vagy befogadókat létesítettek, ahogy azt kell. Akkoriban azonban nem fordulhatott volna elő, hogy bevetik a csatornát is. Ha viszont már nedves a helyzet, még mindig tehet valamit a föld tulajdonosa: „Aki a valóban művelni akarja a földjét, annak lehet, hogy kénytelen lesz saját magának ásni egy csatornát, vagy akár megpályázhatja a meliorációra, azaz a csatornásításra kiírt hetven-nyolcvan milliós uniós támogatást.”

A szakemberek szerint viszont egy biztos: az árokrendszert mielőbb rendbe kell hozni. A MAGOSZ és a társaságok közötti adok-kapok (nevezzük jóindulatúan félreértésnek) viszont aligha tesz jót az egyszeri magyar gazdának, akár van a földjén árok, akár már nincs. Az egész árokbetemetős gondolkodás azonban messze nem új. Már tíz éve is elmondta Torgyán József: „Az erőszakos kolhozosítással végrehajtott nagyüzemi gazdálkodásra való áttéréssel ugyanis a vízelvezető árokrendszert megszüntették és a nagy táblákon beszántották. Ezért nekünk most az évek óta rendszeresen visszatérő belvizek levezetése, a katasztrófák megelőzése érdekében a termőföldek vízháztartását rendbe kell hoznunk, és a vízelvezető árokrendszert helyre kell állítanunk.” A lényeget tehát már az egykori miniszter is megmondta - jó lenne megfogadni.